Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-10 / 7. szám

112 tizre — sőt húszra is nőtt számuk. Valamennyinek kölyökagara volt ; ez idén még egyet sem szalasztott; mindenki csak magában szokott agarászni egyetlen egy kölyökagarával sat. sat. Milly boldogság ennyi sok jó agár közül választhatni ! Illy hosszú éjem tán soha sem volt ! Még sötétben keltem fel. Kilépvén az udvarra, érzém, hogy a tennapi lágyulás csonttá fagyott. Kiérve a tennap este kitűzött megjelenési helyre, — nem tagadom — meglepett a több mint negyven gyalog agarász megjelenése. Az atyafiak, kik között czigány is volt elég, juhászbundájukról lecsiiggő szijjon tárták kötve agaraikat, mellyek egyremásra a hét szük esztendőnek voltak képviselői. Magam se tudván voltaképen, mi módon kezdjük meg az agarászatot, erre az atyafiakat szólitám fel. „Hát csak menjünk, uram, majd megmutatja az magát." Beegyezém és meginduláuk. „Istenem ! — gondolám — hat agár után is kevés egy ló, két sarkantyú és két szem ; hát még negyven egynehány agár után ?! !" Mint népfelkelés, úgy indultunk el. Magam egyedül lóháton. „Ennyi szólóagár! Mindegyik 2-3 nyulat fog minden nap ! — Hány nyúl fog ma elhalni ? !" Illy eszmékkel valék elfoglalva. Mielőtt nyúl ugrott volna, hozzám jöve hol az eg yik, hol a másik agártulajdonos, súgva mondván : „Hátha az agaramat most tetszenék megvenni? odaadom 3 pftért." A másik 2 ftért ajánlá a magáét és igy tizen-tizenketten tevének illy olcsó ajánlatokat. — Egy szóló-agár 2 pft ! Hallatlan olcsóság ! Kész volt az alkú. Megvettem 3 darabot látatlanban. Az agártulajdonos a pénz felvétele után rögtön haza ballagott. A három szóló-agár megvétele után már nem sokat törődtem a nagy tömeggel, legfelebb egyet szándékozván még megvenni a megmaradt negyven agárból; hisz ez rendkivüli olcsóság ! Egyszerre felugrik egy füles. „Rajta te !" harsogtaták mindenfelől és valamint ha égi háború res zketteti meg a léget, úgy reszketett a föld a sok gyalog agarász lábai alatt. Én lóháton elől vágtattam és oh boszuság - a negyven agár nem éri a nyulat ! ! — Szoritom lovamat, nézem vásárolt agaraimat ; egyik itt, másik ott lantol; a hátulsó agarakat már utói is értem, el is hagytam, — mind hiában ! elvesztettem szem elől a nyulat e rengeteg pusztaságon ! „Na ez elment, — mondám magamban, — tán nem jól ugrott" és visszatértem a csövesekhez (e vidéken igy nevezik a hajdúk bundáját). „Elment a nyúl, atyafi !" — szólék az egyikhez. „Hja uram, fagy van, de semmi az, majd jobban megy a másikon, most már megtörődött kissé a talpa." Kis idő múlva ugrott a második nyúl a kutya- s embersereg közt. A kutyák összeszaladtak és már nyomták is szegényt, de egy hatalmas ugrás fel a levegőbe megmenté a nyúl életét ; — elment m.nt az első. Midőn a hatodik nyúl is elszaladt, megtört már minden reményem. Láttam, hogy a három szóló-agárral rútúl megcsalattam és átlátám, hogy negyven agár sem fog fagyon nyulat. Haza mentem a három agárral, és azon hitben s reményben, hogy jó tartás