Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-10 / 7. szám

Ill s kétségbeeséssel küzdve, hogy ott nem lehetek. Végre leugrottam'lovamról és szabadon eresztém, azután Hajrá magam ! eszeveszetten iramlék az agarak után s szaladnék tán még most is, ha atyám utói nem ér és feddőleg meg nem állit. Ideje is volt, mert már annyira kifutottam magamat, hogy szóhoz sem jöheték, és csak néma jelekkel mutatám neki, hogy futtasson a nyúl után. Elmúltál nagy nap ! csak édes emléked él keblemben. Lovamat ez agarászaton annyira kifárasztám, hogy szégyenszemre gyalog kelle azt haza vezetnem. E napon kezdődék agarász életem. Vendégünk mind a hat agarát nekem ajándékozá, hozzánk jöttének is ez levén czélja. Ki volt boldogabb nálamnál ? Hat jó agár birtokában ! Az agarászat mézes heteit derűre borúra élvezém és ha néha egy-két nyúl el is ment, oda sem néztem neki, hisz azért elfogattam hármat, négyet ! ! . . . Teljes megelégedéssel éltem tehát napjaimat agaraimmal, mig egy novemberi hajnalon arra ébredék, hogy a múlt este megfagyott földet ujjnyi hó boritja. Most remélék még csak szép és kielégitö mulatságot, mert több izben baliám, hogy „hó esett s tizhúsz nyulat fogattam." Nyergeitettem s lovászommal a boltban két hermedszijjat vétettem, hogy legyen mire felkötni a fogandó sok nyulat. Kiérvén az agarásztérre, boszuságomra jó távol pattan fel egy nyúl. „Hiszen hó van" — gondolám és „Hajrái" utána vágtattam. Nem hittem szemeimnek — a hat agár nem éri a nyulat, pedig hó van 1 Kiáltottam, a mint torkomtól kitelt — hasztalan. „Ej — gondolám — ez messze kelt, se baj." — Hisz lassanként megszoktam már és bünűl se rovám fel, ha egy-két nyúl elszaladt. Kis idő múlva egy közellevő ördögszekér kóró mellől felkél a második nyúl. Elbizakodva kevélyen kiáltom a „Hajrát"; meg is éri Fecske egyszer — de e nyúl se nekem volt születve ; elment. Röviden, tiz nyúlat kergetteték, vagy is tiz nyúlra kénytetém szaladni a szegény Fecskét, — mert végre csak ő szaladt úgy a hogy ; a többi lassanként megállott, ki egy szántás végénél, ki egy csutkánál s bevárta ifjú gazdáját. És haza mentem — nyúl nélkül! Borzasztó esemény! Helyrehozhatlan csapás ! Búmat, bánatomat nem közöltem halandóval ; eltemettem azt vérző keblembe. Tépelődésemnek s okoskodásomnak végeredménye az lőo, hogy novemberben, mikor fagy is van, alkalmasint kevés már egy nyúl ellen hat agár és azért elhatározám, hogy veszek hozzájuk még kettőt; nyolcz agár elöl aztán majd szaladjon el a nyúl! — Illy boszút forralva a nyúlnemzedék ellen, nyugodtan feküdtem le. Ki nem ismeri a boldogabb időből az alföld két városát D—

got és N—st ? Ki agarász nevet igényelt, az bizonyosan megfordult e két városban, hol nem mint Budán csak egyszer, de minduntalan állt a kutyavásár. A hajduagár ép olly nevezetes vidékünkön, mint Hevesben а к ú n a g á r. Ide indultam tehát agársegitségért. D—

on egy agarász pajtásomhoz szállva és szándékomat vele tudatva, megérkezésem után másfél órával már bárom-négy agártulajdonos jelentkezett, később