Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-10 / 7. szám

109 Ezen okoknál fogva az állandó zerge-létszámra nézve kevesbé káros, ha bizonyos számú vadász bizonyos számú zergét hajtóvadászaton ejt el, mint ha ugyanannyi vadász ugyanannyi zergét cserkészve lö. Kopóról sem itt sem ott szó nem lehet. (Folytatjuk.) Egy agarász élete. Retsky András barátomnak az agarak futásáról irt jeles munkaját olvasván, nem egyszer jutott eszembe, hogy e maga nemében egyetlen mü megjelenése idöelötti ; de időelötti csak azért, mert — a mint máskép nem is lehető — agarászati műszavakkal elhalmozva levén, azt egyedül a szakértő szenvedélyes agarász olvas hatta érdekkel. Most midőn biztos reményünk van egy vadász- és agarászmüszótárnak rövid időn leendő megjelenéséhez, megkisérlem agarász múltam néhány eseményének feljegyzését. De nem birván a „Róka emlékiratai" szerzőjének tollával, megelégszem röviden azzal, ha fiatal kezdő agarász czimboráimnak — példám után — nyílt tükröt mutathatok. * * Atyám ifjabb éveiben passionatus — mert még akkor nem létezett szenvedély — agarász volt. De hogy is ne lett volna szenvedélyes agarász. mikor „Linda" agara még kemény fagyban is megfogta a nyulat ! mire néhai E. J., azon kornak agarász tekintélye, Linda talpát vizsgálván igy szóla : „Hja ! könnyű ennek fagyban is futni, mert szőrös a talpa." (Váljon mit mond vala, ha nem szőrös?) Lindának, e szörös talpú üstökös agárnak négy kölyke azonban, midőn már hordhatókká lettek volna, egyszerre ellopatván, atyám bosszúságában és fájdalmában végkép lemondott az agarászatról és szenvedélyes vadászszá lön. Szenvedélyessé, mondom, mert a ki Sz. J.-vel vadászott, annak lehetlen volt el nem sajátítani a vadászati szenvedélyt. E szerint én az apai háznál kopó- de különösen vizslavadászat közt serdülvén fel, természetesen magam is vadászszá lettem. Fiatalabb éveimet mint vadász sétáltam s puskáztam el a vadászat különböző évszakaiban. De ezzel koránsem akarom azt értetni, mintha még eddig lovon nem ültem volna. Epen nem. Nyolcz éves koromtól fogva legkedvesebb nyűg-, mulató- és éltető karszékem a száraz nyereg volt. Kezdő lovas életemnek száz meg száz esés, bukás és lemaradás volt kecsegtető virága, mellyek gyönyörű kék foltokkal virítottak testemen. Mint gyermek sirva, mint suhancz fogcsikorgatva ültem fel ismét a fájdalmas esés után a nyeregbe, vakul szembeszállandó a bukások veszélyeivel. E kitérés tudomásúl szolgálhat arra nézve, hogy ha vadász voltam is, a lovag-