Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-02-10 / 4. szám

58 E rémhangok hallattára első perczben borzadás fogta el az öreg vadászt, de kíváncsisága a menteni vággyal párosulván, ez csakhamar arra birta őt, hogy vasmacskái és havasi botja segélyével — irányúi a siró hangot választván — a mélységbe bocsátkozzék le. A fárasztó és veszélyes út hátratéve lön, de a mederbe érvén, a panaszhang nem volt többé hallható. Perczekig várt még — semmi nesz, csupán a hóolvadék egyhangú lassú csörtetése. Végre, az egész hallomást képzelet játékának hivén, a tetőre visszamászni igyekezett s im — biztos talajt kereső tekintete két irtózatos fényben ragyogó szemmel találkozott, melly alig hat lépésnyire egy sziklatömb megöl vad dühvel förmedt reá. A hegyes fülű és véres szájú vad egy farkasnagyságú hiúz volt, melly zsákmányát —» egy összeszaggatott özecskét — szorítva körmei közé, a meglepetés perczében tétova állott. Ezt meglátni, lőni s a vadat elejteni, egy perez müve volt, — a következőben a hiúz már az őz hullájára rogyottan vérében fetrengett. Még egy késszúrás szive tájára, kivégezte őt, A öreg vadászt ekkor öröm és gond lepte el. Öröm a nem várt szerencsén, és gond a fölött, miként húzza fel egymaga a vadat a mély szakadékból ? Végre, fenyülombokból font kosáron s három órai fáradalmas munkával a Szamos partjára vonta a hiúzt, honnan még, köveken fákon át, az egy órányi távolságra fekvő fürészmalomhoz vonszolta azt. Itt az oláh molnár csekély jutalomért megnyúzta a vadat, s az agg vadász, a véres bőrt hátára kötvén, a radnai lakosok nagy bámulata közben kimerülten érkezett haza. E him hiúz, orra hegyétől kurta farka végéig 8 láb hosszú s 2'/

2 láb magas; feje macskaidomú, füle hegyes, szép tarkaságú bőre pedig most már az agg vadász bundáját ékíti maijával, ki ezután nem sokára fáradságos magányvadászatait abban hagyván, ismét újon felépült kies lakhelyére költözött, honnan csak időnként óhajt a szép radnai vadonba — a roppant sasok, vadkanok, zergék, vadpávák és özek elejtésére rándúlní, ha ö maga is a 77 év terhe alatt a halál martalékává nem esik. (Isten tartsa még sokáig a derék bátor aggvadászt! Szerk.) Megjegyzendő még, hogy e him hiúz nősténye is, vas kaptányba jutván, hímével ismét összekerült, mert bőrét az oláhok három aranyon a most rajta siestait tartó öreg úrnak adták el. P. JAN. A ló különböző fajai. E lapok múlt évi folyamának 22. 23. és 24. számaiban az arab és a barb lovat már ismertetvén, most még az e g y i p t o m i, perzsa és a t a t á r lóról kell szólanunk, hogy azután az európai lovak fajaira térhessünk át. Az egyiptomi lóról kevés a mondani való. Történelmi emlékek szerint, a világ fiatal korában — midőn Egyiptom volt a miveltség gyúpontja — a lótenyésztés ott a virágzás magas fokán állt. Salamon király Egyiptomból hozatta lovait és