Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-02-10 / 4. szám

59 sokan kétségkiviilinek mondják, hogy a núbiai és az arab ló is az egyiptomitól származik. Későbbi időkből tudjuk, hogy Sesostris egyiptomi király Núbia elleni hadjáratába 24000 lovast és 27000 harczszekeret vitt, mi a tenyésztés akkori fejlődöttségének fényes bizonysága.De még a mamelukok uralma alatt is jó lovai voltakEgyiptomnak. Ma a tenyésztés már tökéletesen pang s a sereg számára is Syriában vásárolnak lovakat". Mehemet Ali nagy ménesek szervezésével tön ugyan kisérletet a tenyésztés emelésére, de igyekezete a kezelök tudatlanságán s a nép rosz akaratán és balitéletein megtörött. A perzsa ló az arabnak közel rokona s ezzel nyilvánosan egy származású. Azon előnnyel bir fölötte, hogy átalában véve magasabb és még kitartóbb; magassága azonban a 14'

2 markot sohasem haladja meg. A perzsa ló feje száraz, orra hajlott, nyaka vékony, szügye keskeny, farka a hegyes farból magasan nő ki. Sok köztük a fehér szőrű, miből többen a fehér lovaknak Perzsiából származását következtetik s ezen állítás mellett szól az is, hogy a hagyomány szerint Almos vezérnek Ázsiából hozott fehér lovát az itteni népek csodaként bámulták s a mondában országot adtak érte. A perzsa ló kicsiny ugyan, de erős lábú és gyors futó. Gazdáik csak napkeltekor és lementekor étetik — a rendes eledel szalmával kevert árpa. A széna mint takarmány Perzsiában ismeretlen. Az alom saját ganéjukból áll, melly a napon megszárítva s összetörve kerül alájuk. A tatár ló az arabhoz közeledik s szintén mint ez utóbbi, félvadan nevelve, kiválólag harczi szolgálatra használtatik. Perzsián és Arábián túl, a Don és Volga partjaitól az ázsiai fennsík sivatagjáig s a Himalaya hegyláncztól Szibéria jegéig valamennyi ló egy s ugyanazon jelleget visel és egy fajnak tekinthető, melly aztán több válfajra oszlik. Legbecsesebbek ezek közt a Kaspi tenger és a Baikal tó közötti turko man lovak, mellyeket gazdáik arab vérrel nemesítenek; tövér legelőik lényegesen mozdítják elő fejlődésüket, melly tekintélyes nagysággal nyilatkozik. Malcolm tábornok, egykori követ a perzsa udvarnál, mondá, hogy a turkoman lovak az angol telivérekhez alkatban hasonlók s nagy tényképességüek. Idomittatásuk az angol modorral itt össze ; naponként futtatják, kis adag árpával tartják s éjjelre gyapot takarókkal fedik be, hogy izzadjanak. E kezelés addig tart, mig minden kövér hús lefogyott róluk s inaik „márványkeményekké" válnak. Ekép szoktatva, egymásutáni 8—10 napon át naponkint 30—35 órajárásnyi utat képesek végezni. Egy húzómban gyakran 15—18 órajárásnyira nyargalnak s e mellett olly lágy mozgásnak? hogy a lovast épen nem fárasztják ki. Rablúkalandjaik alkalmával árpalisztből és vízből készített s megszárított gombóczokat visznek magukkal a túrkomanok, mellyek vizben fellágyitva, a ló és lovas közös tápjáúl szolgálnak Illy elemózsiával néha száz és száz mérföldnyire — egész Ispahan kapujáig elmennek. Az e vidéken megfordúlt utasok bámulattal szólanak a turkoman lovak kitartó erejéről.Piiekler Muskau berezeg Damaskusban egy Bokharából került nagy és izmos tagarányú lovat látott, mellynek alkata és járásmódja egészen ollyan volt, minő a leicestershirei vadászlóé.