Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-12-30 / 36. szám
591 Fótról Pestnek röpített s engem pajtásommal kényelmesen szállított a bevégezett vadászat után vissza kiindulási pontunkra. A sebes menet s a bintó egyhangú robaja lassanként azon állapotba ringatott, midőn az ember már nem képes magának számot adni arról, váljon ébren van-e még, vagy alszik-e már ? Innen magyarázható a rövidke válasz, is, mellyre útitársam szavait méltatám s nem birván e sajátszerű félálomból kivergödní, a társalgás kurta folyama megszakadt. Mindamellett ez interpellate elégséges volt az alig múlt napi eseményeket emlékem elé visszavarázsolni; el elmerengtem a mai igen jól sikerült vadászaton s azon körülményen, liogy vadászlovam, a kis kedvencz telivér, melly e napig meglehetős keményszájú volt, a számára összeszerkezett új zabián ma véglietlen engedékenyen járt; a kedvező idő, jó vadbüz s telihanggal hajtó falka, szóval az egész vadászat ködfátyolkép gyanánt tünt fel szemeim előtt s mindinkább szebb és szebb alakban mutatkozott. Ekkor léphettem át a valóból a „Chateaux d'Espague" hónába, mert telegraf sebességű rókát vadásztam olly falkával, melly még is utóiérte s elfogta — vadászlovon, millyent Albioimak cherry-cobler hatásától fölvillanyozott legmerészebb rókavadásza sem mert soha még csak képzelni sem. A legkiesebb vidék zöld bársony talaja, mellyet csakptt ott szakítanak meg hihetlen magas és széles sövények s árkok; vadbüz, minőnél a Melton vidékén díszlő rókafaj sem mutathat fel jobbat; folyton borúit ég s futamok, mellyek alatt, kedves druszám és eollegámnak e lapok utolsó számában közzétett számítása szerint vadászlovam egymaga 60 forintnyi kárt képes leendett tenni, ha ama vadászat mindig vetésen halad! Tudja az ég, mi minden nem tolult még agyamba s ha e mérvben halad, okvetlen megközelíti a búzaszemnek sakktáblán való sokszorozási módját, miből aztán okvetlen olly alakok és tárgyak fejlődtek volna, mint B. barátom „Monstre tekeasztala", mellyen fiatalabb korában, midőn még nagyobb szenvedéllyel tekézett, bombanagyságú golyókkal kiszámithatlan és hihetlen lökéseket vitt végbe - álmában! De e fejleményeket Pest városa meggátolá, mert a vám előtti irgalmatlan kőconglomerat, melly egy két ölnyire terjed s jó kövezetnek csúfoltatik, a hintó kerekeit úgy mint a benne ülők oldalbordáit egyenlő vésszel fenyegetvén, a legmélyebben elmerült ábrándozót — vulgo alvót — is felriasztja, hatalmas rázkódtatást idézve elő. Fölébredtem tehát én is. Letaszítva Eldorádóm magaslatairól, nem csupán rosz kövezet egyenetlenségeire, lianem ezenfelül a meghiusúlt remények hónába jutottam, mert alig nyitám fel szemeimet s láttam millió csillagot — vagyis egészen kitisztult égboltozatot. Yácz felől pedig, jaj be savanyú szeleeske fütyörészett! mintha rögtön meg akarná hazudtolni mindazon kedvező jelenségeket, mellyeket rövid utamon — az álom országában — egy hosszasan tartó vadászidény kedvező előjelei gyanánt tekinték ! Ezóta nem ültem lóháton, nem hallottam kopócsabolást — az nap vadásztam utolszor! azóta kemény fagy dermeszti a talajt, vadászlovaink szalmán sétálgatnak, ebeink pihennek, képzelem mint únhatják szegények magukat s mennyit ásítoznak a bosszú téli estéken át! Ob jaj ! ismét itt állok e siralom völgyén, mellyet olly örömest hagytam volt el s Ígértem, hogy olvasóimat szebb tájakon vezetendem át; de hiába, ki tehet róla '?
