Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-12-10 / 34. szám

551 volt s valódi örömmel vettem később, midőn a gazda zoopie-ve 1, az égett bor egy nemével kinált. A boerek beszélgetéséből azonnal kitűnt, liogy Jun'^óorA'-vadászatra gyűltek össze, mellynek színhelye egy szoros leend, hol a gyarmatba jövet át kell hatolniok. A hegyhátakról már ma látták közeledtüket. A boerek a zergék húsával akarták magukat ellátni, miután folyvást liulló és csökkenő juhnyájaikból nem kerülhetett ki elegendő tápla. Ezenkívül, gyakran megtörténik, liogy e nyájak a springbockok közé vegyülnek s velük futnak el. Az egész est a holnapi vadászat előkészületei közt telt el, mert már nap kelte előtt a hegy tövében készen kelle állani. Nagy apjaik apáiról reájuk maradt s hordható ágyúkhoz hasonló roppant fegyvereiket tisztították, mellyekkel mesés távolságra pontosan lőnek; a kezelésben járatlannak azonban veszélyessé válnék a kísérlet, mert illyennek karját zúzná meg, vagy hosszában hanyatt terítené őt az első lövés. Mindenki jókora adag lőporral látta el magát; a boer tenyerébe töltve méri a roppant fegyverbe kellő mennyiséget s ezt épen nem kiméli. Végre miután golyókkal mindenki megrakta övét s megvizsgálta nyergének állapotát : bekövetkezett a nyugalom ideje, Az ágy nem volt a nyughelyek java, de ha az ember fáradt, a kő is puha vánkos. Kakasszó s a nyitva hagyott ablakon besuhanó híves szellet a hajnalt hirdeté. Keleten halvány északfényhez hasonló világosságoszlopok emelkedének, mellyek pár perez múlva sárgás ködfátyollá szűrődtek s ennek párázatán keresztül a hosszú liegyláncz körvonalai valának kivehetők, míg a hegylánczot átvágó mély szakadékban még süríí sötétség uralgott. Ez volt ama hegyszoros , mellyen a springbockok átjövendök valának. Nem sokára az egész liáz talpon volt. Zabiák, kengyelek, puskák, poharak csörgése vegyült össze; a lovak dohogtak, a kutyák ugattak, a boerek egymásnak sürgető szavakat kiáltoztak. Nem volt veszteni való perez, mert a zergék pitymallatkor félig alva tolongnak a sürü csapatban egymásután s vadászatuk illyenkor háládatos és nem fáradalmas; később gyors ló hátán lehet csak lő közeliikbe jutni. Az egész társaság lóra ült s rövid-vágtatva nyargalánk a liegyszoros felé. Az öregek elöl, velük az idegen Mynheer, utánuk az ifjak, végül a feketék. A világosság gyorsan növekedett.