Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-11-10 / 31. szám

505 most ezekről csak írok és lapot szerkesztek. Óvatosan közelgek a hely felé, honnan az élénk társalgás hangzott s ím — tőlem alig huszonöt harmincz lépésnyire jókora fogolyfalkát pillantok meg, melly az erdészlak előtti udvartér garádján megülve, nyüzsög és fecseg kedélyesen. Az erdészlakból ép ekkor egy fiú jő ki — szakajtóval kezében ; közeledtére a falka kissé megrebben, de ismét vissz? tér a szórt szemre ; a félénkebb csak a szélső szemeket kapkodja, a bátrabb belebb és belebb hatol, míg egy egy ovatosabb Ifimnek kenetlen szekér nyikorgásához hasonlító kirh-lei! kirh-lei! intő hangjára valamennyi futásnak indúl s szárnyát emeli, de csak hogy újra és újra visszatérjen, még pedig fenntartott nyakkal lépve s nem lapúltan bujkálva, mint ezt az erdei vadtenyészetűek teszik. Nyilvánvaló volt, hogy e házi tenyészett! falka itt növekedett s én sokáig gyönyörködtem e kezes állatkák meghittségében, mellyböl azonban az eredeti vad hajlam s bizalmatlanság időnként kiütött, midőn — „Jó reggelt! na's hogy tetszik Jósika regénye?" szavak hangzottak mögöttem, mig vállamra egy kéz nehezült, a háziúré, ki nálamnál korábban kelvén, jöttömről értesült s puskával vállán már egyet fordúlt is. „Igen, igen Jósika regénye !" folytatá nevetve, míg én szóhoz sem juthattam,— „hogy tetszenek a Csehek Magyarországon? mert tudnia kell, hogy itt a legtisztább cseh fajt látja maga előtt; még tojásban hozattam őket a távoli földről." „Kétségkívül a mi süllyedő fajunk nemesítésére ?" kérdémén félig komolyan. „Nem épen ; de lássa ön, a magyar fogolyfaj rendkívül vad, ha egyszer vizsla előtt felrebbent, kivált ha lövés durrant utána, úgy elmegy, hogy az nap többé nem találkozunk vele. Ennek oka kétségkívül az, hogy alföldi nagy síkjainkon nem egy könnyen lel búvóhelyre s messze lát el, mig a csehországi vadastéreken, hol erdőrészlet, rét, szántóföld közel váltakozik, a felrebbent falka hamar leül a kínálkozó rejthelyen, sőt kis vártatva a szokott tanyára ismét visszajő. Ezért kivántam én illy fajra szert tenni, annál inkább, mert v—ki birtokom területe ép illy váltakozó fekvésű lévén, itt könnyen meghonosúlhat." „Ertem, ezek tehát a polgárisulást hozzák a mi vad falkáink közé. S hogy sikerült a tenyészet ? „Eddig meglehetős jól. Hozattam száz tojást, ebből nyolczvan kelt kí, e szám ismét — mire három hetesek lettek, felére olvadt le; negyven megmaradt s ezek pulyka után jártak csirke módra háziasan, mig nyárközepén anyányiakká válván, restelni kezdték a pulyka féltékeny gyámkodását és saját szárnyaikra keltek. De azért mindig a tanya körül tartózkodnak s mint látja ön — a társadalmi életre elég érzékkel birnak." „S nem tarthatni későbbi elvadulásuktól ?" „Hihető hogy párzás után tartózkodóbbak lesznek, de e telepről messze nem távoznak. E részben már elébb tettem próbát szintén cseh földről hozott fogolycsirkékkel ; ezek közül húsz az úti szállítás alatt veszett el, a jó állapotban megérkezett nyolczvanat egy kétéves vágásban bocsáttattam el s ím ők megtarták boni szokásaikat, mert azóta folyvást ama hely környékén tartózkodnak. Télen át gondoskodva lesz, hogy a szórón táplát nyerve, ezért messzebb ne kalandozzanak, sőt to-