Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-30 / 30. szám

490 de látván a történteket (kivált midőn a tigris holtan hevert) visszatértek s lándzsáikkal, kardjaikkal, botjaikkal vitézül döngették a hullát. Ezalatt Elliot visszanyerő eszméletét s vizet kért. Egy turbán vásznával békö tözém összemarczangolt karját, embereink pedig lombos ágakból nyugágyat fontak, mellyen aztán Rajghurig vitték öt. Hála Istennek, sebe nem volt halálos. Szerencsére a tigris körmeit, mellyeket fejébe akart vágni, puskája agya fogta fel s ezen ma is látható a borzasztó vágás nyoma. Kellő gondviselés alá helyezve Elliot barátomat, folytatni akarám vadászataimat, de ezekben egy ideig kitartó esőzés gátolt meg. A tigris illyenkor mindenütt talál vizet s ezenkivül nem félti rendkívül érzékeny talpait az égető sziklalemeztől, mellyet a nap forró sugara izzóvá tesz : mihez képest elhagyja a nyirkos sűrűségeket és szirtmagaslatok közé megy, hol csaknem lehetlen a vadásznak öt meglepnie. Az esős idő alatt tehát medvére vadásztam s egyetlen napon négyet ejtettem el. A medvevadászat nem olly könnyű, mint az ember képzelne. Sok golyót elvisz e hatalmas állat s megtámadójára gyakran visszafordul. Magam is nem egyszer szaladtam meg előle. A környékbeliek nagyon félnek tőle s nem hiába, mert alig van ember, ki körmeinek nyomait ne viselné. Húsát, bár ez jócskán szívós, itt eszik s jó ízűnek tartják Kiderülvén az ég, első vadászatom életem legnagyobb hevélyét nyiijtá. Több órán át siker nélkül hajtattam meg egy sokat igérő sürüt s nyugodt, csendes léptekkel valék visszatérőben sátorom felé, midőn az útkanyariüatnál mintegy nyolczvan lépésnyire szép tigrist láttam meg, melly épen egy pocsolyából ivott. Rálőttem fegyverem mindkét csövét s találtam öt, mert azonnal ordítva szökellett a magas í'übe, mellyen túl alacson fa állott, hol én állást vehettem. Három fegyvert vévén magamhoz, nagy kerüléssel a kiszemelt pontra értem. Embereim ekkor a magas füvet kezdték meghajtani s felém szoriták a tigrist, melly csakugyan kimászott a fűből, engem azonban rögtön észrevett a kiszáradt fának egészen lombtalan ágai közt. Mielőtt visszafordulhatott volna, fejére lőttem, mire megtántorgott, de egyensúlyát visszanyerve, iszonyatos szökéssel a í'übe visszaugrott s a hajtók felé fordúlt. Embereim, ezt előre látván, a lövés ballatára a közeli fákra másztak s kis vártatva kiálták, hogy már nem látják az állatot. Senki sem tudta, hova bújt. Leszálltam a fáról s a helyet, hol a vad megállott, véresnek találtam. A füves tért megkerülve találkoztam embereimmel s épen tanácsot tartottunk, midőn őrszemeink egyikének intő füttyére körülnéztem s a tigrist a fii szélén, tőlünk harmincz lépésnyire láttam meg. Terhesen sebesültnek látszott; feje egész a földig lógott. Azonban nem akartam rálőni, mielőtt szétszórt embereim össze nem gyülekeznek —• s ezalatt tigrisem a fűbe ment vissza. A fák tetejéről nem lehetett látni öt. Alkonyodván az idő legjobbnak találtam a fümezöt két oldalról meggyújtatni. Az égés mindkét részről terjedett s a két lángvonalt csak csekély köz választván el egymástól, a tigrist már veszve hittem s bőrének megmentésére kísérletet teendő közeledtem. Alig léptem azonban néhányat, midőn a tigris eléugorva, iszonyatos orditással dühösen reám vicsorodott. Soha sem felejteni el e pillanatot : mintha villanyütés rezgett volna rajtam végig, lábam begyétől hajszálaim csúcsáig. Jóformán csak találomra lőttem, mert már nagyon sötét volt s a füst majd megfojtott. Hál' Isten, a tigris a lángokon át visszaugrott s eltűnt.