Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-20 / 29. szám

473 lövés pedig azonnal kivégező öt. Nagy lön hajtóink öröme, mert a kirándulás sikere a nép vágyát teljesité. Rögtön küldöttek indultak a nagy újságot jelenteni A tizenegy láb hosszú nősténytigrist négy lábánál fogva póznára függesztek s e póznát hajtóink dob és czimbalomszó mellett diadalmasan vitték vállaikon. Jaat kapuinál az összes népség összegyülekezve várakozott reánk. Örvendező kiáltásokkal üdvözlék győzelmünket, a legszebb nök virág-bokrétákkal kedveskedtek s verseket szavaltak a tigrisölök dicsőítésére. . . . Megvallom, liogy e kis ünnepély tetszésemre volt. Hogy az elejtett tigris csakugyan az e m bevevő, ezt egy szomszéd falu lakosa bizonyitá, ki a megelőző évben kaszával vágott fejéhez a perczben, midőn testvérét mellöle ragadá el s vitte a sűrűségbe. Megismerték fején a kaszával ejtett seb forradását. Martins 26-án, még mindig Jaat környékén, nagy veszélyből menekültem meg. Egy szirtcsúcson foglaltam állást. Egy általam megsebzett párducz a sűrűbe ttint el, melly alattam feküdt s néhány perez múlva már egy olly ponton jelent meg fölöttem, honnan reám ugorhatott, mit tenni készült is. Csak épen annyi időm volt, hogy egy facsemete bokrába vethettem magam, melly alább s néhány lábnyira távolabb feküdt. A párducz bámulatos ugrással felülről utánam szökött. Szerencsémre a mindig nyugodt Little szemmel tartá az állatot s ugrása közben úgy főbe lőtte, liogy ez épen a fa tövéhez zuhant, mellynél én menhelyet véltem találni. Little lövése gyönyörű volt s életemet menté meg, vagy legalább összemarczangolástól óvott meg. Kevéssel reá egy tigrist ejténk el, melly az eddigiek közt a legnagyobb — tizenegy láb és tizenegy ujj hosszú volt. Bőrét és a párduezét is este sátorunk elé feszítők ki s mirenyes szappannal dörzsölök be. E műtéteit gondosan s mindig azon nap alkonya előtt kell végrehajtani, mellyen az állat elesett. Martins 29-én jelenték, hogy egy vízmosásban tigrispár tartózkodik. A nőstény sebzetten megmenekült, de a hímet — melly közel tizenkét láb hosszú volt; meglőttük. Tömör szőre s hosszú bajusza különösen ijesztő tekintetet kölcsönzött neki. Hajtóink visszakerültével újra kezdők a nőstény felkeresését. Hasonló esetekben rohamoszlopunk mindig a következő modorban volt képezve : a shikarree vagy is föhajtó előre meut s figyelmesen ügyelve az állat lábainak minden nyomára s minden vércseppre, hallgatag intéssel mutatta a követendő utat. Mi ketten jobb és baloldalán haladtunk, felvont fegyverrel s minden pillanatban lövésre készen. Utánunk legmegbízhatóbb embereink jöttek tartalék-fegyvereinkkel. Ezeket közvetlenül zenebandánk követte, melly négy vagy öt dobosból, czimbalmosokból, sípolokból, trombitásokból, egy nagy csengetyüből s két pisztolyból állott, mellyeket egyre sütögettek. A zenészeket karddal és alabárddal fegyverzett emberek kisérték — a bosszú alabárdoknak a legmagasabb fűből is kilátszó begyeik iránytű vagy zászló gyanánt szolgálván. Hátúi egy csoport parittyás jött, kik fejeink fölött szünetlen köveket vetettek elénkbe a sűrűségbe s ez gyakrabban az ütött zajnál is hatályosabb eszköz volt arra, bogy a tigrist bokrából kizavarja. Helyenként egyegy ember má-