Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-20 / 29. szám

472 néztek, a tigris pedig ezalatt úgy ordított, liogy azt véltem, már az utóiéiteket tépi Azonban, vagy nem birt vagy nem mert kijönni barlangjából s diihét telietlen orditás és rángatódzás meríté ki. Végre felszedköztem és egy fegyvert véve magamhoz, jó ponton álló kis fára másztam — s innen tizenkétszer lőttem a vadállatra, melly nagy nehezen elesett s mozdulatlan maradt, másod ízben is mutatván hófejér hasát. Most már valóban kimúlt, de hőre, mellyet rögtön levontunk, rostaszerül eg volt átlyukgatva. Még ujonczok valáuk akkor s e kaland, melly gyászos végűvé is válhatott volna, okúlásunkra szolgált. Megtanított, hogy soha se kiméljük a tigris bőrét, midőn a miénkről van szó. A neemuchi tanyára visszatéret négy tigris s egy medve bőrét vittük magunkkal. A jövő nyárra hosszabb hadjáratot tervezénk, mert Keletindiában csak a száraz idény alatt gyakorolható a vadászat. 1851-ben Little és én három havi szabadságidőt nyertünk, melly márt. 14 én vette kezdetét. Első kirándulásunkat őrszemünk hibája hiúsitá meg, kinek szokás szerint egy hozzánk közel álló fa tetejéről a hajtott tigris küzelegtét tudtul adni, vagy szükség esetén a tigrist köhögéssel, két kőnek egymáshoz ütésével sat. arra birni kellett volna, hogy felénk vegye futása irányát. A legcsekélyebb szokatlan nesz, a legkisebb ismeretlen tárgy elég arra, hogy a tigrist megállítsa, midőn sűrűségi fekhelyéről a pokoli zaj elöl mászik ki. Hogy lövésre legyen keríthető, a vadászoknak holtnémán és mozdulatlanúl kell állaniok, kell továbbá, hogy öltönyük a föld s a nap által lepörkölt lombok barna színéhez legyen hasonló. Ezen előovatossággal nem egy tigris közeledett hozzám néhány lépésnyire, a nélkül liogy észrevett volna, Következő héten szomorú esemény történt. Hajtóink egyikének türelmét kimerité egy tigris makacs volta, mellyet se zajjal, se kövekkel, se égő lombfáklyákkal nem lehetett fekhelyéről kizavarni, — a hajtó kardot rántott s egyedül ment be a sűrűségbe. Itt egy pillanat alatt a vadállat fogai és körmei közé került. A hajtók minden habozás nélkül segítségére rohantak — s a tigris csakugyan elbocsátá megtépett zsákmányát. A bheelek bátorsága hasonló esetekben méltán bámulandó. A megsebesült hetek múlva fellábadt , mi pedig időközben boszút vettünk a tigrisen s elhoztuk bőrét. Néhány többé kevésbé szerencsés kirándúlás után visszatértünk Jaatba, hol egy lerovandó régi tartozásom volt. Megérkezésünk estéjén nagy csoport hajtőt gyűjtöttünk össze s már hajnalhasadás előtt útban valáuk régi ismerőnk az emberevő rejthelye felé Tervem az volt, hogy én a régi bányák torkolatánál foglalok állást s ott várom be az állatot, midőn ez éjjeli kószálásából a síkon, rejthelyére visszatér. Most az egyszer szétszórhattuk embereinket, mert a tigris illy hideg és hajnali időben a legkisebb nesz hallatára is barlangjába szokott sietni. Számításomban nem is csalódtam. Alig kezdődött meg a dobok és pisztolyok zaja, midőn az ember evőt már messziről láttuk egyenesen felénk tartani. Tiz lépésnyire engedtük közeledni s ekkor mindkettőnknek egyszerre elsütött fegyvere elejtő, más két