Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-10 / 28. szám

456 érte még azonban lábújjhegyem a földet, midőn egy — tőlem körülbelül tizenhat lépésnyiről egy bokorból hangzó iszonyatos ordításra hajam minden szála felállott. Megragadtam fegyvereim egyikét s mindkét csövét találomra a bokorba sütöttem, remélve, liogy ellenfelemet ezzel visszavonulásra birom; de nem hogy elment volna, sőt nem csekély aggodalmamra még borzasztóbb ordítást vitt végbe. Hasztalan lőttem feléje a többi négy csövet is, az állat mindenik lövésemre még dühösebb morgással felelt. Lövet nélkül maradván, inamszakadva futottam a falu felé s nem meszsze több emberrel találkoztam, kik az egymásra sürü 11 következett durranásokból azt Ítélték, hogy megtámadtam és megöltem a tigrist. Megtudva a történteket visszajöttek velem fegyvereimért és az ökör megmentésére. Epen a puskákat szedegettük, midőn egy új ordítás hangzott s visszavonulásra kényszeritett. . . . Az éj hátralevő részét a lakházakhoz közel egy fa alatt töltém s hajnalban elmentem megnézni az ökröt, A szegény állat megölve s több mint fele felfalva volt. Ugyan azon reggel el kellett utaznom s igy elveszteni az alkalmat, hogy a torkig lakott tigrist meglephessem. Boszankodva távozván, hogy ez rovásomra (mert az ökör árát meg kell térítenem) olly jól estelizett. Végre is szerencse volt, hogy lövéseimnek egyike sem talált, mert lia megsebzem a vad állatot, ez nem engedett volna olly könnyen elillannom. Ez volt első tigris kalandom. lm a második, melly a következő april 6-án történt. Hajnalban egy medvét lőttem s lóháton indulók vissza sátoromhoz, két Blieel kíséretében, (igy nevezik a bennszülötteket , kiknek nagyobb része izmos bátor vadásznép.) Már a faluba vezető útra értünk, midőn két utast pillantottunk meg, kik nagy rémület jeleivel s kiáltozva futottak felénk. Mondák, hogy az út szélén egy leskelődő nagy tigrist láttak s kijelölték fekvése helyét. Lövésre remélve őt keríthetni, rögtön leszállottam s a kijelölt hely felé mentem. Rövid időn a tigris egy sürü bokor megöl, tőlem vagy hatvan lépésnyire, kiugrott s néhány szökéssel egy elapadt patak száraz medrén áthaladt. E perczben Wull kutyám, melly nem akart tőlem elmaradni, vagy a rötvad valamelly új nemének nézve a tigrist, vagy pedig engedve a macskafaj elleni természetes ösztönének, hangos ugatással utána iramlott. Hasztalan volt minden visszahívó füttyentésem. Nem sokára kutya és tigris egy sűrűségben veszett el előlünk. Kevés perez múlva Bheeljeim egyike kiáltott, hogy a tigris felénk jő, ő pedig egy bokor megé rejtőzött el. A tigris csakugyan jött, kutyám közel utána nyomában. Harmincz lépésnyiről rálőttem, aztán rögtön eldobva fegyveremet, Bheelem után a bokorba rohantam s egy szikla oldalát másztam meg. E részben szerencsésebb valék mint a szegény Blieel, ki mászás közben visszazuhant a csalitba s annak volt kitéve, hogy a dühös állat összetépje. . . . Nem sokára azonban velünk együtt ö is utolérte a két utast, kiknek gondjára lovamat bíztam volt. Mondám nekik, bizton hiszem, hogy a tigrist találtam, mert a lövés pillanatában fejét felvetette. Tanácskozás után elhatározók, hogy a két Blieel velem a helyre jő, hol puskámat elvetettem. Ezt valóban meg is találtuk s én sietve újra megtöltéséhez fogtam ; tovább menvén, nagy meglepetésünkre a tigris elterült hullájára bukkantunk. Golyóm homloka tetejét találta s úgy ketté hasítá agyát, hogy bárddal sem lehetett volna