Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-08-20 / 23. szám

377 Mikor a Ménes a mezőn jól ehetik, Már a Mén-ló s Kantza öszve eresztetik ; A Hágatás kézről, nem szabadon mégyen, Mert való, bogy ugy szebb és jobb csitkó légyen El-gyengül a Mén ló a szabad hágással, S gyengeségit által adja a fajzással; Sőt kell a Ménlovat meg-csíuositani, Meg-mosni serényit és meg-simitani, Mert a Kantza olyant fogad a Mékibe Milyent látott, és vett képzelödésibe; Lám éppen ezt tette a Jákób páltzája, Mely által tarka lett Bárányinak nyája. E végre a Kantzát mikor szerelembe Van, szükség állítni a Mén-lóval szembe, S végezvén a dolgát, utánna jártatni; S a Mén-ló szépségit véle tsudáltatni; Hágatni akarván, kilenez nap kell annak, A csitkózott Kanczák, hogy megtisztuljanak, Ekkor a próba ló mint katzér Gavallér Közel botsáttatik, pezseg benne a vér, Távul nyerit, és fúv, kevélyen csinálja Magát, és szerelmit ö néki ajánlja, BUzlögi, esipdesi, s addig tsiklándozza, Mig a Kantzát tűzbe s szerelembe hozza; Maga is tűzbe jő szegény, de liijába, Másnak, nem magának fáradott hasznába; Kilenez nap kell arra-is, liogy oneg-tudhassad, Szükség-é ; másodszor Kantzád meg-hágassad ? De ha két hágatás után-is mutattya, Hogy szerelemre van ujjabb indulattya, Ne várj kilenez napot, próbáld harmadnapra, Ugy fogsz venni esitkót tizenkét hónapra, Ha nem akar kantzád Ménlovat fel venni, Koplaljon, ne kapjon sem innya, sem enni, Sokszor próbált dolog, e néha megtsalja, Szükség azomban, a sót szüntelen nyalja ; Ha pedig egyszer meg-vagyon liágattatva, A só légyen tőlle éppen el-tiltattva, Egész nyáron melynek már a kezdetire A hágatásnak kell jutni a végire. Tizen-egy hónapot a kantza esitkónak, De egész esztendőt számlálj a Ménlónak,