Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-08-10 / 22. szám

358 mukra egyetmást — s egy földalatti csarnokot késziték magamnak a völgy aljában, melly kettős kijárású egyetlen folyosóból állt ugyan csak, de illy magamféle nőtlen sibedernek elég kényelmes tanyául szolgált s mi több, mintegy központját alkotá a galgavölgyi faluk itt összeszögellő határainak, mellyekben számomra gyönyörű libavirágok virultak. Nehogy azonban kizárólagos libainyéncznek tartson e sorok esetleges olvasója, meg kell jegyeznem, hogy én a tanhoz képest „minden órámnak leszakasztottam virágát" s már csak változatosság kedveért is egy egy kandi kacsa, ostoba csirke vagy fennhéjázó pulyka — a mint épen az alkalom adta - lön tárgya sóvár gerjedelmemnek. Óh engem válogatónak még ellenségeim sem rágalmazhattak! Kalandjaim eddigi sikere, de részint a kényszerűség is. mellynél fogva a nyulak, foglyok s egyéb vazalljaink anyányiakká válván, nehezebben valának megejtbetök s igy én mindinkább a baromfi udvarok adóztatására szorultam — e kettős körülmény mondom egyre bátrabbá tön s végkép feledteté velem apám fönebbi jó tanácsát. A baromfiakban egyedáruságot követelő emberfaj ebhez képest gyanakodóbbá s ovatosabbá vált, komondorai számát szaporítá s kelepczéket kezdett felállítani, mellyeket azonban én — bála apám oktatásainak — mindig szerencsésen elkerültem, annálinkább, mert illy pokoli gépekben egyszer egy illatárus görényt, másszor egy házi nyestet találva , okultam a példán. Szívszakadva könyörögtek, szabaditnám ki őket csak most ez egyszer s boltig liíi szolgáim lesznek; de én örült >m a casusnak, melly minden gyanút reájok liárit s mindössze is azon tanácsot adtam nekik, harapják el fogóba csappant kezüket. Jól tudtam, hogy egyikből sem lesz illy Mutius Scaevola. Azonban nem csak a görény, nyest, menyét s más efélecsempésznép, de saját fajombeliek is utánzóimmá lettek s igy történt, hogy egy vigyázatlan rokonomnak kalodába kerültével ellenünk irányúit az egyedárusok boszúja s nyakunkra hozta az apám által megjósolt irtóháborút. A liideg halvány nap sugarai végig lövelltek már a lombtalan erdőn, a süvöltő szél rezzenésére ijesztőleg csörgött a haraszt, melly saját lépteink alatt is neszt okozva, fokozott óvatosságra intett Világos hangos erdő, te nem a rókák eszményképe vagy! Azaranjueziszép napok elmúltak s mi napról napra nagyobb aggodalomra viradtunk. Aggályaink bár ezeknek határozott formát adni nem tudtam — nem voltak alaptala