Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-08-10 / 22. szám

355 vei s ama jó hírrel tértek meg, hogy új — habár csak ideiglenes lakást találtak mindnyájunk számára. Ezen új lakás, egy vén blikk terjedelmes odva, még csak tennap­előtt is nyomorú viskóúl tűnt volna fel magasabb igényeinknek; helyze­tünk elhagyottsága azonban, az újdonság ingere és a mindent megara­nyozó fiatalság hamar feledteté velünk feldúlt ósi palotánk kényelmeit s mi gyermekies örömmel nem tudtunk eleget mászkálni fel és le a biikk­odú sima bensején. Sokkal vidámabbnak, szellősebbnek találtuk ezt a régi kazamátáknál, söt még az is mulattatott, midőn a zápor beverődő csepp­jei kissé megáztattak. Szülőink eddig haza hordták a keresményt, de most figyelmeztettek, hogy, mielőtt nagykorúságunkat elérnök, meg kell tanulnunk önmagunk­ról gondoskodnunk. E végett gyakorlati leczkékre naponként vagy éjen­ként kivittek magukkal. Apám, azon arányban a mint növekedtünk, irán­tunk egyre hidegebbé és mogorvábbá, önmaga iránt pedig önzőbbé kez­dett válni, gyakran több éjre is elmaradva anyánkat elhanyagolta s félté­kenységre adott okot szegénynek; ő azonban gyermekeinek élve, anyai kötelességeinek teljesítésében találta vigasztalását s buzgó vadászmeste­rünkké lön. Első kirándulásaink alkalmával minden felszálló madarat, minden felugró nyulat ész nélkül kergetni kezdtünk, nem fontolva meg, hogy az elsőnek szárnyai, a másodiknak a mieinknél gyorsabb lábai vannak. — Anyánk csendesen mosolyogta meg tapasztalatlanságunkat s midőn lelken­dezve tértünk vissza hozzá, megjegyzé hogy a szárnyak ós lábak gyor­saságán túl tesz az ész, hogy mi erővel épen nem — az csellel sokszor könnyen elérhető s a mai világban hamar felkopliatik annak az álla, ki azon elvet követi, hogy „legjobb az egyenes út." Ehhez képest aztán liold­talan éjeken el-elvitt kis tisztásokba, meilyeknek kövér füvében az apró fogolycsirkék olly kedvesen gyügyögtek; megtanított mint kell kései fészkekből a tojást s elébb magát a költőmamát kiszedni ; felkeresni és rászedni a sündisznót; meglepni az ürgét, vakandot; kilopni a vadmézet: megszedni a gyümölcsfát és szőlőtökét; ha pedig jobb nincs,szükség ese­tén beérni az egérrel, gyíkkal, csigával, békával, sőt egyéb tücsökkel és bogárral is. Azonban legmulatságosabb — mert taán legnehezebb — a nyúllal kellő bánásmód volt, melly állat ovatosságánl csak a róka észjá-

Next

/
Thumbnails
Contents