Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-30 / 21. szám

336 félelemből, mit tapasztalatlanságunk még akkor nem ismert. Példa erre a következő eset. Aratás felé járt az idő s anyánk már már igérgeté, hogy ha jól vi seljiik magunkat, magával visz vadász kirándulásaira Ez belénk némi Önérzetet öntött s épen e közel jövőről csacsogva ficzkándoztunk a várkapu előtt, (szülőink nem voltak bon) midőn az átelleni dombon egy eddig solia nem látott hosszú alakot pillantottunk meg, ki maga előtt szintén valami hosszú botfélét tartott. Mi tréfából még mumussal ijesztgettük egymást s félelmet színlelve és játszva, szaladtunk be a várba, de pár perez múlva ismét künn valánk. A hosszú alak már ekkor közelebb jött, azt a botfélét szemeihez emelte s ez — füstöt okádva, hirtelen roppantat dördül, testvéreim közül pedig kettő ugyanazon pillanatban úgy hanyatt vágja magát, hogy mi többi hárman testükön keresztül iramodtunk vissza sánczaink közé. Benn félig bámúlva, félig nevetve (mert az esemény komoly jelentőségét rövid eszünkkel nem fogtuk fel) néztünk egymásra s miután minden ismét csendes lön, de kíváncsiságból is, mit csinál oda künn két testvérünk ? nem sokára újra kipislantottunk. No hiszen, ott künn volt a két testvérke, de hol! ott lógott szegény mindakettő ama hoszszú alak tarisznyáján, kihez most már egy második is csatlakozott. E két alak (emberek voltak, de én az embereket csak később tanúltam ismerni) tőlünk csekély távolságra ekként beszélgetett: „Kár volt a kölykekre lőnöd heves kezdő barátom; az öregeket kellettvolna elébb bevárnunk, a többi aztán úgy is a mienk lett volna " „Tehát azt hiszi bátyám, hogy az öregek nincsenek hon? „Legalább nagyon valószinü s most csak az óhajtandó, hogy a dolognak ne vették légyen neszét, különben bottal üthetjük nyomaikat." „Hogy hogy?" „Mert tudva a történteket, okvetlen kiköltöznének. Lesre ide többé nem jövünk; 11a. de szerzek én neked érte más mulatságot, minőt diákéle tedben tudom nem láttál még." „S mi lesz ez bátyám?" „Hát majd ásót, fúrót, csákányt " A többit nem hallhattam, mert beszédközben menve eltávoztak. Óh ha sejthettem volna akkor szavaik jelentőségét, az „ásó, fúró, csákány" rendeltetését s azon „mulatság lényegét! Ámde semmi roszat s az emberi ravasz áskálódást épen nem ismerő gyermekkedélyem a beszélgetésből csak