Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-20 / 20. szám

319 megbocsátotta, elfeledte 8 nem bánja, bármilly forrásból jött gazdagságod, — csak liogy van. Miért restelném liát én ősöm tettét, mellyrölnem telietek; de épen ez okból nem is dicsekszem azon elődömmel, ki a szép álarczot — velőt nem találván benne — silány semmiség gyanánt dobta el." E meggyőző indokra a borz nem tudván mit felelni hallgatott, sőt arczpirulása is látható lett volna, ha ezt a rőt pofaszőr el nem fedi. Apám pedig, benne lévén leezkéző hangulatában — mellyet mi, meggondolatlan ifjúság, gyakran már úntunk is — így végzé államtani beszédét: „Ennélfogva kár is irigykedned borz koma, mert minden szavadból kitűnik, liogy gúnyaidat s egyenlőség utáni törekvésedet csak titkos nagyravágyás és neheztelés szüli. Az állatvilágban — legalább ezen éghajlat alatt, nem értem a távoli őserdőket — hiú ábránd az egyenlőség. Minden tehetősebb állat úr akar itt lenni a csekélyebb fölött s mindenik aristokrata a maga nemében. Ez már a vérben van. Szállj magadba kedves borzom s valld meg őszintén, liogy mig bennünket hozzáférhetleneknek tartasz, te magad csak úgy félvállról beszélsz a hörcsökkel, ez pedig megvetéssel kendezi a fóldmivelő vakandot. S a vakand? ez még csak az igazi rátartó, ha kissé jobban foly dolga. A zsellérkedő ürge dehogy merészkednék komául felkérni az egész telkes kövér vakandot, holott ő ürgesége sem megy el a taksás mezei egér lakadalmára. A kócsag minap nagyon fel volt bőszülve a magát sziklai fészkében elkülönző sas nagyralátása fölött s a gólya ugyanakkor hangosan kelepelt a fertálysaskodó kócsag ellen, minden állatot egyenlőnek mondott, ezzel hazatért büdöstói jószágára, hol fentartott fővel büszkén lépdelt a nadrágtalan békák közt s csak alkalmilag hajolt le egynek egynek felfalására. A nadrágtalanok nem kevéssé boszankodtak e basáskodó viselet miatt, egypár köziilök még nagyobbra akart felfuvalkodni, de szétpukkant, a többinek boszuságát pedig még jobban növelte az, hogy a tó végében a víz verőfényes felszínén elnyúló czigánylial polgártársnak merte öt czimezni. A visszautasított czigánylial azonban nem veszté el jó humorát s nem sokára kinevette a békákat, midőn ezek, a tó szélén a béka ellen kuruttyolván, rémülve ugráltak vissza a tóba — Nyúl Iczik előtt, ki pedig vele született poltronságával még rémültebben illant meg valami vakzaj elöl s nem is ügyelt a partra kikönyöklö czigányhal e gúnyos szavaira : „Servus lesik! nos hány hét a világ?" — Egy újságcsörgö szarka épen ekkor tartott egy 20*