Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-20 / 20. szám

320 magas fa tetejéről felolvasást az állatvilágban kellő sociális reformokról s még Fourriert és Considérantot, sőt Ovent és St. Simont is emlegette (bár kritikusa a varjú később azt károgta ellene, hogy solia egy betűt sem olvasott tőlük) s midőn az állattársalmi egyenlőség szükségét leghe­vesebben vitatná, megpillantja, hogy Nyúl Iczik (köztünk legyen mondva, hitelezője) nincs vaczkában s a következő pillanatban elméleti elveit ama tettével erösíté meg, hogy az alig két napos kis nyúlüak egyikét regge­lizte fel. Én mindezen gyarlóságokat, magamat csendesen meghúzva s megvető mosollyal szemléltem, midőn oldalt pillantva egy reám ólálkodó farkast látok meg. Természetes, hogy ekkor én is az „Éljen az állats egyenlőség!" rikkantást tartám korszerűnek - s képzeld csak, minap egy szajkó azt merte szememre vetni, liogy akkori szavaim nem voltak őszinték." Hogy apámnak előttem folytatott hasonló beszélgetései s ezekben kifejtett philosoplitanai akkori zsenge lelkemre nem maradtak befolyá­nélkiil — azt a jelen emlékiraton elömlö szellem, azt hiszem, eléggé bizo­nyítja. Üe nem csak a másokkal folyt vitatkozásokból, hanem azon ma­gánleczkékből és tiedgei életszabályokból is volt elég alkalmam okúlni, mellyeket apám nekem — legidősebb s szerinte legokosabb fiának, alkal­milag tartott. Tőle tudom, miért olly átalkodott ellenségünk az ember nevű két lábú állat. „Az embernek reánk nézve három osztálya létezik; oktatott egy íz­ben apám. — Az első és legkevésbé veszélyes a kelepczés, mert ez ránk csak akkor hozhat veszedelmet, ha farkunkra nem vigyázva eléggé, felállított kelepczéjébe akadunk. E faj népben legkárhozatosabb azon ön­hittség, melly szerint minden állatot érette alkotottnak vél s hozzá kizáró­lagos jogot tart; továbbá a színlelés, mellyel az ártatlan apró marhát anyai gonddal kelteti ki tojásaiból, ápolja, eteti, tömi, őrizi, czírógatja, kedves kis pipikéjének és libukájának nevezi s midőn bizalmát már egé­szen megnyerte, ezzel akkor rútul visszaélve, torkát metszi, megsüti, fel­falja, nekünk pedig kelepczét állít fel, hogy álmodott kizárólagosságát meg ne csorbítsuk Az illy kelepcze kellemetlen - de koránsem lcgyöz­hetlen akadály. Ha okosan kikerülöd, ügyes, gaz rókának fognak szidal­mazni ; ha beleesel, kinevetnek s ostoba róka lesz neved; már pedig a mai vi­lágban inkább százszor nevezzenek gaznak, mint egyszer ostobának; in­kább százszor halj meg, mint sem egyszer kineve senek. A belevesztés mindig kudarcz ; a siker — bizonyos helyeslés."

Next

/
Thumbnails
Contents