Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-03-30 / 9. szám

135 nyájasan viselte magát irányunkban s a másnapi vadászatra vérmes reményekkel kecsegtetett. A három-négy napos havon, úgymond, a friss vidranyom még jól meglátszik s az én kutyám még bátran elmegyen rajta. Jókora vidrát mutatott elő, mellyet társa alig két órával elébb lött; egy másik vadász pedig vadmacskát húzott elő, melly az nap délután szintén a besztereczi „csereien" lövetett. Ezen két vad láttára szenvedélyünk tetőpontra hágott s alig vártuk hogy viradjon. Másnap, midőn az ég boltozata még olly szürke volt mint egy elviselt bakkancsosköpeny, már talpon valánk s mindannyian szánokra ülvén, Csáki vezetése alatt vigan s élénken felcsigázott előérzettel hajtattunk a rét vasmegyeri oldalába, hol vezetőnk állitása szerint a vidrát az idén még nem bolygatták. A nap tisztán ragyogott le a felhőtlen égről; legkisebb szellő sem rezgette a különben igen érzékeny nádcseretet; a Hegyalyjának sötétkék bérczei, mellyek a világos tiszta légben olly közelieknek látszottak, gyönyörű csoportozatban övezek körül a rétközi lapályokat s fel egész az unghi havasokig átlátszó lenge ködben úsztak a különben kietlen téli tájkép fölött. A nap igen szépen kezdődött! A rét azonban most egész más alakot öltött magára. Viz csak itt ott, apróbb „locsogókban" s a legmélyebb erek szélein látható, hol vagy halászok „gyalmoltak", vagy vidrák kerestek járást a jég alá. A sik tavakat most két, sőt három lábnyi jégkéreg borítja, az erek majdnem fenékig vannak befagyva. Tavai a nádcseretek, lápok és ingoványok egy színvonalban állottak az azokat borító jég fölött ; most a viz átalában leebb takarodott a föld gyomrába s még a feneketlen lápkútakból is kiapadt, szárazon hagyván a nádas szigeteket, a dágvány ok zsombékjait és a lápvadont s porondot alkotván ott, hol nyáron a leghosszabb nyelű csáklya sem ért feneket. Az egész réti világ meztelen csontvázként mutatja alkatrészeit a „tömjékhen", melly néven a rétköziek a nád, sás, gyékény, káka, vizi tök, súlyom, elecsk, kolokány, vizi folyondár s mindennemű vizi növények elkorhadt gyökei- és száraiból századokon át alakúit s a jövő növényzetnek tápúl szolgáló porhatag csörmeléket értenek. Ezen száz meg ezer gyökérnek összevissza szőtt hálózatából, melly a „gaznak" a viz sziliéhez legközelebb esö kérgét és most az érnek meredek partoldalát képezi, a vidrának tavali „tömlői" üresen tátongnak felénk. 0 egykét emelettel leebb költözött, régi lakhelyét rókának vagy vadmacskának engedvén át ideiglenes menedékül. Tisztán kivehető a vidrának minden tanyája, vagy mint itt nevezik „tömlője", és ebből a halászóhelyek felé vezető „járások" mutatják, milly gondos elővigyázattal szokta ü megválasztani helyét. Azonban csalatkoznék ki azt hinné, bogy most már mindenütt szárazon és minden veszedelem nélkül járhat a lápokon. Ezeknek alkotása valóban megfoghatlan. Az erősen befagyott gazos kéreg alatt, melly a lápoknál nem is olly vastag mint a sik tavakon, sok helyütt a mi lápmetszőinkkel megmérhetlen mélységű viz fakadt fel. Epen egy friss vidralék körül keresgéltünk, midőn egy odavaló ember rám kiáltott : ne menjek tovább, mert beszakadhatok ! Majdnem ölliosszú lápmetszőjét bedugta egy illy bugyogványba s ime az egészen eltűnt a lápkéreg alatt. Talán ezen egész rétség egy nagy földalatti tengert takar be, mellyet nem tudom mellyik társulat — s hová fog lecsapolni!