Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-03-30 / 9. szám

136 Szánunk ehhezképest mindenütt leginkább csak a jól befagyott erek és úgynevezett „folyások" tekervényes ágyaiban haladt s a lápokat mennyire lehetett kerültük. Utunkban lehetlen volt a számtalan róka, nyúl, farkas, vadmacska stb. nyomait észre nem vennünk a vidrának nyomai mellett! Vadásztársaink nagyobb része elejétől kezdve nagy kedvet mutatott a kopókat a gyürkéről elbocsátani s egyegy darab rétet meghajtani, mi kétségtelenül jutalmazó lett volna rájok nézve : mi mindannyiszor szerenesésen lebeszéltük őket azon indok felhozásával, hogy hiszen rókát nyúlat otthon is lőhetnek eleget, de most, midőn vidrát várhatunk, nem érdemes az időt illyesmivel tölteni stb. A rétnek szárazföld felőli oldalán azonban olly sok vad nyoma látszott, mintha valami csorda vagy juhnyáj járt volna ott; ezt tovább nem nézhették tétlenül vadásztársaink s a kopók gyürkéit mcgoldták. Ez ránk nézve ártalmassá lön, mert a társaság nagy részét a kopók élénk csaholása azonnal másfelé vezeté s működéseinkben azután se közös terv, se öszhangzás nem volt. Mi néhányan a vidrászathoz hivek maradván, fél órai keresés után egészen friss nyomot leltünk. Csáki biztatva mondá „,ezt megkapjuk!"' Egyetlen kutyája, melly a tavali négyből felmaradt, sebesen száguldott a nyomon ; mi mindenütt utána. Egyszerre eltűnt előttünk a csereiben és sajátszerüleg kezdett vakogni. Nyugtalanul tért vissza gazdájához, mintegy hirül adván neki, hogy a vidra ott van, azután ismét eltűnt és rögtön élénk visitás és marakodás liallszott. Mi sebten kerestük fel a lékeket, mellyekhöl friss, be nem fagyott viz bugyogott. A kutya javában üldözte a vidrát a gazban s szintén előre láttuk, hol kell neki előjönni. Feszült figyelemmel örködtünk a lékeknél, szemmel tartva egyúttal a nádast is, hahogy szárazon akarna tovább iramodni. Azonban ép e válságos perczben jelentek meg a kopók, mellyeket liiában iparkodtunk elkergetni. A vidrászkutyának folytonos visitásai által a színhelyre csalatván, nagy robajjal törtek a csereibe s azonnal hajtani kezdtek. Eleinte örvendtünk ez eseménynek, azt hivén, hogy a vidrát hajtják, de később kitűnt csalódásunk : róka ugrott ki a sok kopó elöl s Csáki kutyája is hihetőleg szeme elöl vesztvén a vidrát, mellyel addig küzdött, a kopók után ment. Beküldtük embereinket, hogy üssék és turkálják a gazt; de a vidrának többé semmi nyoma; minden törekvéseik daczára sem bírták öt menhelyéből kizavarni. Megtekintvén a cseret széleit s a lékeket, nagy bámulásunkra azt vettük észre, hogy a befagyott tónak csak a nádas felöli oldalában volt egy kis viz, különben pedig az egész jég alatt üresség! A vidra tehát ezen jég alatti üregekben nyugodtan várhatta be a veszélyt s mi semmikép sem tudtunk neki ártani. Itt nincs tovább mit keresnünk, menjünk másfelé — mondám s más irányban indúltunk el. Csakhamar új nyomra akadtunk s a vidrát itt is az imént leirt módon üldöztük, de ezt is hasztalanúl. Nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a vidrák lékjei mind be vannak fagyva, annak jeléül, hogy onnan eltakarodtak; mert különben ők halászó lékjeiket befagyni nem engedik, hanem napjában többször felverik. Szegény halak is pórúl jártak az idén ! Hol csak egy kis locsogó mutatkozott, seregestöl tódúltak oda a viz színére s ott lézengtek egész alélt állapotban. Embereink puszta kézzel szedtek ki annyit, mennyi nekik tetszett; a réti sasok, varjúk, sőt — mi téli időben hallatlan dolog — még a