Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-01-10 / 1. szám

8^ tet, mely bennem iránta vonzódást, költői érzelmet gerjeszt, t. i. lia üres a táj, vad nem tartózkodik benne, szóval ha vadászatra alkalmatlan. Szinte elszomorkodva járok kelek oly vidékben, mely legtövérebb tenyészettel áldottan a hegység gyöngyszépségében ragyog, de kipusztult belőle az, a mi életet, vadászéletet adhatott vala; itt ott kákog még egy pár szerencsétlen szajkó, és szomorúan ugrándozik egy elhagyott mókus; s hol emberi gond és tilalmazás a nemes vadban gyönyörködhetnék, ott szomorú s élettelen a magány, és szabad a vásár a ragadozó állatok féktelen uralkodásának! Hogy igazán szép legyen a hegyes erdős vidék, legyen benne vad, parancsoljon ott az ur és erdészei s zabolázzák a nem-vadászt, a vadőrt, és a pusztító elemeket. Nemde örömmel, mondhatnám szerelemmel függnek szemeink olly hegyeken, erdőkön, mellyekben vad tartózkodik; hol a völgy végén hímes szőnyegként terül el a dús tenyészetü virágos rét; hol mintegy rés nyilik a sürü erdőben s vigan csörgedezve siet ki a kristálypatak; ott reggelenként kibúvik a szelid őz, a fürge bak; mig felebb, hol sürü erdő és bozót fedi el a hegykúpokat és lejtőket, ott tanyázik a nemes szarvas vad, és erdei felségének öntudatában zengi gyönyörű csalogatójának idegrázó hangjait. De még felebb és felebb kalandoz el kíváncsi szemem, fel oda, hol az erdő ellent nem állhatott márapusztitó elemek hatalmának, hol meglepő nagyságban terülnek el a sivár szirtek, meredek kőfalakkal, századok viszontagságai közt feldúlt, öszveszaggatott oldalakkal, mellyeket csak itt ott fed el a henye fenyii vagy más havasi növény — oda szegzem most szemeimet, látcsövem segélyével keresvén a regényes zergét. Im ott egy nyáj fenn a völgytorokban, hol két egymás felé nyúló óriási szikla mintegy menhelyet képez, mig lenebb, az erdőszegélyzetnél erős zergebak legelész; és fenebb s ismét itt és ott és mindenfelé látom a gyönyörű vadat eredeti magaviseletében és szokásaiban. Oh milly szép, milly költői ez! Napokat lehetne igy tölteni, és nem fáradna el a vadász ennek élvezetében. E roppant terjedelmű hegytér, melly szemünk egy pillantásába nem foglalható, melly a szelid szépségű, bájoló völgytől fel a sivár, élettelen, hó-telt sziklákig, a hegyélet és természet minden pliásisait elénkbe terjeszti, mint egy tündérvilág lepi meg lelkemet; bámulom, és gyönyörködöm benne, mert — mert van benne vad, itt van — csak keresd, fáradjál utána s meg fogod látni, talán lőni.