Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-09-15 / 17. szám

288 Sport-iro dalom. Hazai vadászatok és sport Magyarországon. írták : gróf Andrásy Manó, báró Orczy Béla, báró Podraaniczky Frigyes, gróf Sándor Móricz, Szálbek György, báró Wenkheim Béla és gróf Festetics Béla. 13 nagy és 12 kisebb szinezett műképpel. — Pest Geibel Ármin sajátja. 1857. Aláirási ára : 30 pft., bolti ára : 40 pft. (Vége.) Ha kiben netalán kétely emelkednék az iránt, miként foglalhat helyet egy „Hazai vadászatok" czimű könyvben „halászatról és csárdáról" szóló czikk, azt az album czime folytatásának : — „és sport Magyarországon" tekintetbe vételére kérjük fel. Szükségesnek látjuk egyszersmind az angol „sport" szó értelmezését. Minden nyelvnek vannak saját lefordithatlan szavai, mellyek olly terjedt fogalom kifejezései, hogy e fogalmat teljes szinezetében és minden árnyalatával más nyelven hiven viszaadni merő lehetlenség. Az angolban többi közt illyen a „sport." Magyarítását meg sem kisértjük, annál kevésbé, miután minden mivelt európai nyelv megadta neki az indigenatust. Tág értelemben véve, törekvés ez bármelly olly tárgy után, mellynek elérése nehézséggel, akadállyal, versenyzéssel jár. Igy véve, az angol a sport szót szerelmi ügyekben, hol vetélytársak küzdenek az imádott hölgy szivéért, épen ugy használja, mint a prózai börze-nyerészletben, hol a „hausse és baisse" kellő kilesése szintén „a good day's sport" nevet nyer. Továbbá jelent ez mindennemű mulatságot, kiváltkép nemzeti jelleműt; s miután a mi „csárdás" tánczunk kiválólag nemzeti jelleggel bár s valóban tisztán nemzeti mulatságaink egyike, mellynek tánczmesterileg nem szabályozható bájos mozdulataiban a tánczolók közt folyvást ösztönszerű titkos verseny foly : ez bőven indokolja, miért lőn a „sport Magyarországon" czimet viselő albumnak egy alkatrészévé a „Csárda", hol — mint ezt a gyönyörű nagy kép mutatja — vidám legények és leányok járják a mazúrral egy rangban álló negédes szép magyar tánczot. Gróf Andrásy Manó a szövegben következő sorokkal ad a kép alakjainak még több életet : „Megnépesedik a csárda, a szomszéd tanyáról a fehércselédet is kicsalta a czimbalom hangja, s midőn épen pipára gyújtana a még ki nem fáradt ember, betoppan a lány, — s a mit egymagában járt el előbb, másodmagával még jobb kedvvel teszi. Kézre kapja a lányt, félkörben ugratja, de csak ugy, két tenyeréből ki nem válik a lány, s kényére marad a szilaj tánczosnak, ki most szembe néz a lánynyal, s e néma tekintettel lopva beszéli el indulatát, mellyhez nem fér el a rágalomnak füle. Érzi a lány, bogy e tekintetnek sugarában ékes beszéd vagyon, képén iil már lángszemérme s a nélkül, hogy haragudnék, egyet pördül, s az eleven teremtés kisiklik, és módos tánczát ölnyi távolságra járja a legénytől. Beszél az indulat, rátartja magát a lány, a mint a fölgyúlt vérű legény üldözi a tánczbau, háromszor is elhajlik tőle, mig a legény félkézzel elkapja a még mindig menekülni vágyót, ki magát két kézre sehogy sem engedi már, — a legény most járja még a bokázót, melyben kénye kedve mutatja egyenes termetét, s mint a sértett büszkeség, föltartott fejjel egyengeti magát, mintha azt beszélné, illyen legény nem minden bokorban terem.