Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-02-28 / 4. szám

51 megáldottunk, hogy a szarvas jelentéséből hollétéről és irányáról biztosságot szerezhessünk. A távolság, mellyet meghaladnunk kelle, nagy volt és e mellett a part meredek lejtősége és sziklás természete, az útnak részint a fiatal erdő-, részint a rekenyő növények általi elzáratása, számtalan akadályt görditett elénk. Sokszor már csüggedve azoknak legyözhetése felett, szándékomról le akartam mondani, de a szarvasnak illy pillanatokban megcsendülő hangja ismét uj erőraegfeszitésre gerjesztett, és igy végre majd megszakadva, de még ki nem merülve, értem a part tetejére. A szarvas jóval előbbre volt mint mi s ha a szikláknál nem tartózkodik mielőtt a völgybe leereszkednék, minden reményem meghiusul. Most tehát minden perez drága volt; siettem is a mennyire lehetett és az erdő minősége engedte. A szarvasnak, hangja szerint, még mindig a sziklák előtt kellett lennie; és az erdő széle felé érvén, egy pillanatra öt meg is láthattam, a mint épen a sziklapart előtti kopárságon vonult át. Minden lépés most távolságnak, minden másodpercz órahosszunak tetszett, ha vágyódásomat a még elhárítandó akadályokkal összehasonlítottam; és mégis nyugtalanságomat legyőzni s figyelmemet kettőzni kellett, ha fáradságom jutalmát koczkáztatni nem akartam; mert a mint én öt megláttam, ugy láthatott volna meg ö is engem s csak egy ugráO / O«/ O O Oi/ G sába kerülendett, hogy a sziklaparton tul szemeim és golyóm elöl megmeneküljön. A dolgok ezen helyzetében, minden ingadozást félretévén, cselekedni még pedig gyorsan cselekedni kellett, hogy az ugy is még csak pár perczig tartó kedvező esélvt el ne szalasszam. Szerencsémre itt erős bükkek állottak, mellyeknek százados törzsei mögé szorulva, egyiktől másikáig nagy vigyázattal nyomultam elő, mig végre az erdő széle előtt elszórt sürü bokrok alá észrevétlenül érhettem, és ezektől fedve még vagy 30 7 Ö O J lépésre mászhattam előre s itt az erdész a földre lapulván, én is megállottam, felizgatott lehelletemnek lecsillapítására fél perczet engedvén, vizsga szemmel pillanték ki a bokor ágai közül. Milly gyöngyörü tájkép nyilt itt szemeim előtt! A völgybe meredeken ereszkedő sziklák, a hegylánczolatnak a sikság felé elnyúló kisebb csúcsai, mellyeknek egyikén a detreköi várrom áll, ezeken tul a komor zöld szinü Búr nevü fenyves erdő sötét tengerként elterülve egész a látkör határáig, melly a felhőkkel vegyült össze; mindez az estpir fényében és lángoló színezetében ragyogva, elbájoló szépségű látványt nyújtott. De a legérdekesebb pont nekem a szikla partja volt, mert ott állott lesjáratom oliajtott tárgya, az erős szarvas, felemelt fővel és hátravetett szar4 *