Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-02-28 / 4. szám

52 vakkal, a völgy felé hangoztatván zengő csalogatóját, hol falkája legelészett. Egyszer még visszanézett felém, mintha érzette volna a közelgő vészt és ügetve tett pár lépést a part hosszában, de ismét megállott s a mint épen fejét emelné uj liangozásra készülvén, jól irányzott fegyveremet elsütöttem. Megvan! suttogta most az erdész, és e reményt én is osztottam, mert a szarvas eltaláltatásának jó jelét adta, a lövés után hátát megvetve, egy iszonyú szökéssel a sziklaparton lezuhant, szemeim elöl eltiint s csak szökéseinek távolodó dobogását hallhatám. A lövés mesziröl történt, mert 143 lépést számoltam a helyig, hol a szarvas állott, és ide sietve s a parton lenézve kerestem szemeimmel, ha netalán a part alá rogyott volna, de nem láttam semmit, mert alul erdő volt és a völgyet esthomály lepte már el. A távozó szarvas dobogása még némelykor felkondult az erdőből; pár perez múlva egy két köhintés hallatszott, annak jeléül, hogy a golyó tüdejét érte; majd ugy tetszett, mintha egy lombtorlaszon esett volna össze, és a köhintés újra ismétlődött, — még egyszer lépteinek már alig kivehető dobogása, — végre tökéletes csend állott be. A közeledő sötétség miatt ma ugy sem találhattam volna meg s ha még életben van, talán tovább is riasztom; arról, hogy lövésem jól volt irányozva, az adott jel után meg voltam győződve, — ez okokból felhagytam a ma ugy is haszontalan kereséssel, a lövés helyszinét gallyakkal megjegyezvén, és a szemeim előtt elterjedő csodaszép tájképet még egyszer és most kettőzött érdekkel áttekintvén, — éji szállásomra, melly egy szénégető tanyáján volt, ballagtam, itt a kunyhó előtti tűz mellett leheverve, még egy ideig emlékezetembe idéztem vissza az élvezetteljes lesjárat eseményeit, aztán az érdemlett nyugalmat kerestem fel. Másnap, a reggeli lesjárat után, a tegnapi lövés szinhelyére mentem és az erdész nyomozó kopóját pórázon a nyomra vezettem. Mindjárt a part alatt, hova a szarvas lezuhant, vércseppekre akadtunk, mellyek tovább mindig sűrűbben találtattak. Ott, hol ö mintegy lombtorlaszba esett, valamint innen tovább mindinkább több vér volt nyomai mellett. A kopó ugy húzott, hogy alig birtam tartani, mig végre nem messze a pataktól s vagy 500 lépésre a sziklaparttól, reá akadtam; egy kő mellett feküdt itt, élettelen, elnyújtott fővel, első lábai teste alá hajtva, látszott hogy végső lehelletéig tovább ügyekezett még jöhetni. Golyóm, mint jól sejtéin, a tíidöt érte s innen a köhintés, mit az este a partról hallottam. Gyönyörű állat volt, teste nagy és erös, szarvain pedig 12 vég volt számolható.