Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-12-15 / 23. szám

389 nek tekintenek s lovaikat sovány állapotban, lehető legnagyobb szabadságban s folytonos mozgásban tartják. Nem örömest s csak igen magas áron adják el azokat s feleségeiknél és gyermekeiknél rendesen többre becsülik Lovaik főtáplája datolyából áll, mit tevetejben zúznak szét s e folyadékkal telt medenczék mindig sátraik előtt állnak; továbbá napon szárított és porrá tört hús, fris és szárított szőlő, tojás, fű s nagyon ritkán árpa a lovak tápiája. Fárasztóbb út vagy futás után az arab mindig tejet nyújt inni kedvencz állatának." „A valódi Nedschdi-ló közép nagyságú, erős, ritkán beteg. Állítják, hogy takony, rozsféreg és lóbősz ott alig ismeretes." „A Nedschdi-ló nagy kort ér el. Tizenötödik és huszadik éve közt legerősebbnek tartják s a Hedjasban volt egyiptomi vezérnek Achmed pasának volt egy harminczöt éves méne, melly még tökéletesen végzé a szolgálatot." A Syriában vett lovakat többnyire arab lovaknak állítják s tiszta arab származékuk bizonyítására, a vevő velük pontosan kidolgozott ivadékágat kap. Azonban tudva van, mit kelljen ezen ivadékágakról tartani; tudva van, hogy mindenütt akadnak illyet koholni kész emberek; de ha kiváltkép beduinlóról van szó, előre feltehető, hogy csalás van a játékban s tizet lehet egyre tenni, hogy a ló nem a puszták lova. A beduinek pontosan ismerik lovaik származását, de sem olvasni sem írni nem tudván, a származást csak szóbeli hagyomány utján jegyzik meg; ennélfogva nem is képesek irott bizonyság kiállítására. A lovak kezeléséről Arábiában igen különbözők az utasok állításai. Némellyek szerint az arab a legnagyobb gonddal ápolja s családtagúi tekinti lovát. Mások szerint keményen és kiméletlenül bánik vele, egész napon át nyergelve s kipányvázva a nap égető hevén hagyja állani s csak naplemente után eteti meg. „Gyakran bámulattal szemléltem az illy arab lovat, — írja Chateaubriand. Egész istenadta nap kipányvázva áll a forró homokon s hogy kis árnyékra tegyen szert, fejét első lábai közé dugja. Serénye összecsabzott, szorongó tekintete gazdáját keresi. S mindemellett, alig oldá fel ez békóit s alig vetette magát hátára, viharként repül vele tova, vagy mint Jób mondja : tajtékzik, remeg "a vágytól, tombol, orrlyukai tágúlnak s nem fél a csaták harsonájának hivó hangjától." Az utazók állításainak e különbözősége egyébiránt könnyen megfejthető; ők Arábia különböző vidékein tették észrevételeiket s a sivatag arabját nem különböztették meg a telepes tartományok lakóitól. A sivatag arabja, a beduin, szegény; vagyona kevés podgyászból áll, minden gazdagsága : lova; ezen, ennek jelességén nyugszik egész léte; csoda-e, ha annyira becsüli, mint családja valamelly tagját? Hiszen ezt nehezebben nélkülözné, mint bármi egyebet. Cseveg vele, mintha nyelvének kerekded teljes hangjait értené a ló; megosztja vele élelmét; sátora árnyában vele esaládostúl tanyáz. Éjen át a ló a sátor bejáratánál megkötve áll, a kötél másik vége pedig a sátor közepén lévő czövekhez van erősítve, előovatosságúl, nehogy éjjel a lovat ellopják. A telepes helyen lakó arabok kis földmivelést és kereskedést is űznek; mennél nagyobbak ezután egyéb segédforrásaik, annál inkább kell náluk a ló becsének csökkennie s innen fejthető meg a kemény bánásmód, mellyről utazók beszélnek.