Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-11-30 / 22. szám

374 borított, mellyet játszi képzelődésem repesztgetett, számlálandó a nagyfejű urnák s a partfogása alatti családnak körmeit és fogait. A révvel átellenben állott egy oleander; ez alá ültem s erősen iparkodtam szememmel vagy fülemmel felfedezni egy sátor tűzét, vagy egy kutyaugatást a dombokról; egy szóval, valamit a mi azt mondhatta volna nekem: ,Nem vagy egyes egyedül.' De minden csendességben és setétben vala körültem — a mennyire látá­som vagy hallásom szolgált, semmi emberi lény közel nem volt. Egészen kettecskén valánk a puskámmal. Azonban telt az idő, és a hold (mellyet nem reméltem látni, annyira el vala zárva láthatárom), némi fél világot kezde szórni körültem, mit hálá­val fogadók. Tizenegy óra fele lebete s már kezdtem megütődni rajta, hogy oly soká kell várnom, midőn ugy tetszők, mintha járni hallanék valamit az erdőben. Lassan lassan megkülönböztethetőbbé váltak a hangok — nem vala lehető kétség, hogy valami nagy állatok okozzák. Nem sokára némi világos mozgó pontokat vehetek ki, mellyek vöröslő fénnyel csillogtak. Nem volt bajos reá ismerni az oroszlány családra, mellynek tagjai egyenként ballagtak egymásután, azon rév irányában, a mellynél én helyet foglaltam. Öt h-elyett csak hármat számlálók s midőn a víz szélétől öt lé­pésnyire megállanának, ugy vélekedtem, hogy a legelői menő, ámbár termetében s ábrázatában tekintetesebb mint a többi, még sem lehet a nagyfejű ur, a mellyet nekem leirtak, s a mellyet a seile olly sürgetőleg ajánlott ismeretségembe. Ott valának ők, mind a hárman megállva, s bámész tekinteteket veténck reám. Támadási tervemhez hiven, az elsőt vevém czélba vállközépen s elsütém a puskámat. Egy halállal küzdőnek rettenetes ordítása felele lövésemre, s midőn a füst látnom en­gede, tisztán kivehetőm, hogy az oroszlányok közül mendegélt visszafelé kettő lassan az erdőbe, sa harmadik, mellynek mind két válllapoczkája össze vala törve, hason vánszor­gott felém. Mindjárt megértőm a dolgot, hogy papa és mama nincsenek a társaságban, min nem mondhatom, hogy igen nagyon búsultam volna. Biztosítva érezvén magam azok szándéka iránt, kiket bátyjok eleste távozásra birt, egész figyelmemet emerre fordítám. Már újra töltöttem vala a puskámat porral, midőn olly erőlködéssel, hogy ordított kínjában, három lépésnyi közelre érkezett hozzám, minden fogát reám vicso­rítva. Második golyóm mint az első a viz széléig legördítő. Három izben igyekezők megrohanni engem. Harmadik golyóm, mellyet ugy lőttem a szemébe, hogy csak­nem érte a puskám vége, halva fektető. Az oroszlány mellyet megölök, mintegy három éves állat vala, nagyon kövér és pofókos és úgy felfegyverezve mint egy élemedett. Megbizonyosodván, hogy meg­éri a puskaport mellyet elfüstöltem érette, és hogy az arabok tisztelettel teljes örömmel fogják őt köszönteni, ha meglátják: megemlékezem a máglyáról, s nem so­kára fényes világítás keletkezők a hegyormon. A viszhangok távoli pufogásokat juttatának hozzám, mint signálokat, mellyekkel a seik a Machouna minden duárjai­nak tudtára adá a győzelmet s ezek is hasonlókép feleltek. Hajnalhasadtával mint­egy kétszáz arab, férfi, asszony, gyermek érkezett minden felől megszemlélni a kö­zös ellenséget és csúfot űzni kéjök szerint vele. A scik első vala a megjelentek közt Tudtomra adá, hogy mig én ezt az oroszlányt öltem, a vastagfejü ur, jobbik fele része társaságában, megint el vitte egy marháját éjjeli vendégeskedésére.

Next

/
Thumbnails
Contents