Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-08-30 / 16. szám

271 felé. A koczavadász dünnyög, liogy olly hiába tartá készen vitézségét, mig az igazi vadász vidám kedélylyel a következő hajtástól remél." író ekkor a lakmározást vázolja, melly a gyönyörű kilátással biró tanyán, lobogó tűz körűi, tartatik s mellyre az első meghiúsult hajtás után vadászok és hajtók összegyűltek. A második hajtás már sikeresebb, mint ezt a következő sorokban olvassuk : „Ez ujabb hajtás jól kezdődött. Mindjárt elején valamellyik hajtó elorditá : medve! medve! vigyázzatok! Utána száz társa viszbangozá, akar látták akar sem a vadat. De illyenkor a nép szava még is szent, mint a következés igazolja, mert csakugyan mutatkozik medve a hajtásban." „Uly kiabálás után ugrik ám talpra nem egy vadász. Majd kinézik szemeiket, örökké ravaszukon babrálnak ujjaik; legfölebb némely gyávább óhajtja most, vajba ez egyszer kerülné ki őt a vad. E nagy várakozásban, a hajtás vége felé, midőn a remény többeknél csalódási boszusággá fajult, épen a hajtók előtt, mit tenni szeret a medve, puskásaink egyikével szemközt kibukkant. De a szerencsétlen úrfi, éltében sem látott eddigien egyéb vadat, mint nyulfélét, azt sem valami derekas alföldit, hanem csak amolyan gömöri poczátát: — azért maczkónk láttára elkezdve veszettül kiabálni kappenstiblis urfink : „a medve, a medve!" kétségbe esetten badarász puskás kezével, tökéletesen feledvén, hogy lőni kellene. A váratlan fogadtatáson meghökkent vad felült, gondolá magában ennek fele sem tréfa, ez bizonyosan valamelly dühös hajtó, még meggyülhet vele bajom; s megszeppentében eszélyesbnek tartá ügyes oldalfordulattal menekülni a veszély nyilt torkából. Azonban roszul választá útirányát, mert eltűnte után hallszék ám egyszerre valahol szélről egy magános durranás, rá hamar egyes, majd többes éljenek. Következő pillanatban egész vonalon végig szaladt a hir, hogy az alispán ur medvét lőtt. Hajtó és vadász, kivétel nélkül mind a lövés helyére siet. Annyira is körülfogták alispán urat, hogy a sok kérdést alig győzte szóval. Tán hajdújának is el kelle mondania, honnan jött a medve, mit erezett megpillantakor, hány lépésről, és sokáig czélozott-e, nem félt-e hogy hibázhat, mit csinált a vad sebzetten, élt-e darabig, hörgött-e vagy tüstént kilehelte páráját." „Es csakugyan remekelt alispán ur, mert medvéje, — mint szemtanuk bizonyíték — sem ordita, sem vonaglott, durranás előtt összerogyván, mivel agyvelejébe fúródott a golyó. Hatalmas him állat volt; megérdemlette a fáradtságot." „Hajtóink nagybamar kivágtak egy fiatal csalitot, s rá nyújtóztatván a bozontos bullát, vagy tizenketten kapaszkodtak a rögtönzött Szent-Mihály lovának rudjába s ugy vitték diadal-rivalgással esti tanyánkhoz. Előttük ment kettesével :i puskás had, hátvédül meg zajongó tömeg, rendetlen csoportokban, mint bucsujárdalatoknál az asszonyok." Sajnáljuk, bogy e lapok szűk hasábjaiba nem vehetjük át egész terjedelmében az elejétől végéig rendkívül érdekes olvasmányt nyújtó czikket, melly a „rendesen bárom napra szólt" vadászat lefolyását és jellemzését nyújtva, az író grófnak következő vadászeseményével végződik : J O r ,,En más alkalomkor, kevesebb készülettel lőttem medvét. Első hó leestével biztos emberem kifürkészte n medve fris nyomait. Rögtön összetereltünk néhány hajtót, kik átkutassák a tájat. Épen olly helyre állitának, honnan medvém nyomai a hajtás-vonalába mentek, hova tehát valószinű volt visszatérte, mert télen megtartja nyomát. Lgy is lőn, csak hogy korábban, mint vártam; mert mig egvik fegyvere^ ^ •*• O %/ 7 7 i1 Ő,/ u. met karomra fektetvén, másikat fa mellé támasztván, egy csonka törzsre kényelmesen letelepülök, s unalom-üzésül almát rágcsálok, néhány perez múlva, bajtónak 17*