Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-08-30 / 16. szám

270 honoratiorok és közbirtosok megérkezését, fogadtatását, a fogatokkal zsúfolt udvart, a vig ebédet, készülődéseket, a kandalló mellett kalandokat mesélő s pipázó csoportozatokat — ollv élénk színekkel festi, hogy a megyei életbe vissza varázsolva érezzük magunkat. O Ezek az előzmények, következik a vadászat napja, mellynek leírása hasonlóké]) a humoros genreképi modort tartja meg : „Künn az udvaron hajnal óta nyüzsge, döngött a hajtócsapat, férfi, asszonv, öreg és gyermek, fi és lány összevissza vegyesen. Végre a vezető vadász kürtriadással jelenté, hogy indul a liajtótömeg, mikor aztán a vadász urak is fegyverkészen előtoppantak, s mindenik felült az eléje vezetett paraszt lóra, melly hegyi kirándulásokhoz legalkalmatosabb. A házi ur, szemlét tartván, netalán vörös kendős vendégét figvelmezteté, vesse le nyakdíszét, mert a medve nem igen sziveli ám a rikító szint." „Nyolcz óra tájt indult meg az 50—60 főnyi vadásznép, kényelmetlen paraszt nyeregben, nehézkes léptű apró lovakon, s fölkanyarodtak a hegynek hajtóik után. Ezek gyülhelyéhez érve, leszállván lovainkról, intetek mindenki, hogy zajt ne üssön, sőt még csak ne is dohányozzék, mert az éles hallású, finom orrú medve tova riad. A kerülők, erdészek nagy titkosan sugdosták, hogy jelen hajtásban a medve bizonyos, sok makk és mogyoró termett ez idén, látták nyomait a kútnál, sőt egy vén asszony találkozott is vele; pedig a jámbor talpas tán ez évben sem járt a kijelölt helyen." Ezután jő ; miként állítják fel a puskásokat ; a roszabb lövőket szélről, a jobbakat a vonal közepén; holott — úgymond iró — sokkal czélszerűbb volna a roszabbakat a jók mellé elosztani; — kedélyesen van megemlitve, mennyi baj van a könyvolvasó, köhögő, fészkelődő, félénk koczavadászokkal s mint viseli magát a higgadt vérű régibb vadász. Végre kezdődik a hajtás. „— — két durranás hallik nagy messziről. Megindul a hajtás, hogy zeng bele az erdőség, mert a jellövés után három négy száz torok ordítja el magát, ki véknyán, ki vastagon, kivált az apróság, mig győzi szuszszal." „Ez első zaj rendesen felszökteti ültéből a vadászt, de mihelyt észreveszi, hogy egyebet sem lát, mint odvaikból kiröppent baglyokat, fészkeikről fölrezzent kányákat, mellyek huhogva, károgva keringnek a légben, mintegy jelölve a hajtók távolát, — ismét letelepszik, ós ugy néz, figyel mindenfelé. IIa mégis kissé később a távol zajból kiválik valami tompa zörej, melly közelebb és közelebb csörtetéssé izmosulva hallható, újra feszül figyelme, les és vár, mig megpillant egy iramó nyulat melly eszeveszetten szökdel a zaj elöl, vagy lát egy kullogó rókát, melly mintha tudná, hogy most még reá nem pazarolják a lövést, gúnyosan leguggol, és csak, miután elégli a boszantást, akkor vágtat odább," „Ez alatt fokonként élénkül a zaj : a hajtó vonalban elsütögetett pisztoly és puska nagyobbakat roppant. Mire nézve közbevetőleg megjegyezhető, hogy illy durrogatás nélkül mitsem érne a hajtás, kivált olly vidéken, hol a medve megszokván a szakadatlan zajt, a gyakori féjszckoppanást, pásztorok kurjantásait, emberi hangra nem könnyen hagyja el fektét, ha csak bele nem botlanak. Illyenkor még a tapasztaltabb vadász vére is fölizgul, azt hiszi a medvének csörtetése kivehető, mert látja, miként mozog ittott a bokor, épen szemközt, már csak a ravaszt kell megbillenteni, mindjárt kibukkan — t. i. egy vén asszony, ki, szem elé kerülvén, elrikoltja magát, mintha Isten tudja, milly buzgón teljesítette volna hajtói kötelességét ; pedig tán egész útjában mogyorót szedett." „Összeérvén a két vonal, kiki elhagyja leshelyét, s megv a reggelizési tanya