Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-29 / 17. szám
KI, ÖF Kapható • IZKTKSI .ÍKA: negyed évre I frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt. llIKDKTKSKBi.: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. 3í y i 1 t-t é r : sora........................................................:50 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál :10 kr. Negyven évnek borúi és derűi, fájdalmai és örömei, szóval az emberi szív vegyes érzelmeinek összhatása rezegtette meg múlt kedden I. Ferencz József király s Erzsébet királyné ő Felségeik szivét, mely napon 40-dik évfordulóját ülték meg házasságuknak. A kora ifjúság házassági varázsa, a királyi gyermekek boldog szemlélete, a remények, melyek gyermekeik boldog jövőjéről fűződtek, ösz- szevegyülnek a király lelkének mély bánatával, a királyné anyai szivének mérhetetlen kínjával, mely egyetlen fiuk gyászteteménél lett osztályrészük. A felséges pár e napon Lainzban találkozott s ott csendes magányukban ünnepelték meg e szent napot. Magyarország népe osztozik királyának és királynéjának ünnepében. Örömben, fájdalomban együtt érez velük, kiket szent István koronája érintett. Vajha e két nemes életnek utolsó szakában megdicsőiilne e hon, felragyogna régi dicsősége, zavartalan boldogság és jólét, a lelkibéke angyala látogatná meg a magyart, ki mindenkor nemesen mondja : „A legelső magyar ember a király, Érte minden honfi karja készen áll, Lelje népe boldogságán örömét, Hir s szerencse koszorúzza szent fejét !u A munka nemesit. Az embert a munka teszi emberré. Ismeretes a közmondás: imádkozzál és dől, gozzál! Tény, igazság az, hogy az ima is munkaolyan, mely elfoglalja az ember összes tehetségeit. Az ősi bűnbeesés előtt, az emberi nem eredeti boldog és ártatlan állapotában a munka dicskoszorú volt az ember fején. »Elhelyezte Isten az embert a gyönyörűség paradicsomába, hogy dolgozzék és őrizze azt,« olvassuk a szent könyv lapjain. Tehát úgy testileg mint szellemileg munkára lett teremtve a szabadakaratú s halhatatlan szellemű ember. Az eredeti szentség állapotában is a munkálkodás képezte az ember élethivatását és egyik földi boldogságát. Az ima kötötte össze a földlakó embert Istennel, de a munka szent kötelme figyelmeztette az embert arra, hogy isteni Teremtőjének alá van vetve s a szent engedelmességből eredő foglalkozás érlelte meg lelkében azon felemelő érzést, hogy daczára alattvalói függésének, olyan Isten az elüljárója, akit ismerni élet és szolgálni uralkodás. Jött a bűnbeesés. És a végtelen nagyságú bűnnek megjött a megfelelő büntetése is. Mi lett a munkából? A munka dicskoszorúja szétfosz- lott; az ember bűnnel meggyalázott homloka a munka töviskoszorújával lett körítve. A munka büntetés lett. »Arczod verejtékével eszel kenyeret, mig visszatérsz a földbe, melyből lettél!« A büntető teher önsúlyként nehezedett az emberre, gond, munka, fáradság alatt görnyedett. Mig a munkásnép a rabszolgaság kényszermunkája alatt nyomorultan pusztult, addig a hatalmasok a tétlenség természetellenességében vagy gyilkot mártottak önszivükbe, vagy szenvedéseiknek vadul engedelmeskedve — mert a tétlenség az ördög párnája, mondja a közmondás — erkölcsileg és emberileg mentek tönkre. Jött az Üdvözítő. A világ megmozdult, megújult, átalakult. Mi történt a munkával? Az Üdvözítő egy munkás egyszerű műhelyét választotta nagyságának színteréül, akarta, hogy kézműves fiának nevezze a világ. Isteni kezei nemesen nyúltak a munka szerszámai után; isteni gondolkodása megbarátkozott az ács fejszéjének kezelésével és azok az izzadsággyöngyök, melyek a názáreti műhelyben szent arczárói legördültek, a munka, a lealázott, teher és büntetéssé változott munka megváltásának vércseppjei lettek. Az Üdvözítő ez által a munkának visszaadta előbbi nemesitő erejét, a büntetés pedig, mely a munkában rejlett, a bűnök engesztelő áldozatává alakította, vagyis a munkára kettős jelleget nyomott: az Isten gyermekeinek nemességi jellegét és elégtételi jelleget a bűnökért. Ha manap ezen fenséges szempontból tekintenék a munkát, akkor boldogság lakoznék a földön. Az anarkizmus bombái nem pusztítanának, Hódmezővásárhely népének nemes voltára sem ütött volna a múlt napokban véres és lázadó bélyeget a szoczializmus rombolása. A munka meg lett fosztva kettős jellegéből. A munka a tunyaságra vezető út lett s a nyereségvágy lett az indító oka. Mint fehér rabszolgák görnyednek az emberek az áldástalan munka terhe alatt, hogy attól felszabadulván a munka vére árán kielégíthessék bűnös szenvedélyeiket s ez által lelkileg és testileg elpusztuljanak. Szegény munkás, ezek után mi marad számodra? Beköszöntenek a rossz napok, melyek az utczára visznek kezedben gyilokkai, szivedben pedig dühhel. ! Térj vissza a kereszténység szellemében ! rejtett munkához. Ha munkád ama kettős jelleget viseli, akkor homlokodnak verejtéke sokkal értékesebb, mint a fénylő koronák; szerszámaid többet érnek, mint némely hóditók szuronyai. Dalaid, melyek pihenő óráidban vagy munka Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. A keresztapa. — Humoreszk. — Ama régi jó időben, boldog ifjúságom éveiben, mikor szőke fürteim még nem kezdtek úgy őszülni mint most, élt Szeleházán egy különcz, és ez nem volt más mint Endrényi László, a szeleházi iskola nyugalmazott tanára, a kit a városban mindenki Laczi bácsinak hivott. Aki miután negyven éven át ernyedetlen buzgósággal csepegtette volt a haza reményeinek elméjébe a régi klasszikusok és a német nyelv tudományát, királyi kitüntetéssel nyugalomba vonult. Egyébként jó ember lett volna Laczi bátyánk, de a sok der, die, das mellett elfeledkezett a nősülésről, tehát agglegény volt, és nagyon szerette a pénzt, amely okozatnak oka a fösvénység volt. De nini ! most jut eszembe, hogy igazságtalan vagyok Laczi bátyánk emléke iránt! Agglegény volt az igaz, de mégis volt oldalbordája a jó öreg Zsuzsi néni képében, aki már több mint három évtizeden át kenegeti úgy néha napján Laczi bátyánk hátát, nem ugyan hájjal, hanem — — —- — Fösvénységről sem lehet őt épen vádolni mert hiszen eljárogat a kaszinóba is kalabriászt játszni, persze puffra! és esténkint a kávéházba egy egész pohár sörre. És ez rettenetesen sokba kerül neki, t. i. naponkint 10 azaz tiz osztrák értékű krajczárba. Laczi bátyánk azzal töltötte el az idejét, hogy mindennap úgy délelőtt, mint délután ott sétálgatott a. vasúti sétányon hű mopszlija társaságában. Séta után a kaszinúbá, vacsora után a kávéházba ment s rendesen azon asztalnál foglalt helyet, a hol a főjegyző és a járásbiró vacsorázott, a kik, noha egykor tanítványai voltak, most vele „per tu“ beszéltek. Itt gyakran sóvár pillantásokat vetett a főjegyző által rendelt fáczánpecsenyére és a járásbiró illatos rostélyosára, de férfiasán leküzdötte étvágyát. És ki örült jobban, hogy leküzdötte, mint éppen ő maga, különösen akkor, mikor a másik kettőnek nagyon bele kellett markolni az erszénybe, neki pedig az egész mulatság csak tiz krajczárba került. így folyt egyik este a másik után, mig végre, úgy karácsony előtt néhány nappal, a midőn a főjegyző és járásbiró vacsorájukat jóízűen elfogyasztották volt, kinyílik a kávéház ajtaja és dúlt vonásokkal berohan Laczi bátyánk. — Nos bátya mi baj ? kérdé csodálkozva a főjegyző. Mi történt veled? Laczi bátyánk egy szót sem felelt, hanem, és e közben arcza még jobban elkomorult, belenyúlt téli kabátja zsebébe és hosszas keresgélés után egy levelet dobott az asztalra. — Itt van olvassátok ! Ez mégis csak szemtelenség! Miután elolvasták a levelet, csodálkozva néztek Laczi bátyánk haragtól szikrázó szemeibe. — Nem foghatjuk fel bátya, hogy tud ilyen csekélység téged oly méregbe hozni. Az úti biztos eme levélben csupán arra kér, hogy fiacskájának keresztapja légy, s ez nem olyan különös valami. — Úgy! semmi különös? Az az ember jól tudja, hogy ki nem állhatom és mégis Írni mer! — Annál szebb tőle, hogy igy alkalmat akar neked adni a kibékülésre és a közietek létező félreértések tisztázására. — Ostobaság! — Küldj a keresztfiadnak vagy tiz forintot ajándékul és a dolognak vége van; Mintha csak puskából lőtték volna ki, oly dühösen ugrott fel Laczi bátyánk. — Ennyi pénzt! Nem ! Soha ! Ezt inkábl3 nyögve susogta, mint mondta es reszkető kézzel simitá végig homlokát. — Mit sem küldök az utibiztosnak, folytatá mikor némileg magához tért. Semmit, egy fityinget sem ! Azt hiszi talán, hogy én a pénzt az utczán találom és ha a gólya nála betér, majd neki adom ? Csak azt lesse ! E szavak után mérgesen odacsapta székét és újra leült. Mint nyári zivatar előtt, oly nyomasztó csend uralkodott a három tagból álló társaságon, de különösen a kövér és egyébként tréfás kedélyű járásbiró egész szótlanná vált. Rövid ujjaival az asztalon játszogatott, fejét ide oda hajtogatta, homlokát összerán- czolta, mint az olyan ember szokott cselekedni, a kinek nagy gondolatok kóvályognak a fejében. Most hirtelen fölvetette fejét és szemeit a kávéház füstös képeire függesztve igy szólt: Nekem ugyan mindegy lehet, akármit cselekszel is a dologban. De — _ Micsoda de ? szakitotta Laczi bátyánk őt félbe. — De az nem lehet rám nézve közömbös, hogy az egész városban hogyan fognak rólad nyilatkozni, ha a keresztapaságot visszautasítod.-— Ahoz senkinek semmi köze, a mit én cselekszem. — Igazad van! De azt nem fogod megakadályozhatni, hogy a városban ne gyalázzanak! — Engem gyalázni! No még csak az hiányoznék ! Vájjon mi rosszat mondhatnának rólam ? — Azt, hogy a keresztapaságot csupán fösvénységből nem fogadtad el és — I. FERENCZ JÓZSEF, # , ERZSEBET. &\ 1854—1894. április 24. 4^$
