Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-01 / 13. szám

XVI. évfolyam.

13. szám.

Vácz, 1894. április 1.

HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP.

ELOFWKTFSI ÁRA : negyed évre I frt 50 kr.

Egyes szám ára 10 kr.

Kapható • KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky liáz.j M<jgjel(‘iiik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők).

Vácz, Qasparik-utcza 12. sz. alatt.

IIIRORlTiSllIli :

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

Ny i 1 t-t é r : sora ....................................................30 kr.

Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr.

i>

aluki

illa-!

le

lit

till

ir-j

ek|

:at,

aj

a-I

n-|

r-j

/.új ii. i k I

iy|

i

Kossuth Lajos

(1803-1894.;

Midőn e sorok napvilágot látnak, csak néhány rövid, tünékeny óra választ el bennünket Kossuth Lajosnak, történelmünk egyik legnagyobb s vezéralakjának sírba- térésétől.

Sírba tér, a haza földjében lesz pihenő helye, a mely drága hazának boldogsága annyi tűzzel, annyi lelkesedéssel töltötte el most már kihűlt szivét.

Bölcsője egykor, s immár sírja a hőn szeretett haza földje, pihenő helye a hantok, melyek között nyugodni tér annyi fáradalom után.

Halálának híre mély, országos részvétet keltett. Kegyelettel vonták fel a gyász lobogókat, gyászolni a nagy lélek elköltözése felett.

Nem a mi gyenge toliunk hivatása, hogy az ő eszméit, törekvéseit, lelkesedését, hazaszeretetét fejtegessük, nagyságához képest méltassuk.

Holtteste felett Turmbau mult szerdán történt meg a gyász-tisztelet, az ágost. evang.

o J o o

szertartás szerint. Aztán vonatra tették, hogy haza szállítsák, Budapestre, hová tegnapelőtt délután érkezett. Ravatalát a nemzeti múzeum nagy csarnokában állították fel.

Pár óra még s eltemetik.

Nincs itt a földön nekünk maradandó lakásunk.

Emléke azonban élni log közöttünk, mely örökségképen szálland át nemzedékről nemzedékre.

Vele hozták nejének és leányának holttestét is a genuai temetőből, hol eddig pihentek. Kossuth Lajos holttestével egyszerre fogják eltemetni a kerepesi temetőben.

Itt fognak tehát nyugodni a haza földében.

Béke lengjen poraik lelett!

p

ü

Férfi-hűség!

— Rajz. —

Tavasz van. A természet kezdi felölteni ünnepi köntösét. A rétet és mezőt nemsokára virágok tarkítják, az erdőben pedig bús fülemile csattogás és gerle- búgás hallatszik.

Lelkem elszáll a messze távolba, ama kis faluba, hol a jó testvér síri álmát aluszsza és emlékezetem visszavarázsolja a boldog gyermekkor eltűnt édenét.

Előttem áll a falut körülövedző szép erdő, melynek zöld pázsitján vidám társaság heverész. Kaczaj, vig tréfa és pohárcsengéstől visszhangzik az erdő, melynek néma csendjét máskor csak a kis patak habjainak csobogása szokta zavarni.

Mint valami hópihe egy koszorúban, úgy tűnik ki a társaság közül a szép Selymes Etelka fehér ruhájával, melyhez a haragos föld pázsit oly szép árnyalatot képezett.

Fekete éj sötét szemei ragyogtak és szikráztak, mint kezében a pezsgő, melyet épen most pajzán kedvvel nyújtott koczintásra egy fiatal hadnagynak.

Nem messze tőlük elvonultan ül Bényei Béla, a község fiatal tanitója, kinek szemei gyakran pihennek meg a szép Etelka arczán, a ki mindannyiszor kissé elpirult, valahányszor tekintete a tanítóéval találkozott.

De vájjon miért is néz a tanító ma oly komolyan rá? Mintha nem is tudná, hogy az ifjú tanító kimondhatatlanul szerelmes a szép jegyző kisasszonyba.

Ozsona után a társaság fölkelt és vidám dalolás között elszéledt az erdőben. Csupán az ifjú tanító sétálgatott magánosán a tó partján.

— Ugyan tanító úr, mi a neve azon virágnak,

mit kezében tart és oly figyelmesen szemlél ? hallatszott mögötte váratlanul egy incselkedő hang, mely nem volt másé mint Etelkáé.

Az ifjú hirtelen hátra fordult és a virágot oda tartva így szólt:

— Hogy e virágnak mi a tudományos neve, az kegyedet úgy sem fogja érdekelni. A köznép azonban „ Férfi-hűségu-nek hivj a.

Az ifjú leány telve negéddel gyorsan elkapta a virágot és hihetetlen kapkodással szerte tépve annak szirmait, egy sokat jelentő kézmozdulattal a szirmak nélküli virágot visszaadta.

— A tanitó megdöbbenve nézett a leányra, a ki ily pajkosan viselkedett, — és mit sem szólva tova távozott. Ijedten tekintett utánna Etelka, mert érezte jól, hogy most mélyen megsértette azt, a ki mindig oly előzékeny volt iránta.

A pajkosság csakhamar eltűnt és az őszinte megbánás sugárzott azon szemekből, melyek a távozó ifjút kisérték, a ki egy korosabb nőhöz csatlakozva őt többé figyelemre sem méltatta.

— Eh! de mit törődöm vele, szólt a szép Etelka, hiszen vannak még elegen, a kik boldogok, ha lábaimhoz rakhatják hódolatukat.

Tél van. Mindenütt, a hol még csak nemrég virágok illatoztak és madarak csicseregtek, hólepel fedi a természetet.

A grófi kastély ablakánál halványan áll a szép Etelka, könnyes szemekkel tekint a lomboktól megfosztott erdőségre és elgondolkozik az édes otthonról és az életsors változandóságáról.

a-i

ó>n |

az

ra

i>y

ó.

és

ú,

")S

m

rt

y.

iiii

n

lZ

íiz

k

A

p &

A „Yáczi Közlöny“ tárczája.

D u z z o g á s.*)

»Haragszom magára!« igy szólt Duzzogón a lányka.

S én is haragszom azóta Az egész világra :

Haragszom a csillagokra,

Hogy oly haloványak,

Mert a fényük mind od’adták Szemed sugarának.

Haragosa vagyok én a Liljomnak s rózsának,

Melyek a te szép arczodon Egybe olvadónak.

Haragszom a tavaszi ég Legszebb mosolyára,

Mert varázsa mind odagyült Ajkad mosolyába.

Haragszom a csalogányra.

Mert bűvös dalában

Nem találok oly gyönyört, mint

Ajkad egy szavában.

Haragszom az égre, földre,

Mert olyan szegények,

Hogy kincseik — te nélküled Nékem mit sem érnek !

Luby Sándor.

*) A szerzőnek *Áhnolc az üdvröU ez. a. legközelebb megjelenő költeményeiből.