Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-01 / 13. szám
tr — c; V Szőlőink felújítása érdekében.") Vidékünkön s azt lehet mondani általában is, a filloxera által okozott pusztítással szemben a védekezés, tisztelet a kevés számba vehető kivételnek, arányban még megközelitőleg sem áll, sőt igen sok azon községek száma, melyeknek szőlőbirtokos közönsége nemcsak hogy a védekezésre egyáltalán nem is gondol, hanem a védekezéstől, daczára, hogy jövedelmének egyedüli forrását vesztette el. még mindig idegenkedik. Ez idegenkedés, e semmitevésnek oka, a tapasztaltakból ítélve, részben a szegénység, részben a szakértelem hiánya, de főképpen azon szomorú körülményben kereshető, hogy az egyes községekben vagyoni és társadalmi állásuk, valamint népszerűségüknél fogva vezérszerepre hivatott egyének, kik mint minden más r esetben teszik, e téren is és talán első sorban lennéj. nek cselekvésre hivatva, a helyett azonban, hogy a szükséges szakértelmet megszerezve a reájok utalt sze- ‘ génysorsu szőlőbirtokosságot tanácscsal, felvilágosítással ellátva buzdítanák a védekezés terére, ők magok is tétlenül nézik pusztult területeiket, sőt tudomást sem j vesznek más községeknek a védekezés terén történt haj 1 adásáról. 1 Ilyen körülmények között aztán, a hozzájok tanácsért, felvilágosításért forduló azon kisbirtokosok, kik , a már esetleg itt-ott látott példákon okulva, hozzá, kezdenének szőlőik felnyitásához, nyernek ugyan taná, csőt. de legtöbb esetben olyat, hogy kedvöket a mi I volt is, elvesztik. Vannak továbbá egyes birtokosok, kik elhatározzák magukat s telepítenek kisebb-nagyobb területet, csakhogy sajnos, sok esetben ebben nincs köszönet; nincs pedig azért, mert belemennek minden előzetes terv nélkül, szakértői tanácsot mellőzve, a fajokat a viszonyokhoz meg nem választva s azon elvet tartva -szem előtt, hogy a telepítés minél kevesebbe kerüljön. Hát hiszen erre minden birtokosnak, telepítőnek törekednie kell is, szem előtt tartva azonban, hogy az egész telepítési eljárás munkálata a kivánalmaknak megfelelően történjék, csakis a munkák okszerű keresztülvitele s a kifejtett szorgalom által redukálva a lehetőségig a költséget, de nem úgy mint említett esetekben történik, hogy költségkímélés szempontjából felületesen teljesitik a munkálatokat, minek aztán természetes eredménye az, hogy a várt siker nem következik, mert nem is következhetik be. így azon látszólagos megtakarítás által nemcsak saját magának okozott az illető birtokos anyagi kárt, elvesztvén területébe fektetett egész tőkéjét, hanem kárt okozott ez által községe, különösen szegényebb sorsú szőlőbirtokos közönségének, kik a sikereiden példát látva kedvöket elvesztik a telepítéstől; mert a sikeret- lenség okát keresni feleslegesnek tartják annyival is inkább, mivel az illető birtokos éppen azt hangoztatja, hogy minden lehetőt elkövettem s. mégsem sikerült, tehát az egész telepítési mozgalom eredménytelen. Ilyen körülmények között kisbirtokos közönségünk szakértelem és vezető nélkül magára hagyatva, kétség- beesetten nézi a jövőt, tudja, érzi, hogy valaminek történni kellene, látja, hogy a nyomornál egyéb nem j vár reá, de intelligens vezető nélkül önmagára utalva, nem képes semmihez sem kezdeni. Pedig egy erélyes, népszerű birtokos, vagy társadalmi állásánál fogva községében vezérszerepre hivatott egyén e téren mily szép eredményeket érhetne el. Szívleljék meg azért, a kik szerencsés körülményeiknél fogva községeikben vezérszerepre hivatvák, vegyék kezökbe e nemes ügyet, ne sajnálják a vele járó fáradságot! miáltal maguknak a végeredményben a legszebb jutalmat, a hálát és elévülhetetlen érdemet biztosítják. *) A »Borászati Lapok« ez. jeles szaklapban fönti czim alatt Oraveczi Istvántól irt aktuális érdekű czikkből. Még csak nemrég oly boldog volt, udvarlók rajongták körül. És most oly elhagyatott.' Édes atyja, ki egyik barátjáért jót álltán, a hivatalos pénzekhez nyúlt, a szégyent elkerülendő világgá ment, leányát pedig minden vagyon és támasz nélkül hagyta hátra. Etelka egy ideig várt, hogy talán udvarlóinak egyike el fogja őt venni, de eltűnvén a vagyon, eltűntek az udvarlók is.- Oh atyám ! Drága jó atyám! Miért tevéd oly szerencsétlenné egyetlen gyermekedet? tört elő zokogó kebléből a panasz, miközben görcsösen kapaszkodott az ablak párkányába. Alig másfél év múlt el ama tavaszi erdei mulatság óta és mennyire megváltozott minden! Ma messze az édes szülőföldtől, idegen emberek közt mint nevelőnő kénytelen magát föntartani. Még nevét is letette s helyette a teljesen máskép hangzó Karsai Izabella nevet vette fel. A fájdalmas merengésből az ebédre hivó csengetyű éles szava ijeszté fel. Gyorsan megtörlé kisírt szemeit és az étterembe sietett, a honnan kardcsörgés hangjait vélte hallani. Úgy is volt, mert a kastélyba aznap délelőtt tisztek lettek beszállásolva. Legutolsónak érkezett az étterembe, hogy növendékei között helyet foglaljon. Mint máskor, úgy most is könnyed főhajtással akarta viszonozni a futólagos bemutatásokat, midőn egy ismerős név hangzott fel. — Hajdú Albert hadnagy, — Karsai Izabella kisasszony. Örömében, hogy régi ismerősre talál, egy lépést akart tenni Hajdú Albert hadnagy felé, de midőn annak kimért és íágyos tekintetét látta, ajkába liaraCSARNOK. Úti kaland. — Egy szomorú história. — Karcsi elég csinos gyerek volt . . . azaz, hogy nem volt, hanem még most is az. Legalább nekem tetszik. Igaz, én nem vagyok lány s igy az én véleményem talán nem eléggé kompetens, de miután határozottan tudom, hogy Karcsi a hölgyek között elég szerencsével manövriroz: fel kell tennem, hogy igazam van. 0 maga sokkal szerényebb és egész fellépésében sokkal diszkrétebb, sem hogy feltehető róla az, hogy tudva és előre megfontolt szándékkal tesz annyi bolondságot, mint amennyi tényleg sötét lelkét terheli. Magunk között azt szoktuk róla mondani : „Karcsi nagyszerűen tudja a bankot adni . . .“ Eredeti fiú ő ; szerelmes még pedig fülig szerelmes minden leányba — kivel akár csak egyszer beszélt is. És a legeredetibb, őszintén meg van győződve, tiszta és önzetlen szerelméről. Kibe? Az mellékes. Ma Ella, holnap Bella, aztán Giza, utóbb Ilonka; mig azon veszi magát, észre, hogy már végig szerette — önzetlen hű szerelemmel — az egész kalendáriumot, úgy, hogy kénytelen ismét az A betűnél kezdeni. Lévén azonban most már április hava, tehát Karcsi is már előre haladt és legutóbb megtudtuk, hogy az 1 betűnél tart: Ilonka járja most. Valami különös és előttünk megfoghatatlan dolog történt. Karcsi egy álló hét óta, még mindig az I betűnél vagyis Ilonkánál vesztegel a szerelmével. Ha megengedik, elmondom ezen „igazán állandó“ szerelemnek a meséjét. Karcsi valahol meglátta a szép Ilonkát. Hogy hol ? Tessék elhinni az teljesen közömbös. Lehet, hogy bálban, lehet a promenádon, vagy tán privátkörben, egy szóval az „tout égal.“ A fődolog látta és — perdu ! Tudniillik az esze: oda volt. Irodában, kávéházban, utczán mindig úgy tudta a beszédet irányítani, mint amaz úri ember ki akármilyen komoly beszélgetés közben elkiáltja magát: „Nem lőttek most éppen?“ Mintha lőttek volna! No, mert épen lövésről beszélünk stb. . . . Épen úgy Karcsi is. Békessy Károly állandóan P.-ben lakott, hol hivatalnok volt. Hivatalából kifolyólag azonban igen sokat utazott, úgy hogy ma itt. holnap ott tartózkodott hosszabb-rövidebb időn át. így történt, hogy egy ízben Zs . . . re utazott, hol mindjárt első nap megismerkedett Ilonkával. A szerelem árgusa fájdalom az egyszer megirigyelte Karcsi dolgát, mert már másnap eldirigálták onnét és Pö ... be kellett utaznia. Miután ebben a szomorú históriában nekem is jutott egy kis szerep, csak úgy en passent felemlítem, hogy én szintén hivatalos kiküldetésben V. U . . . ben unatkoztam szörnyen, ez időtájt. Karcsi átutazóban — a vonat - tartózkodása alatt — Ilonka — szőke — nem egészen szőke — szelíd galamb — ennivaló, ezukros — milói Venus — gyönyörű teremtés —- és igazi szerelemről beszélt, de miután a vonat nem akarta bevárni, inig Karcsi bevégzi dicshymnuszát, hanem elrobogott, én csak annyit tudtam meg, hogy Karcsi ismét — perdu ! Egy hét múlva — az esteli vonattal — visszautaztam P . . . be és miután tudtam, hogy Karcsi Pö . . . ben van, a pályaudvaron — hol ismerték — utána kérdezősködtem, de meglepetésemre azt mondták, már visszautazott P ... be. A vonat indulása előtt — utolsó perezben — egy sűrűn lefátyolozott hölgy sietett a vonat felé és kért helyet. Sajnálatomra nem hozzám szállt be, hanem a szomszéd szakaszba, hol egészen egyedül volt. pott és csak nehezen bírta a kebléből már-már előtört jajhangot elfojtani. Mindezt senki sem vette észre. Hiszen mióta elszegényedett, azóta daczára szépségének és műveltségének, vajmi kevés figyelemre méltatták őt. Étkezés után fáradtan és megtört szívvel távozott kis szobájába, a hol aztán szabad folyást engedett könyeinek. — Mindenki elhagy és mindenki megvet! S eszébe jutott Bényei Béla is, ki azóta a fővárosba tanárnak lett megválasztva, a kit ő egykor oly mélyen megsértett, a kinek szivérzelmeivel könnyelmű játékot űzött. Sokáig zokogott és panaszkodott magában, mig az enyhet adó álom le nem zárta kisírt szemeit. * * *x* * Napok, hetek múltak el a fenti eset óta és ezen idő alatt az ifjú leány csupán teendőinek pontos végzésében találta egyedüli örömét. Eljött a szép nyár is, a mikor mindenki, aki Le- hette, üdülni sietett, fürdőkbe avagy más nyári szórakozásra. Csak Bella nem tudta, hogy hová és kihez menjen, pedig szivében kiolthatatlanul égett a vágy az édes otthon után. Kinos tépelődéséből egy levél ragadta ki, a mely özvegy Bényeinétől, anyja egykori barátnéjától érkezett. Ezen levélben a jólelkű asszonyság meghívta őt magához, hogy töltene nála egy pár hetet, mig. fia tanulmányúton leencl. Hevesen dobogó szívvel sietett fáradságos utazás után az őt már váró nő karjai közé, a ki a gyakorta siránkozó leányt mindenkép felvidítani és vigasztalni Útközben úgy tetszett mintha zokogást hallanék a szomszéd szakaszból és könnyen érthető, hogy kezdtem érdeklődni a titokzatos hölgy iránt. A kalauztól következőket tudtam meg: a hölgy a délutáni gyorsvonattal P ... be akart utazni, útközben azonban egy pillanatra kiszállt Pö . . . ben, hol — oh egek — Békessy Karcsi után tudakozódott. A sok kérdezősködés közben aztán lemaradt a vonatról és — Karcsit már nem találta ott! Tehát zokogott, keservesen sirt a kupéban. Én meg kezdtem kombinálni — ami nem igen nehéz volt — és pedig jött Zs . . . ről, utazik P ... be útközben kérdezősködik Karcsi után — ergo! Ilonka. Most kezdődik az én szerepem. Legegyszerűbb lett volna, ha átmegyek a másik szakaszba és hivatkozással közös barátunkra szolgálataimat felajánlom. Ezt azonban elvetettem mert: hát ha inkognito akar maradni, ami természetes is. Maradtam tehát — oly szándékkal — hogy majd P . . . ben kiszállás alkalmával találok utat-módot a közeledésre. Úgy ám, de amikor a vonat a P . . . i pályaudvarba berobogott és én nagv álmosan kiszálltam, az utitársnőmet nem láttam sehol. Szép téli est lévén gyalog akartam a városba menni és nem siettem kocsit lefoglalni. Ki Írja le azonban meglepetésemet mikor az ut- czára kiérve megpillantom Ilonkát egész egyedül fürkésző szemekkel keresve egy élő lényt, ki őt kellemetlen helyzetéből kirántja. Hozzáléptem „Nagysád“ . . . „Mi tetszik uram“ ? „Csak azt akarom mondani, hogy Békessy Károly úr a legboldogtalanabb ember a világon, mert nem is sejti, hogy nagysád itt van“. „Békessy Károly? Ki az? nem értem“ . . . ? ? ? ! „En nagynénémhez akarok menni, de miután egy félreértés folytán nem várt senki, kocsi sincsen már itt és én nem tudom hol van a Ven . . . utcza, tehát a legnagyobb zavarban vagyok . . . Melyből, ha megengedni méltóztatik én leszek szerencsés önt kimenteni. Tehát mentünk, szép lassan a Ven . . . utczába. Nagy nehezen sikerült megtalálnunk a házat, melynek kapuja be volt zárva. P . . . ben a világ még nincsen annyira előrehaladva, hogy minden házban házmester legyen. Itt sem volt és mert földszint csak üzletek voltak, tehát a házba bejutni egyáltalán nem lehetett. Tableau ! Ilonka sírni kezdett, én nevetni. Mi volt mit tenni! ? Az utczán csak nem maradhatunk. A legelőkelőbb szállodát hoztam javaslatba . . . Attól irtózott. Kávéházba csak nem vezethetem ? Tehát tanácskoztunk. E közben pedig sétáltunk, ki a sétányra hol a lombtalan fák alatt csak mi ketten „andalogtunk“ Egy vig kompánia jött velünk szemben ; jól beborozhattak, mert éktelen lármát csaptak. ■ Különösen egy hangot lehetett jól kivenni, melynek hallatára Ilonka összerezzent. „Gyerünk kérem gyerünk“ ... . De ekkor már közvetlen előttünk volt a társaság és annak élén — Karcsi! Tableau ! Monsieur Jules. Városi es vidéki hírek. = Hus vét napján, a kereszténység magasztos ünnepén, a székesegyházban megyés püspökünk ő ex- ciája czelebrált, s az ünnepélyes mise után teljes búcsúval egybekötött pápai áldást adott a rendkívüli nagy számmal jelen volt hívekre. Egyházi beszédet Újhelyi István kanonok-plébános mondott. = Papszentelés. Toldy Jenő alszerpapot, Kecskeméten alkalmazott kisegítő káplánt, nagyszombaton szerpappá szentelte fel Jung János felsz-püspök a felvárosi plebánia-templomban, húsvéthétfőn pedig áldoiparkodott, mert látta, hogy halvány vonásai szívfájdalomról és mély bánatról tanúskodnak. S úgy látszott, hogy lassan-lassan az igazi öröm és boldogság napjai közelegnek. Az ifjú vendég mindinkább visszanyerte arczának elvesztett üde színét és régi jó kedvét, a mit leginkább anyai barátnője szeretetteljes gondoskodásának és jóságának köszönhetett. Fájdalom azonban, e boldogságból csak még néhány nap volt hátra és ismét vissza kelle térnie a családhoz. A szünidő végéhez közeledett. Lassan, gondolataiba elmerülve sétálgatott a lenyugvó nap fénye mellett a kert lombos fái alatt, a midőn siető léptek zaja ijeszté fel merengéséből. — Adj’ Isten, Bella kisasszony ! hangzott szívélyesen és örvendezve feléje. De a meglepetés oly váratlan és hirtelen jött, hogy első zavarában halványan és remegve bámult majd maga elé, majd Bényeire s perczek múltak el, mig teljesen magához tért. Aztán bánatosan felsóhajtott s keservesen zokogott. — Bella kisasszony — még mindig szeretett Bellám! úgy-e bár megijesztettem? szólt halkan a zokogó leányhoz. — Bocsásson, bocsásson meg, hogy úgy megbántottam, dadogta szakadozott hangon és kezét nyújtotta Bényei felé. Együtt mentek haza, Bényeiék lakására. Bella kisasszony útközben, részletesén elbeszélte árvaságának szomorú történetét, mely Bényeit. annyira meghatotta, hogy egész életére fölajánlotta neki védelmét és szivét, mely telve a legőszintébb vonzalommal úgy is mindig érte dobogott. Bodonyi János Antal.
