Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-11 / 10. szám

XVI. évfolyam.

ÍO szám.

Vácz, 1894. márczius XI.

—

HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP.

EEiÖFIZBOTÍlSI ÁRI: negyed évre 1 frt »50 kr.

Egyes szám ára 10 kr.

Kapható1 KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossutli-tér (Gyürky liáz.j Rrgjdvnik minden vasárnap.

Szerkesztöseg és kiadóhivatal:

(hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők).

Vácz Gasparik-utcza 12. sz. alatt.

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

Nyíl t-1 é r : sora

........................................................tr.

Bélyeg illeték minden beiktatásnál :tO kr.

Márczius 15.

Szabadság, testvériség, egyenlőség! E három szó kifejezi e nap magasztosságát; e három elv érvényesült azon a napon, midőn az elnyomott nemzetet álmából a szabadság szellemének hatalma fölrázta s dicső küzdelemre vezérelte; oly hévvel kelt fel, hogy uj életre ébredve, megsemmisítse szolgalánczokba görnyedt álmát, elfeledje életét s az ősök példáját követve, szabad földön szabadon gondolkozzék, szóljon és írjon.

Fényes napja ez a történelemnek. Arany betűkkel van beírva, tündöklik a XIX-ik század történetében. Egy szám, mely oly sok kebelnek mély sóhajtását könnyebbé tette, oly sok vérző sebet behegesztett. Ily szám az év minden hónapjában előfordul, de az évnek oly napja, mely szabadságra emlékeztetne, csak egy van,- ez márczius 15-ike.

Minden magyar honfi e napon szent ihlettel, néma kegyelettel álljon meg, szenteljen azon ősök emlékének egy pár perczet, kik kivívták a szabad gondolkozást, szabad szólást, szabad sajtót.

Ott áll* a költő, szabadon szól a nemzethez ; buzdítja, kéri a nemzetet, hogy ébredjen; körülötte örömmel üdvözlik a magyar szabadság hajnalát, derengő fényét. Mily lelkesedéssel hallgatják a »Talpra magyart«, mely imaként buzdító, pezsgő életet teremt, mily lázasan emelik vállra a költőt s végig hordozzák Pest ut- czáin, mily megindulással küldi az anya gyermekét táborba, az eddigi szomorú köny öröm- cseppé változik, hisz a szabadság szózata hívja, küldi, az vezérli, az táplálja.

Európa minden népe boldogul, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Nincs az országban egy talpalatnyi föld, mely nem lenne vérrel áztatva. Körültekintve az erdők koszoruzta regényes hazánkban Kárpátoktól Adriáig, hol rengő arany kalász lengeti fejét, hol a föld belseje drága érczeket szolgáltat, hol egyszerű nép zengi dalát — mindenütt, mindenfelé, mely ezredéven át oly sok csapásnak volt színhelye — egy-egy oszlop áll, hirdeti a nagy eseményeket. Egyszerű kővagy vasoszlop az emlék, mely drágább márványnál a nemzet előtt s midőn mellette az utas elhalad, kalapot emelve tiszteli az ősök emlékét, kik szabadságunk, alkotmányunk visz- szavivásáért, helyreállításáért küzdöttek.

S azon megrázkódtatások egyike, mely hazánkon keresztül viharzott, a legerősebb : az 1848 ik év vala, e harczból fejlődött ki mostani szabadságunk.

Ez a magyar nemzet újabb történelmének legkimagaslóbb eseménye, mely dicsőséggel teljes küzdelmeivel, nagyszerű vívmányaival bámulatra ragadta az egész világot, Magyarország újabb történelme e nagy eseménytől számítódik, melyre büszkén hivatkozik a történelem.

Hol most a nép vígan szántja földjét, nem is sejti, hogy apáink nyugosznak e helyen, azok tetemei föiött terem a dús áldás, ott, a hol a szabadságharczban törvényért és igazságért küzdött a nemzet.

Midőn széles ez országban e napot városokban és falvakban egyaránt mindenütt meg- ünnephk, a sajtónak is ünnepet kell szentelnie e napnak, mivel szellemi életünk kútforrása eme napon nyílt meg.

Szabadon mozoghatunk, szabadon szólhatunk. Csak szabad földben terem a legszebb virág, szabadban zengi a madár legszebb énekét; szabad gondolkozás a felvilágosodás fő- tényezője.

Szabadság dicső hajnala légy áldva! Hungária védasszonya tarts mindig olajágat kezedben annak az emlékére, hogy szeretett hazánk, drága Magyarország oly sok szenvedés után szabaddá lett. Világítson szabadságunk, mint égő fáklya sokáig az utókor tiszteletére. Rójja le az utókor háláját, hogy a szolgaság rablán- czait levetve, élvezhetjük a szabadságot.

Szenteljünk pár perczet e nap emlékének, áldjuk őseink szent nevét.

Az újpesti római kát. egyháztanács és a plébános.

Az újpesti római katolikus hitközség egyháztaná- csának f. hó 3-án rendkívüli teljes ülése volt, amelyen a tanácsosok állást foglaltak az Illek-Tanos-féle ’sajtó- pörben hozott esküdtszéki verdikt után Újpest plébánosa, Illek Áüncze mellett. Az ülés eredményéről a következő jegyzőkönyvet vették fel:

Kivonat az újpesti római katolikus autonómiai szervezettel ellátott hitközség kegyúri jogokat élvező egyháztanácsának folyó évi márczius hó 3-án délután 4 órakor megtartott rendkívüli teljes ülésében felvett s hitelesített jegyzőkönyvéből.

Jelen voltak: Keil Károly elnök, Pap Imre aleilnök, Mádé András ellenőr, Erker András pénztárnok, Treffler István gondnok, Dlopolszky Lajos és Farkass István jegyzők, Einer Antal, Csepreghy Pál, Medveczky József, Kuthy István, Lisznyai Szabó Jenő, Lukácsovics Vilmos, Gasparek Károly, Pótz Mihály, Kocsány Mihály, Keszler Ferencz, Musitz István, Hajnal Alajos, Bodonyi Kálmán, Kabók József és Sümeghy György egyháztanácsosok.

Az elnök megnyitván az ülést, azon nézetének ad kifejezést, hogy az egész egyháztanács nyíltan hangoztatott óhajának kívánt és tartotta kötelességének eleget tenni akkor, midőn a mai rendkívüli gyűlést egybehívta.

E gyűlés egyedüli tárgya : mily álláspontot foglal el az egyháztanács az Illek-Tanos-féle sajtópörben az esküdtek által kimondott verdikt következtében plébánosával szemben ?

A „Yáczi Közlöny“ tárczája.

A régi vágyak . . .

A régi vágyak messze szállnak Többé tán el sem érhetem,

Tavaszsugárra, vig madárra Már nem talál könyes szemem.

Kibontva szárnya, hej de már ma A lelkem álma lent pihen!

Nem vágy az égre, fénybe nézve Sötétes árnyba vont szivem.

Bús őszi ködbe rejtve, födve Rideg utón visz életem ;

Az ifjúságnak, napsugárnak Színét, hevét nem érezem !

Lévay Mihály.

„Jönnek a muszkák!“

— Humoreszk. —

Képzeljen a szives olvasó magának egy 60 éven felüli őszfürtű, torzon-borz szakállú és bajuszú öreg urat, a ki egyik kezében nagy tajtékpipát, a másikban pedig egy szép elefántcsont botot tartva katonás tartással és lépéssel sétál végig édes magyar hazánk egyik kisded falujában az északi határnál: ez az én kedves Miska bácsim.

Családi neve ugyan igy hangzik: Berényi Mihály, de a felvidék intelligencziája csak Miska bácsinak hívja őt. Sőt a rossz nyelvek azt is suttogják, hogy midőn 1848-ban az oroszokat kalauzolta volna a Kárpátokban, azok is Miska bácsinak szólították.

Ezen érdemeinek elismeréséül, hogy t. i. az oroszoknak kalauza volt, kérte a „csépai“ előnevet és a magyar nemességet.

Fájdalom a mai kor az igazi érdemet nem tudja

méltányolni és igy Miska bácsi folyamodványa is visz- szaérkezett azon megjegyzéssel, hogy különbeni végrehajtás terhe alatt fizessen 10 frt büntetést, minthogy a folyamodványra bélyeget tenni elfelejtett.

Ezen idő óta csöndes elvonultságban él néhány holdnyi birtokán gazdálkodva, mert bizony a posta, a melynek ő a m. kir. mestere, nem hoz annyi jövedelmet, hogy belőle megélni lehessen.

Egy szép nyári délután, a midőn a tikkasztó hőséget a legkisebb szellő sem enyhítette, az én kedves Miska bácsim a hivatalos helyiségben volt elfoglalva, nem ugyan hivatalos teendőkkel, hanem csendes szundítással.

Igaz ugyan, hogy a hivatalos óra még nem múlt el, de ki róná fel azért ezt bünül Miska bácsinak, a mikor ma olyan rekkenő meleg van és mikor előtte való nap születésnapját ünnepelte. Erről a falubeliek is tudomással bírtak és épen azért ma nagyon kevesen vették a postát igénybe, nehogy Miska bácsinak terhére legyenek.

Titokteljes csend uralkodott a szobában, úgy hogy a légy dongását is meg lehetett hallani ; a csendet a nagy falióra ketyegése zavarta meg csupán.

A néma csend azonban hirtelen megszakadt. Ugyan is a sürgönyjelző csengője megszólalt. Miska bácsi még mindig aludt. Végre azonban, nem ugyan a csengő zajára, mint inkább a mellette heveréző kutya ugatásara fölébredt édes álmaiból.

— Még öt perczig sem lehet az embernek nyugodtan pihenni, — szólt kedvetlenül és a készülékhez lépett, hogy a sürgönyt fölvegye.

„ Vilna 12 óra 18 perez. Balassa György úrnak. A muszkák jónnnek Henrik

Miska bácsi nagyon különösnek tartotta a sürgönyt és épen azért megkérdezte, hogy a sürgöny helyes-e, mert ma könnyen eltéveszthetett egyet-mást.

Igenis, a muszkák jönnek, volt a lakonikus válasz.

Miska bácsi fejét csóválta mint a ki valamely dolgot sehogy sem tud megérteni, de azért hivatalos komolysággal leült a sürgönyt leírni.

— Hallod-e anyjuk — igy szólt ki a konyhában épen nagy mosással foglalkozó feleségéhez — a szolgáló vigye ezen sürgönyt gyorsan Balassához az „Arany oroszlán“ korcsmároshoz, mert nincs más a kit elküld- hetnék. A levélhordó és a postakocsis künn vannak a cséplésnél.

— A szolgáló most nem ér rá, — volt a durva válasz. Nincs egy pereznyi szabad idő — minthogy ma készen akarok lenni a nagy mosással.

— Ne fösvénykedjél az idővel, hanem inkább hallgass ide. Jönnek a muszkák !

— Jönnek a muszkák — dadogta az asszony és ijedtében elejtette a kezében lévő ruhát.

Miska bácsi minden szó nélkül letette a sürgönyt a konyhaasztalra és visszatért a hivatalszobába, hogy megzavart pihenését folytassa.

— Jaj Istenem! Jaj édes Istenem! Hová rejtem e majd ruhaszekrényemet. Tudom a muszkák úgy is eljönnek ide és földúlnak mindent. Ha kitör a háború, akkor Jancsimat is meglőhetik — igy sopánkodott Zsuzsi a szolgáló és savószinű szemeiből sűrűn hullottak a könyek.

Miután könyeinek zápora szűnni kezdett, elindult, hogy a sürgönyt rendeltetési helyére vigye.

Útközben a bakterral és a kisbiróval találkozott. Ez utóbbi nagyon kiváncsi volt és minden hirt ő tudott meg legelőször, ő volt a falu élő újságja. — Meglátván Zsuzsi kisirt szemeit, mindjárt sejté, hogy valaminek kellett történni és azért igy szólt:

— Hát téged Zsuzsi mi lelt, hogy olyan szomorú vagy ? Máskor pedig olyan dalolást viszesz véghez, hogy a negyedik utczában is meg lehet hallani.

— Hagyjon békét Józsi bácsi. Nincs nekem egy csepp kedvem se most dalolni. Tudja-e kend, hogy háború lesz. Itt viszem a telegráfot az „Arany oroszlán“ korcsmároshoz, hogy „jönnek a muszkák-“