Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-25 / 8. szám

XVI. évfolyam.

8 szám,

HETILAP.

HELYI

ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ

ELÓFIXBOTÚSI ÁSÍ&: negyed évre I frt 50 kr.

Egyes szám ára IO kr. (hová

kapható • KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky liáz.j Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztöseg és kiadóhivatal:

lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők).

Vácz Gasparik-utcza 12. sz. alatt.

IIIltlMyrÉüiDEÍ :

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

Nyílt-tér: sora . . ..........................

Béli/egilleték minden beiktatásnál ItO kr.

Az alsóbb néposztály.

I.

Kerül fordul maholnap, s véget ér a tél. i Pár hét még s amit rettegve vártunk, elmúlt.

Tagadhatlanul enyhe volt, melynél enyhébb alig lehet, de azért az alsóbb néposztály nagy része mégis sok nélkülözést volt kénytelen kiáltani : mert a tél csak tél marad, és sokféle dologra nem alkalmas.

Az a sok dolgos kéz, mely nyáron át kívül szokott elfoglalva lenni a mezőn, a hegyeken és erdőkben, kertekben : télen át nagyrészt kelletlen pihenésre van kárhoztatva.

Nem oly régen, mikor szőlleink még nagyon igénybe vették a munkás kezet, alig csodálkozhattunk azon, ha a szőllőműves munkásnép, kivált annak módosabb része, az egész télen át jóformán pihent. Hiszen eleget aggódott tépelö- dött és fáradozott tavasztól őszig a szőllőmivelés sokszerű munkáiban, s miután beszerezte a télre- valót, hol bővebben hol szűkebben, méltán pihenhetett.

De újabb időben, midőn a szőllőmivelés csak szórványos, s következésképen a télire való beszerzése is sok esetben bajosabb és fogyatékos: vájjon mivel foglalkozik az alsóbb néposztály, mely azelőtt a sok fáradalom után joggal tért pihenésre? mivel tölti a hosszú telet? s miből él ?

Ezen kérdésekre úgyszólván csak kérdőjelekkel felelhetünk, mert azon néhány mozz.inat, mely az alsóbb és legalsó néposztály életéből a nyilvánosság előtt ismeretes lesz, csak nagyon

halvány képet nyújt a valóról, kielégítő feleletnek nem tekinthető, s meg sem nyugtathat bennünket.

Elvégre is polgártársainkról van szó, kik velünk együtt ugyanazon szeretett hazának, városnak gyermekei, kiknek jóléte összefügg az egyetem jólétével, kiknek szomorú sorsa a társadalomra is árnyat vet, s kik iránt érdeklődéssel viseltetnünk hazafias kötelesség.

Nem akarjuk tagadni, hogy az alsóbb néposztály egy része télen is hasznosan foglalkozik, több kevesebb keresethez jut: van azonban akárhány, aki jóformán az egész telet nap-nap után csakúgy lemorzsolja, nélkülözések között s aggodalomteljes bizonytalanságban az iránt, mit hoz a holnap. Nagyrészt otthon tartózkodnak a kalyha közelében, fülledt levegőben, olykor nagyon is silányan jövedelmező foglalkozások között, s beszélnek a múltról, mely hasznos munkával telt el, a jelenről, mely szörnyű unalmas és öröm- teien, s a jövőről, melytől nem sok vigaszt várnak. S beszélnek erről meg amarról, minden lehetőről és lehetetlenről, hogy az idő múljék.

Mindez bizonyára nem igen izgalmas, nem igen fárasztó foglalkozás. Az a kis kereset pedig elmegy amint jött, hol kenyérre hol másra, régi tapasztalat lévén, hogy a kevés hamarább elfogy mint a sok.

S közben az őszbeborult öregnek kihullnak könnyei, ha végig tekint vigabb ifjúságán, s lelki szemei előtt egy-két jelenetben felmerül unokáinak szomorú jövője.

Hová tűntek a régi jobb idők? Talán már nem is térnek többé vissza! S a lemondás keserű érzetével letörli könnyeit.

Ha havazik, hosszú fontolgatás után előkeresik a lapátot, mert hát a havat talán el is kellene takarítani s talán másfelé is kerül egy kis hótakarjtási munka. Egyik másik jeget vág, ez még tűrhető kereset. Ha pedig enyhe a tél. akkor napirenden a jajveszékelés, hogy nincs semmi kereset, bárcsak jönne már a tavasz!

Sokan fáért járnak, s azt vagy el fűtik vagy eladják. Az otthonvaló élvez, mert melegszik, aki pedig fáért megy, az ismét fázik, s ez igy történik hónapokon át. Majd csak kitavaszodik!

Alig képzelhető eset az alsóbb néposztálynál, hogy valaki »kész-«bői éljen. Ilyenek ha akadnak is, bizonyára csak kevesen vannak. Még a módosabbak közt is akármennyi akad, aki taligáz, hogy a »kész« ne igen fogyjon; a szegényebb pedig egyik napról a másikra tengeti életét, vajmi sokszor a legnagyobb nélkülözések között. Napok múlnak el, hogy főtt étel nem kerül az asztalra, a hitvány italok pedig, melyekkel silány életmódját fűszerezi és éleszti, nyilván a józanság rovására esnek.

Aki a legalsóbb néposztály házi körülményeit nem ismeri, még csak nem is sejtheti, mily fokon áll ott az egészségügy gondozása s a gyermeknevelés ügye. Szinte csodálkozni lehet, hogy azok a szegény gyermekek egytől egyig el nem pusztulnak az Ínség és gondhiány következtében.

Amikor meg elérkezik a fertály, bizony sok lakó adós marad a házbérrel, s azok a házigazdák, a kiknek ilyen lakóik vannak, sokat tudnának beszélni teljesen elmaradt, vagy csak részben fizetett, gerendára irt, s végre is leszólni; annyi mondani valóm van. De hát persze, ott vannak Vendrey ék, hát rólam egészen megfeledkeztél.

Ma végre elkészült a nagy munka. Képzeld csak kicsike, lehetőleg pontosan feljegyeztem magamnak mindent a bálokról.

Melyiken milyen toiletteben voltam; kivel tánczol- tam legtöbbet, kivel meg csak épen „egyszer körül“. Ezek a tudós emberek még se oly ostobák, mint sokszor gondoltam; én is csináltam magamnak egy kis, hogy is mondják ? egy kis statisztikát. Mert tudod édesem „a számok beszélnek“. Bál volt — már a melyikén én is voltam — 1, 2, 3, 4 no nembánom a medikus bál is, hát 5 azaz öt . . .

Toilette volt 1, 2, hát volt, természetesen, annyi a mennyi bál . . . azaz öt. (Te látnád, hogy néznek ezek ki most „bál után“).

Dehát nem sorolhatom fel itt egyenként mindent; csak annyit tudok, hogy: te kis baba, hallgass csak, képzeld, annyi kérőm akadna, de annyi, nincs is szám, melyben ki lehetne fejezni.

De nem kell egy se, nem is fogadunk senkit. És ezt ők tudják és nem mernek eljönni. Elkergetném mind.

De hát már mikor jöttök fel?

Mondhatom, nincs semmi kedvem semmihez. Még csak korcsolyázni sem igen megyünk. Kérlek, mindjárt ott vannak körülöttem ezek a Bélák, Pisták, Elemérek, meg mit tudom én, olyan fádak mind-mind.

De hát, most már csak nem váratsz oiy soká a válaszszák

Ölel és csókol Ella.

U. i. Csókoltatom Ilonkát.

IV.

Édes drága Ella! Hogy kezdjem, hol kezdjem, mikor olyan, olyan kimondhatatlan boldog vagyok: Hát,

. . . hát . . . hát, nálunk voltak, igen itt voltak, soká, aztán csak egyszerre, nem is tudom már hogyan volt . . . hát Laczi megkérte a kezemet. Nem irhatok most többet, majd megtud-z mindent.

Csókol számtalanszor Giza.

U. i. Laczi most mindennap eljön és annyit, de annyit tud mesélni.

________

A „Váczi Közlonf tárczája.

Farsang után.

Irta: ÜNZnonsIevtr Tviles.

I.

Kedves Gizus ! Oh, be tudatlan kis baba vagy te. Arra kérsz, hogy írjak meg, „de bőven és pontosan mindent-mindent“ a mit a bálokban láttam és hallottam ; kivel tánczollam, kik voltak a boldogtalanok általam kikosarazott fiatal urak . . . stb. . . . stb. . . . ezt, mindezt Írjam meg neked. Oh, baba, baba, hogy lehet csak valakinek oly lehetetlen kívánsága.

Látszik kedvesem, hogy ritkán voltál még bálban és különösen itt a fővárosban, a redoutban ! az ám a redoutban . . . ilyet életedben sem láttál még: ez a pompa ez a fényűzés; csupa mágnás, meg katonatiszt, meg tábornok, oh hát mit tudom én kicsoda még.

De ezt leírni — úgy amint te kívánod, — no ez tiszta lehetetlenség.

Majd legközelebb egyszer kedvesem, ha majd kipihentem magam teljesen, akkor, no nem bánom, megpróbálom és bővebben fogok Írni.

Pá édesem, csókol Ella.

U. i. Nem írtál, hogy Vendrey-ék a kastélyban vannak-e. Értem természetesen Ilonát és Laczit.

II.

Kedves Gizus! Őszintén sajnálom, hogy múltkori levelem nem elégített ki, mert nem teljesítettem kérésedet és hern írtam semmit a bálokról. No kedvesem, n<i neheztelj rám, hiszen mondtam, nagyon fáradt voltam még, aztán meg, nem lehet ám arról csak úgy Írni.

De most megpróbálom és a mennyire csak lehetséges, megírok mindent.

No kezdjük szépen sorrendben.

Hat először is . . . de Istenemre, mit is akarok én sorrendben írni, mikor még soron kívül se tudom, hol kezdjem legjobban.

Voltam legelőször is —- persze csak a legutolsó farsangról beszélek ám — mert voltam tavaly is; tehát az első bál — melybe elmentünk — jogász bál volt. Tudod, ez a legelőkelőbb, hát nem volt szabad elmaradni.

A toilettet nem irom le — csak azt említem — hogy csupa fehér volt. Tudod ez a szin dominált.

Aztán meg, nem lehet azt leírni; majd ha feljösz megmutatom — mind. Mert természetesen megvannak.

Ott volt tout Budapest — mialatt természetesen csak az előkelőségek értendők.

És képzeld csak Bárkássy Béla küldött egy — no mondhatom gyönyörű szép — csokrot, fehér rózsák, közepén egyetlen egy sötét piros rózsa.

Ha, ha, ha, tudod ez a nagyságos Béla úr azt gondolta talán, evvel aztán meghódított.

Hiszen elég csinos gyerek, nem mondom, de hát, tudod . . . még sem kellene — férjnek.

Aztán mit gondol, csak ő van egyedül a világon ?

Vendrey-ék megígérték, hogy szintén eljönnek, de nem voltak; tán csak nem „nyaralnak“ még?

Ott vannak? Hát te szegény Baba úgy látszik e farsangban sem voltál bálban !

Igazán nem értem a nagynénit! Hát miért nem visz el már egyszer? Vagy azt hiszi, hogy nem szükséges a fiatal hölgyeket a társaságnak bemutatni ? Persze, nem szólsz a mamádnak minderről, a mit itt neked irok, de hát a mikor igaz!

Majd még beszélünk erről is másról is, ha legközelebb feljöttök.

Ha Vendreyékkal találkozol, hát mondd meg Húsnak is, meg La . . . azaz hát Iluskának, hogy igen, igen haragszom, mért nem voltak a bálban.

A babát pedig csókolja Ella.

U. i. Mit is akartam még mondani ?

Ja, kedvesem, ugye, ha nálatok készül valami mulatság, jókor megírod ? Pá . . .

III.

Kedves Gizus! De az Istenre, hát mi van veled ? Hiszen azt sem tudom : élsz-e még vagy nem. Nem Írsz, nem jösz fel; pedig úgy szeretnék már veled be-