Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-16 / 50. szám
XVI, évfolyam. B3L'0FM5KTJft8I ÁRA : negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden va»Arnng». (hová ;i Szerkesztöseg es kiadóhivatal: lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vacz (xasparik-utcza 12. sz. alatt. sbiki>i:ti>srsí: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedve részes illetnek. X y i 1 (-1 é r : sora ............................... Bélyegilletélc minden beiktatásnál IÍO kr. •zményb en . :íO kr Legyetek irgalmasok! A szeretet vallása megalapító]áriak e szavait Írjuk czikkünk fölé, melyben egy fontos emberbaráti kötelességre akarjuk felhívni olvasóink figyelmét. 1 rga 1 masságot. könyörü 1 etességet gyakoro 1 ni bár minden időben lehet és kötelessége is a társadalomnak, de kétszeresen kötelessége ez azon időben, mely kétszeresen sújtja nyomorban sinlődő embertársainkat. Ezen idő pedig a zord, kegyetlen téli időszak, mely ónsuiylyal nehezedik a szegény néposztály vadaira, s majdnem elviselhetetlenné teszi reá nézve a megélhetés lehetőségét. Lapunk, mint a sajtó egyik szerény munkása. feladatát véli teljesíteni akkor, midőn a. zord téli időszak beáltáva! felemeli kérő. intő szózatát, hogy az önhibájukon kívül elszegényedett, segélyre érdemes tagjait a társadalomnak figyelmébe ajánlja a nagyközönségnek, s azon boldog reményben ringatja magát, hogy nem talál süket fülekre, hanem melegen érző keblekre melyek különösen most, a szent karácsonyi ünnepek közeledtével, melyek úgy is a jótékonyság napjai, indíttatva érzik magokat arra, hogy filléreikkel hozzájáruljanak a kiáltó nyomor némi enyhítéséhez. Sokan vannnak különösen a vagyonosabbak között — tisztelet a kivételnek — kik úgy vélekednék, hogy eleget tettek emberbaráti kö- telességöknek. ha részt vesznek egy-két jótékony ozélú előadáson, alamizsnát osztogatnak a házaló koldusoknak a az uj évi köszöntések megváltási ivén aláírnak egypár forintot, pedig azzal még nincs kimerítve a felebaráti kötelesség. Fel kell keresnünk a szemérmes szegényeket is, meg kell hallanunk az ő titkos panaszaikat, mért ezek sokszor még inkább rászorulnak ami adományainkra, mint a házaló, ké- regető koldusok. Van akárhány olyan tehetős család, melynek körében úgyszólván naponként szemlátomást kárba vesz sok oly élelmiszer, tüzelő anyag, ruhanemű stb. melyekkel számos éhező, diderg"' család felboldogitható lenne. S miután ez igy van. kell hogy mindenki, aki ismeri a nyomort, apostolává szegődjék a nyomor megváltásának és ne reslelje szóvá tenni ez ügyet ismerősei körében is. Városunkban, hála Istennek, több nemes egyesület működik, mely a jótékonyság gyakorlását tűzte fel zászlajára. Ezek serényen buzgólkodnak a szegények byámolitásában. De csak akkor lesznek képesek ezek is feladatuknak híven megfelelni, ha a tehetősebbek időnként megnyitják erszényeiket s abból, mit az Ég nekik felesleget nyújtott., szívesen adakoznak amaz egyletek czéljaira. A szenl-Vineze egylet, a jótékony nőegylet, a házi szegények pénztára mind megannyi melegágyai városunk szegény ügyének, melyekből a jótékonyság és irgalmasság virágai sarjadoz- na k. Ne vonjuk meg tehát ezektől a támogatást, mert ez által a felabaráti szeretetet gyakoroljuk s társadalmi kötelességet teljesítünk. Az időnként fellépő ragályos betegségek miatt nagy a riadalom az emberek között, és ezen nem is lehet csodálkozni. Már pedig az efféle bajoknak csirája legtöbbnyire az alsóbb néposztály nyomorában rejlik. Hatósági szigorú rendszabályokkal azonban e bajokat nem lehet megszüntetni, csakis mérsékelni; mert hiányzik azoknak az előfeltétele: a megélhetés módja, mely nélkül minden száraz rendszabály meddő intézkedés marad. S miután társadalmi berendezésünk olyan, hogy egyik néposztály sem különítheti el magát másiktól, a szegényebb néposztály bajai átszármaznak a gazdagabb néposztályra is, s a könyörülő! nélkül hagyott szegénység és nyomor mintegy ne,mozisként boszulja meg magát a vagyonos osztályon, és igy még saját jól felfogott, érdekében kötelessége a lehetősebbnek. hogy a szegények sorsának enyhítésével többet foglalkozzék. Talán nem hiába való munkát végeztünk, ha a jelen alkalommal e bajokra rámutattunk. Megszívlelendő dolgokat ajánlunk polgártársaink figyelmébe; s még egyszer hangoztatjuk e szavakat : »Legyetek irgalmasok I« C S A R N O k. Hugóm születésnapjára. Kedves Stella ! Fogadd legőszintébb szerencse kivánataimat a mai nap alkalmából. Adjunk legelőször is hálát a mindenható jó Istennek, mert lehetővé tette nekünk, hogy ezt a szép ünnepet — születésnapodat — jó egészségben megülhetjük . . . Te, kedves húgom, még abban a szerencsés korban vagy, melyben a jelent is, a jövőt is a legrózsáA „Yáczi Közlöny“ tárczája. Végzetes távirat. Irta : ILvdlátrtonff^ Imre. Kedves olvasóim! Mindenek előtt bemutatom magam : nevem Péntek, huszonhét éves és három éve nős vagyok, családapai örömökben még nem részesültem, rríaskülömben szerencsés ficzkó volnék, s mégis kimondhatatlanul szerencsétlennek érzem magam, mert feleségem házasságunk óta gyanús szenvedélyeket táplál, melyek a hivatalon kívül levő szabad-óráimat gyakran megkeserítik; és ez esztelen jelenséget, e szenvedélyt ő féltékenységnek nevezi. Ma az én becses fizimiskámat megnézem, abszurdumnak tűnik fel előttem, miképen lehet ő én reám féltékeny. Sajnos, mégis úgy van és kedves olvasóim ti, kik a házas életet a legboldogabbnak nevezitek, s kik közül talán sokan élvezik ennek örömeit: felfoghatjátok szenvedéseimet és kínjaimat. A legboszantóbb a dologban az, hogy azért még soha senkit sem szerettem úgy, mint az én kis feleségemet, a világra szóló szépségű Mariskámat. Ma is úgy szeretem, mint ismeretségünk első napjaiban. Hej, ha elgondolkozom! Félénk kis leányka volt, megszerettem. ő is engem. Nőül vettem, boldog valék, csak ok nélkül való gonosz féltékenysége hangolt le néha. Hasztalan törtem a fejemet, hogy a házasságom egének horizontjára tornyosuló sötét felhőket miképen űzzem el. Nem jutottam mentő gondolathoz. De mi az? Égi sugallat szállt meg, s azt monda: — Feledd a múltat és gondold meg, hogy bátraké a világ. Megadod magad, s ernésztődöl a gondoktól és gyötrődéstől? Ezzel azt a borzasztó szenvedélyt még elősegíted. Megkísérlem. Nem törődöm többé féltékenységével, hanem megyek ajándékot venni feleségemnek, neve-napja egy hét múlva lesz, igy titokban kell történnie a dolognak. Eddig ugyan nem titkolóztam és előre láthatólag ez egy kis vihart fog előidézni, de nem baj: erős zivatar tisztítja a levegőt. Lehet, hogy e rejtélyes methodussal elérem czélomat; hamar tehát botot és kalapot, nehogy meggondoljam még a dolgot! Tőlem kiteliik. Gyors léptekkel rohantam le a lépcsőn és mentem ki az utczára. * * * * Hat hónap múlt el. Nem akarom az olvasót untatni annak elsorolásával, hogy mi történt e félesztendő alatt. Értékes ajándékom rég a feledés tengerébe merült, feleségem még mindig féltékeny; hogy titkos elmenetelem minő jeleneteket idézett elő, ez nem érdekelné olvasóimat. Erről hallgassunk. Nem ismertem önmagámra, csodáltam bátorságomat, melylyel feleségem előtt imponáltam és a legfurfangosabb keresztkérdésekre ügyesen feleltem. Többször elmentem a nélkül, hogy Mariska tudta volna és ez az érzés, hogy szabad és független vagyok, egész lel kernet elragadta. Egy rendkívüli napon elhatároztam, hogy rendkívül szomjas torkomat vend kívüli jóféle borocskával hütöm le. Ezt követte egy másik rendkívüli nap, s végre oly emelkedett hangulat, hogy mindennel törődtem, csak holmi triviális dolgokkal nem mint pl. gondok, aggodalmak, bánat stb. Következett feleségem születése napja. Az előtt névnap, most születésnap! Kissé sok de sebaj. Egyik boltból ki másikba he, hogy minél szebb ajándékot vehessek Mariskámnak. Végre egy értékes karpereczet vásároltam és annyira megörültem ennek, hogy mindenről viharokról, különböző harezi jelenetekről, stb. megfeledkeztem. Emelkedett hangulat uralta bensőmet, de a hangulat fokonkint sülyedt, minél közelebb jutottam lakásom felé, az én „kedves“ Eldorádómhoz. A mint átléptem a küszöböt minden bátorságom inamba szállt, mély lélekzetet vettem, szobám ajtaját nesztelenül kinyitám, beosontam és bárom órai k maradásom miatt kitörendő vihar bekövetkezését vártam béketüréssel. Kői el ességszer ü, hivatalos pontosságú észjárásom azt sugalta: „Szenvedd inkább a rosszat, mintsem elkövesd!“ és elhatároztam, hogy titkos elmenetelemről mélységesen fogok hallgatni. Bátorságom kezdett visszatérni. Erős elhatározással léptem he feleségem szobájába, de hogy mily jelenet keletkezett ezután, az olvasóim csekély fantáziával elképzelhetik maguknak. Feleségem követte a hűtlenséget, gyanító asszonyok példáját. Keserű szemrehányásokkal illetett, azaz fortissimóban kezdte és aztán átcsapott adagióba s midőn látta, hogy én hallgatok és ő „soló“ énekel, a „finale“-t hangos zokogással végezte be. Sőt avval fenyegetőzött., hogy azonnal elhagyja a házat. Nem tudtam, vájjon feleségem kitörései titkos elmeneteleimre vonatkoznak-e, azért felhasználtam elég ügyességgel a kis pauzát, miközben ő torkának hangszálait „hangolta“ és kérdeztem, hogy szemrehányásai mennyiben illettek engem, mit vétettem, s esetleg felvilágosítanám. Hosz- szas faggatás után megtudtam, hogy egy távirat idézte elő az egész szerencsétlenséget. A mint elmentem hazulról, feleségemet heves csengetés rázta fel délutáni álmából. Kiment, hogy ajtót nyisson, s egy sürgönyhordó állt előtte, ki táviratot nyújtott át neki. Péntek Jánosnak volt czimezve, tehát jó helyre szólt s ő csupa kíváncsiságból felbontó azt. Először arra a gondolatra jött, hátha valamelyik rokonunk halálát tudatják velünk, de elolvasva rövid sorait, féltékenysége tetőfokra hágott. Tartalmát gyakori titkos elmeneteleimmel bozta kapcsolatba, s midőn mosolyogva csóváltam fejemet, mintegy bizonyságul izgatottan felém nyujtá e végzetes táviratot. — Olvasd saját szemeiddel és merészeld még tagadni! kiáltá ingerült hangon. Majdnem kővé meredtem, midőn a két sorból álló táviratot elolvastam. Minden betűje érhetetlen volt előttem. Hogy jobban megbizonyosodjam arról, vájjon nem álmodtam, fennhangon olvastam még egyszer a végzetes szavakat: — „Nem akkor jövök, mint megbeszéltük, hanem az esti vonattal. Légy az indóliázban. Filó Ella.“ Még most sem értettem e rejtélyes s úgyszólván homályos szavakat, kutatni kezdtem emlékeimben, idéztem ifjúkori szerelmeimet gimnázista korombeli ideáljaimat . . . mind hiába. Soha életemben se hallottam Filó Ella nevet, s ilyen nevet se ismertem, vagy szerettem. Esküdöztem feleségem előtt mennyre földre
