Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-02 / 48. szám
XVI. évfolyam. 48. szám. V Vácz, 1894. dec&c HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. ELŐFIZETÉSI Ara: negy.ed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára ÍO kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztöseg es kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, Gáspárilc-utcza 12. sz. alatt. 1IIKRETÉSEBÍ : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. A7 .v i 1 t-t 6 r : sora ................................ ;{<> kr. Bélveailleték minden beiktatásmii RO kr. A szeszély. I. A tárgyalás logikai sorrendje azt követeli, hogy mindenekelőtt a szeszély fogalmának közelebbi meghatározásával jöjjünk tisztába, minélfogva arra a kérdésre kell megfelelnünk, hogy mit értünk szeszély alatt? Erre a válasz: Szeszély nem egyéb, mint állhatatlanság és következetlenség az elhaiározásb -n és ennek végrehajtásában vagyis megokolatlan s rohamos változtatása az akaratnak. Sokan azt állítják, hogy a szeszély az emberi gyarlóságok modernebb fajtájához tartozik, pedig a történelem lapjai épen az ellenkezőt bizonyítják, sőt mint a bibliából tudjuk, a szeszély a legelső asszony által jött a világra, lévén Éva anyánk is nem csekély mérvben szeszélyes nő. Mert kérdem, nem szeszélyes akarat-nyilvá- nulás volt-e az, hogy épen az egyetlen egy tiltott fának gyümölcséből kívánt enni és ebbeli óhajának tényleg eleget is tett. — Azért tán nem vétek az igazság ellen, ha azt állítom, hogy a szeszély eredetét tekintve, speczialis női tulajdonság, amely többé-kevésbbé minden nőnél megvan, vagy legalább természetüknél fogva legnagyobb náluk ez iránt az inklináczió. — A férfiakra már mint csak ragályos baj bir jelentőséggel. Miután perhorreskálom a női haragot, tehát távolról sincs szándékom azon igazság bi- zonyitgatásába bocsájtkozni, hogy a bűn és a bajok asszony által jöttek a világra, annál ke- vésbbé tartom magát a szeszélyt is, mint női tulajdonságot oly bűnös valaminek, amely a társadalomra tán nagy veszélyekkel járna, eltekintve azon esettől, amidőn az a bizonyos szeszélyes valaki, uralkodói vagy más hatalmas állást foglal el ; ily esetben a szeszély már komoly veszély számba mehet; máskülömben azonban legfeljebb a férjek, de ezek közölt is az úgynevezett papucshösök, továbbá a komor- nák és komornikok érzik annak boszantó hatását. Azt is mondják némelyek, hogy a szeszély a nőknél egyenes arányban növekedik a műveltséggel és ezt azzal igyekeznek bebizonyítani, hogy oen ezen körülményben leli magyarázatát az hogy a nőknek még a közel múltban is tudományos pályákra menni és azokon diplomát nyerni — egyetlen egytől eltekintve — nem volt megengedve. — Már a régi rómaiak is igen helyesen azt tartották: Natura mulieri domestica negotia curanda tradidit. Vagyis a nőknek természetszerű hivatalos foglalkozási köre a házi ügyek vezetése és a gyermeknevelés ; ad ez annyi gondot egy családban, hogy aki ennek lelkiismeretesen meg akar felelni, az alig fog egyéb mellékfoglalkozásokra gondolni, vagy a szeszélynek szolgálatába szegődni. Hogy azonban mindenek daczára tanítói-, postai-, tá- virdai-, vasúti stb. szolgálatra ma már nőket is kiképeznek és alkalmaznak — haszonnal-e, kárral-e,: nem vitatom — sőt újabban egy leány- gimnázium eszméjén komolyan törik fejüket intéző köreink: ez nem megdöntése az előbbi okadatolásnak, mert ez más körülményben leli indokait, abban t. i. hogy a férfiakkal szemben a természet kifürkészhetlen rendje szerint — sajnos -—- aránytalanul sok a nő s ha még emellett figyelembe veszszük ama még sajnosabb állapotot, amelyet az agglegények nagy és növekedő kontingense idéz elő: úgy ezt nagyon természetesnek, sőt a társadalmi kényszer morális követelményének kell tartanunk. Igaz, ha az agglegények saját vallomásuk alapján vétetnének számba : úgy tán egy se lenne; de ha igazságos utón és alapon történve összeszámlálnánk, vagyis minden 36 ével betöltött nőtlen ember az agglegények kategóriájába so- roztatnék be, azonnal rémülten látnánk az ijesztő statisztikát, amely méltó aggodalommal töltene el minden igaz hazafit és honleányt, csak az agglegényeket nem, akik mint különleges élet folytatói nem is bírnak érzékkel a természetes iránt, hanem hódolói lesznek a szeszély szülötte különczködések megszámlálhatlan nemeinek. Ezen különczködő szeszélyes állapotot, a magyar köznyelven — igen találóan — bogarasnak szokták nevezni; ezen jelszó már sokkal megszokottabb, mert igen gyakran hallunk bogaras asszonyokról, emberekről, vagy olyanokról, akiknek sokféle bogarai vannak. Aki persze nyelvünk természetét nem ismeri, és az ilyenféle átvitt értelemben vett kifejezéseket szósze- rint értelmezi, az például mint a jelen esetben ugyancsak végzetes tévedésbe juthatna. Hogy miért van a szeszély jobban elterjedve a nőknél, mint a férfiaknál, annak oka az említetteken kívül még az, hogy a nők — kivételektől eltekintve — rendszerint kevésbbé vannak az élet és a megélhetés nehéz gondjaival terhelve, mint a kenyérkereső és családfen- tartó férfiak ; amiből az is következik, hogy a szeszélynek melegágya a gondtalan és tétlen élet; — Nihil agendo homines male agere discunt — mig tehát a kenyérkeresés súlyos feladatát és a gondok nehéz terheit nem ismerő, illetve nem érző egyének között aránylag igen sok a szeszélyes: addig a szegényebb sorsú és az élet küzdelmeiben teljes aktivitással résztvevők között már csak kivételképpen mutatkozik e kóros állapot. A „Váczi Közlöny“ tárczája. Költészetem. El-elfog egy hő vágy égő izgalommal. Játszik a lelkemmel mint felhő a lombbal, Remegésbe szédit; Ha megszólal lágyan, nyájas, édes hangon, Mosolyogva várom, olvadozva hallom Bűbájos beszédit! Mint a porlepett rét tikkadozó nyárban Üditő harmatra hej sokáig vártam ! Hervadoztam én is ; Ha szivemben feslett egy-két dal virága, Rózsaszinű hajnalt hogy soha ne látna — Elhordta a szél is. Ihletett mosolylyal hányszor nyílt meg ajkam ? Megrezdült a szivem érzelemben, dalban Mint a ringó csónak ; De az élet-gondok szilaj, vad hullámok, Fölöttem az ég is nem egyszer villámlott S vége lett a szónak ! Némán elvonultam, senki meg ne lásson ! Siri csendbe halt el fájdalmas daliásom, Hogy egyedül hagytak ; Öldöklő nyíl hogyha szivét megsebezte, Fájdalommal kinnal nincs dalolni kedve, A madár is hallgat. Szenvedésim utján megnyugodva jártam, Sebeim bekötni hej de nem találtam Soha egy virágot! De azért nem sírtam, Jób jutott eszembe, Fölszakadt szivemből szent imám esengve : Istenem, légy áldott! S most, hogy a bubánál, hollója elszáll ott, Töviskoszoruim’ — mint egy röpke álmot Elfelejti lelkem ; Fényes arczú angyal össze-vissza csókol, Költészetem féltve fölemel a porból S dalom újra zengem! Lévay 31 i Iiály. Ki a vivát?* *) Irta: Bodnár Gáspár. I. Galambfalva községe ugyancsak megérdemelte nevét. Szelíd, kedves egy falu -— igy szemre is. Szép, egyenes utczáját nyájasan integető, lombos fák árnyékolják, egyformán tiszta, csinos házai azt mutatják, hogy itt jómódú, csöndes, békés emberek laknák. A mai világban, igaz, fehér holló számba megy már az olyan község, hol békességben, igazi testvériségben élnek az emberek, de Galambfalva felett mintha a Gondviselés különös szeretettel őrködött volna. Ott a békesség szelleme állandó tanyát ütött. Az egész vármegye úgy ismerte ezt a falut, mint a hol még mindig a maga tisztaságában virul a magyar barátság s nem képes megtelepedni a sötét visz- szavonás. Valóban gyönyörűség volt nézni ezt a községet, főleg vasár- és ünnepnapokon ! Ilyenkor majd a zöld pázsiton, majd az árnyas, lombos fasorok alatt összegyűlt a falu népe. Mintha csak mindannyian egy családba tartoztak volna. A fiatalság tarka csoportokban festői látványt nyújtott. Olykor, olykor felhangzott a régi, magyar j dal. Még az öregek is közéjük vegyiték a maguk énekét. Mint mikor az erdő fiatal madarai elkezdenek énekelni, abba néha az öreg madarak is belevegyülnek. Mintha mondani akarnák:- Fiaim csak énekeljetek, mi tanítottunk e dalra titeket! Ilyen volt az élet jó Galambfalván ■— egész a legutolsó kortes világig. *) Mutatványul Bodnár Gáspár szerkesztésében megjelenő ■»Családi Kör. A magyar nép olvasótára« ez. irodalmi vállalatából. Ára egy füzetnek 10 kr. Kapható Reizer János könyvkereskedésében Szatmáron. Akkor aztán, ha nem is az egész világ, de Galambfalva kifordult sarkából. * * Az egész országban ugyancsak folyt a kortes világ. Városokban és falvakban egyaránt folyt a bor és ömlöttek a — dikeziók. A hol csak szavazó polgárok éltek, ott egy nehéz kérdés volt az arezokon látható. Hogy hát voltaképen — Ki a vivát? Galambfalva népe, mint már tudjuk szorgalmas, igyekező nép vala. Nem verte ugyan fogához a garast, úgy élt, mint a hogy a dolgos magyar ember szokott, de csudálatosán, nem bírta fajának rossz szokását: a könnyelműséget. Szeretett előre is nézni; nem csak a mával, de a holnappal is megtudott barátkozni. így történhetett, hogy a különben kis községben majdnem minden embernek joga volt: képviselőt választani. Szép joga az a népnek, hogy azok választásába, kik az ország törvényeit hozzák, tehát nemzetünk boldogságát munkálják — beleszólhat. De e jog gyakorlást csak az oly nép érdemli meg valójában, mely felfogja annak: fontosságát, megérti szépségét és nem engedi, hogy a bor, pénz vagy rosszlelkü rábeszélés meggyőződésüket bemocskolja. Galambfalva arról volt hires, hogy megértette a szép jogot. Valahányszor választásra ment, mindig egy akarattal, egy lelkesedéssel és a legnagyobb komolysággal adta szavazatát arra, kit természetes gondolkozása, becsületes szive szerint e méltóságra legalkalmatosabb- nak tartott. Galambfalván kortesek sohasem jártak. Megpróbálták egyszer-kétszer az itatás mesterségét, csapra vertek a „Nagy Korcsmádban egy-két hordót. Mit sem ért! A próba nem sült el! a a s í X
