Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-18 / 46. szám
XVI évfolyam. 46. szám. Vácz, 1894. n HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ EIjÖFI25KTKSI Ált A: negyed évre I frt 50 kr. Egyes szám ára lö kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Györky ház.) jMegjelenflt inimical vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz. Gáspár ik-utcza 12. sz. alatt. flIIRDETftSKK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél k részesittetnek. IV j I 1 1-t c r : sora ................ Bélyegillet éle minden beiktatásnál áO ed kr. vezményben . :H> kr. Ébresztés. A persa monda szerint Tsarak várának lakosai nagyon eltértek őseik egyszerű és nemes szokásaitól és erkölcseitől, minek következtében már-már a teljes bukás ösvényének mesgyéjé- hez értek. Ekkor Szraósza — a jó szellem — 77 évig tartó álmot bocsátott reájuk, hogy ez alatt rossz szokásaikat teljesen elfeledjék s föl- , ébredésük után szellemileg megújíthatók legyenek. A határidő letelte után Szraósza a szikla- vár felé fordította a kikötő tengeri kürtjét, bele- i fújt, a sziklák százszorosán adták vissza a kürtnek hatalmas szavát, az emberek fölébredtek a hosszú alomból és Szraósza megkezdette rajtok a szellemi megtisztítás művét. Ha társadalmi életünk hullámzását gondosan megfigyeljük s nem félünk őszinte Ítéletet mondani saját fejünkre és korunkra, bármenynyire is szeretjük mindkettőt: be kel! vallanunk, hogy közviszonyaink igen sok tekintetben hasonlítanak Tsarak lakóiéhoz. Erkölcseinkben és szokásainkban legtöbb tekintetben eltértünk attól, ami jó apáinkat bátrakká, jellemszilárdakká, lo- vagiasakká, csalárdiasokká tette s felvettük ezen erények helyébe a kozmopolitikus műveltség mázát, az igazi műveltségnek és lelki világosságnak tartalma nélkül. Kinek tetszenék a ken- | dőzött orczájú delnő? Csak önmagának! Ne tagadjuk, ne szégyeljük bevallani, hogy ehhez lettünk hasonlókká. Hiszen ez nem csupán a mi vétkünk. Helyzetünk, körülményeink tették jórészt ilyenekké. Erőnket túlbecsülve iparkodtunk a nyugati nemzeteket utolérni, mű- vétségükét, szokásaikat elsajátítani. Ezen rohanásnak következménye, hogy szinte észrevétlenül ellöktük magunk alól azt a szilárd alapot, mely az ősmagyar jellemet oly nemessé tette, A „Yáczi Közlöny“ íárczája. A magány dalosának. — Lévay Mihálynak. — Mint az erdők melyén, ha felbúg a gerle. Néma társa hallja és örül dalán, Úgy szólalsz Te is meg, dalolsz a magányból S lelkemben oly édes visszhangra talál. Tisztán vissza csillan lelked tüköréből Mi dalolni késztet, az égi sugár S nekem olyan ismert a hang, melyen szólasz S merre képzeted visz, az a méla táj .. . Ott az ősi fák közt az ujszászi parkban A szeszélyes Zagyva ütemben csobog, Ellesi a hangot ideális lelked És panaszos lantod édes dalba fog. A legszebb érzelmek szólalnak meg rajta, Melyeket az önző század meg nem ért, Ne várj hát koszorút az élvező földtől Ez égien tiszta, kedves dalokért! — Oda ajánlottad, amit lantod zengett, A nemes úrnőnek, kit az Isten áld, Mert magasztosultan könyvet irt az égről S letörli a földről a köny záporát. 0 csak zengj soká még égi ihleteddel, A keresztény költő hivatása nagy; A Golgotát járod vérező sebekkel? Hisz az Üdvözítő tanitványa vagy! sietve öltöttük magunkra a »haladás századának« ruházatát, a nélkül, hogy azt a magyar izmos és daliás termethez szabtuk és átalakítottuk volna. Nagyon természetes, hogy ez most hol lötyög rajtunk, hol megszorít; hol szűk, hol bő. Ez által mások előtt nevetségesekké váltunk. A ki nem hiszi, olvassa el Madam Adam vagy Tissot úti rajzait, avagy a Budapesten tartott demográfiái kongresszus alkalmából külföldi lapokban megjelent, nagyon is komoly és alapos tudományu férfiak tollával megirt véleményeket. De reánk nézve még nagyobb baj az, hogy mi magunk is kényelmetlenül érezzük magunkat ezen ruhában; azonban a legnagyobb baj az, hogy ezzel nem törődve, majd pedig megszokva —- elaludtunk benne. Ez az eleven halál nem tarthat sokáig; egész nép nem lehet annak áldozatává, hogy irányadó körei ráaggatták a mások hibáit, erényeit félig-meddig elfojtva ezekkel. A magyar nemzetnek fel kell ébrednie évtizedeken át tartó lethargiájából, ha mint ilyen akarja ezredéves fennállását méltóképpen megünnepelni! Istennek hála! kezd egy jobb szellem fu- valma lengedezni, mely megszólaltatja ekkorákkor a magyar nemzeti irányú műveltségnek és haladásnak ébresztő kürtjét. Vajha meghallanék mi is! Ä legszebb könyv. Szivem egész melegével köszöntőm az Athenaeu- mot, a legszebb könyvért minden könyvek között: a magyar nemzet történetének könyvéért. Még csak az alapkövet látom, de a szivem azt súgja, hogy a magyar nemzet ezer éves életének ez az ólombetűkből öntött szobor lészen legszebb, legbecsesebb, legmaradandóbb emléke. Alig egy év választ el a nemzet ezer éves ünneNem vagy Te magányban, a Te gazdag lelked Jobban szórakoztat, mint az emberek; Ott a néma csendben szüzien megőrződ Mindent meggyógyitó égi hitedet! Viz Zoltán. Nem mind arany, a mi fénylik. — Elbeszélés. — Irta: 'Varga József. (Folytatás.) A fentebb leirt esthez hasonló téli est vala. Szent- iványiné fiacskájával egyedül volt az otthon magányában. Az utczák csendesek valának s a hólepte járdákat a szerényen pislogó lámpák gyér fénye világitá meg. A járda csikorgós hókérgén egyszerre csak léptek hallatszanak Szentiványiné felemelkedik helyéről, félre húzza a függönyöket s felnyitván az ablak félszárnyát kinéz. Amint azonban látja férjét közeledni, hirtelen bezárja az ablakot és az asztalon lévő színes selymek s pamutok eltakarításához lát. Ez bizonyosan a feleségem volt mormolja magában Szentiványi tanácsos. Mégis csak lehet valami a dologban, ok nélkül nem leselkednék rám. Ezzel meggyorsítván lépteit s alig pár pillanat múlva az utczai csengetyűt, rázza kegyetlenül. Az ajtó felnyílik, a tanácsos úr pedig szótlanul belép. Neje a legszeretőbb szívélyességgel fogadta a belépő férjet, aki megvetőleg térité el magától a feléje ölelésre kitárult karokat s ma, mint máskor rendesen megtette, feléje örvendezve siető fiacskáját sem csókolta meg. Szentiványiné férjének szokatlan megjelenésén, de meg, hogy férje megjelenésére oly sebtében kellett ösz- sze kapkodni kézi munkáját, elpirulva s megilletődve állott férje előtt, ki nejének némi zavarát látva még inkább megerősödhetett balhitében, azért durva hangon igy szólt nejéhez: pétől s érthető izgalommal nézünk a nagy napok elé, mikor jönnek az idegenek a világ minden tájékáról s jó és rosszakarattal kritizálják ünnepségünket, alkalmi alkotásainkat s nagy a valószínűség, hogy az idegen épp azokat az alkotásokat nem vészi észre, vagy ha észreveszi is, nyelvünk nem ismerése miatt nem méltányolhatja, a mik nekünk a legszebbek, a legbecsesebbek. Ám a magyar tudós és iró első sorban nemzetének dolgozik s nem az a kérdés itt, hogy mit szól hozzá a külföld, hanem mit szólunk hozzá mi. Nekünk kell észrevennünk s érdemük szerint megbecsülnünk azokat, melyeket a magyar géniusztól megihletett elmék és szivek teremtenek nekünk. A hazafi örömével látom, hogy nemzetünk jobbjai mintegy nemes versenyre kelnek, mindenki saját lelkének és szivének becses tartalmából a legbecsesebbet ajánlja föl a nemzetnek : im, lásd nemzet, ünneplő nemzet, ezt hoztam neked, fogadd el. S mint a toll embere, nem rejthetem el abbeli örömömet, hogy a nemzet ezer éves ünnepére a toll teremti a legszebb emlék-műveket. Látom, hogy a rideg üzleti szellemmel vádolt emberek, beláthatatlan nagy koczkázattal, csaknem bizonyos veszteséggel járó munkák kiadására vállalkoznak, oly munkákéra, hogy láttukra önkénytelen ez az eleő kérdésünk : hol a tek. tudós akadémia ? Mit csinál az akadémia ? lm, e hazában nemzedék nemzedék után nő fel többé-kevésbbé silány, lélek nélkül való históriai tankönyveken s a művelt magyar ember, ha kellő alapossággal, meg akar ismerkedni nemzetének a történetével, mindjárt fel is csaphat történetbuvárnak, népszerűbb nyelven: könyvmolynak, mert a magyar nemzetnek van története, de ennek a történetnek nincs egy nemzethez méltó történetkönyve; egy csomó anyag, mit fáradhatatlan búvárok napvilágva hoztak s mindjárt el is temettek tudományos folyóiratokban, egynéhány korszaknak a története, de az egész az első esztendőtől mostanig szóló, kritikával Írott könyv nincs. Most lesz. A legkiválóbb történetírók Írják, mind akadémikusok, ha nem csalódom: áll a díszes sor egyik szélén az ország herczegprimása, a másik szélén a nemzet legnagyobb költője, de a könyvet nem az akadémia adja ki, hanem az Athenaeum. Ez a hűség s az adott szónak megtartása ! P Úgy látszik ma nem engem vártál ? Legalább külső magaviselet ed erre enged következtetnem ! Igaz az mégis, hogy a házasság olyan, mint a mezőnek zöld színe. Távolról minden zöldnek látszik, de nagyon közelről nézve a legszebbiken is elég helyet találunk, hol a dús fű között a kopár föld tűnik ki. Ilyen csaló volt az én boldogságom is ! Szentiványiné csaknem bálványnyá változott e szavakra, látván férje tettéből s hallván szavaiból, hogy házasságuk legfényesebb aczélára, a bizalomra a gyanú reálehelt s rozsdát hagyott annak fényes tükörén, azután remegő hangon följajdult: Csókom legyen hűségem záloga ! Csókoddal le nem moshatod e szennyet! Mit kívánsz hát tőlem, hogy ártatlanságomat bebizonyítsam? Tanúul hívjam az eget ? vagy gyermekem boldogságára esküdözzem ? Csókod árulás volna s esküd Isten kisértés, hogy engem félre vezess. Nincs hát semmi mód ártatlanságom bebizonyítására ? Nincs, mert annak ellenkezőjéről meggyőződtem. Olyan nő nem járhat az erényesség útján, ki sötét estéken az ablakon kandikál ki s férje közeledtére olyan zavarba jő, hogy abból ki sem tud bontakozni! De kedves férjem, hiszen epedve téged vártalak. Epedve ? Talán remegve?! Együttlétünk és eddigi ragaszkodásom csak meggyőzhetett hitem, hűségem és szeretetemről. Állásom, de meg családi hírnevem tiltja, hogy hűtlenségedből tőkét kovácsolják; de meg a világot sem akarom saját szerencsétlenségemmel gyönyörködtetni : azért megélhetünk egymás mellett, de annyit kijelentek, hogy szeretetünk láncza összekapcsolhatat- lanul széjjel szakadt. E szavak után a sötét éjjel s néma csend borult a szomorú Szentiványi házra, csak egy nyugodalmat nem találó no felsóhajtásai hangzottak fel a könyek-
