Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 33. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA:

negyed évre 1 frt 50 kr.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

BB1RI>FTFSEK :

Egyes szám ára ÍO kr.

Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) Megjelouik minden vasárnap.

(hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők).

Vácz. Gasparik-utcza 12. sz. alatt.

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

N j i 1 t-t é r : sora ...........................................................30 kr.

Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr.

n,

■sz

raSzent István ünnepén.

Van-e nemzet, mely első királyát szentnek és nagynak tudná felmutatni? Van-e nép, melynek első királya megdicsőülten ragyog a kereszténység szent egén? Csak egy van; a magyar nemzet, mi magyarok.

Ha mi magyarok vagyunk, ha mi önérzettel nevezzük magunkat Árpád unokáinak; ennek az lesz a jele, hogy hazafias vallásossággal borulunk porba szent István király dicső szelleme előtt. Nem magyar az, csak bitorlója e drága névnek, ki meg nem hajol a magyarok első szent királya előtt, ki nem szentel magasztos emlékének méltó ünnepet.

Tekints édes hazád dicső első királyára, óh magyar! Ott áll lelki szemeid előtt fönséges alakja; bú, fájdalom és nemzeti jólétben ott áll rendületlenül, mint a hajnalcsillag, melyet az éji zápor át nem áztat, a dühöngő vihar ki nem olt. Egyik kezében a kereszt,. másikban a jogar, fején az egyház fejedelmétől oly csodásán nyújtott korona. így, túlvilági fényben úszva alkotmányt ad nemzetének, alapul a keresztény szent hitet tevén.

Tudta ő, hogy forrón szeretett nemzete csak úgy maradhat fenn a hon virányain, csak úgy lesz majd számítható a polgáriasuk népek közé, ha szilaj erkölcseit megszeliditi a kereszténység szent tana. Ezen tudatban, miután ő lelke egész hevével átkarolta a keresztény hit tevékeny életét; elindult a kereszt jelével s a hittérítőkkel egyesülve apostoli buzgalommal taA „Váczi Közlöny“ tárczája.

Emléklap.

Ila a sorsszeszély szivedbe Már sokszor tört ütött,

S élted virágai közé Gyakran tövist fűzött;

És ha mind, miért a szivnek Érzelme lángra gyűl,

Mind elveszited kezének Súlyos csapd sitid:

Mi nyújt szived sebére irt ?

Vigasztalást mi ád ?

Csupán a ritka földi kincs,

Csupán a jóbarát.

Keress tehát barátodul Egy érző hü szivet,

Ki vigasz-szavával űzze Borús keservidet.

V. G.

L e o n i d a.

— Elbeszélés. —

Irta: Varga József.

(Folyt, és vége.)

Váratlan volt a felszólalás, de nem volt az romboló villám, mert a kedélyek vig hangulata nem változott, csak Vilma kisasszonyon látszott egy kis zavar s meglepetését arczának piros rózsái árulták el. Péternek szive hangosan dobogott, mert érezte, hogy a közelgő pillanatok boldogságának lehetnek megalapítói, de boldogsága s őrömének reményalkotta várai esetleg romI nitotta nemzetünket az evangélium szent igazságaira. Halálos ágyán pedig Nagyboldogasszony napján nemzetét az Isten-anya ótalmának ajánlotta fel.

Szent István király! E nagy név hallatára látjuk lelkűnkben felragyogni azt a dicsőséget, szellemi nagyságot, jólétet és hatalmat, mely szent István vallásos korszakához fűződik. Látjuk elvonulni lelkünk előtt az őt követő dicső századokat, melyek a tiszta honfiúi jellem, vallásos buzgalom, erényes vitézség és személyes becsérzet maradandó emlékét hagyják hátra a történelem lapjain. Elmélkedésünkben látjuk a jelenkort s bár megpillantjuk a földi hírnév, haladás, ipar, művészet és tudománynak fénylő babérleveleit nemzetünk homlokán, de őseink erénykoszorúját hiába keressük ott s fel kell kiáltanunk a költővel:

»Magozz fel óh vér puszta mezőnk felett S teremj magodból szép csemetét nekünk Ah, szélvészek közt nyert honunkat Hűt puhaság özönébe fojtjuk.«

Leborulva a budavári csodálatos szent jobbkéz előtt hozzád sóhajtunk, magyarok Istene! Hiszen tiéd e nép, tiéd e nemzet! Te hívtad őt elő az idők homályából, te állitád meg ván- dorútjában itt e földön, melyen kívül nincsen számunkra hely. Te edzetted meg erejét, midőn a barbárokon győzött s mikor elesett, te emelted fel Sajónál, Várnánál és Mohácsnál. Te adtál neki élő hitet, mely kebléből szenteket termett; te vezetted e nemzetet a mai polgáriasat állapotába. Te adtál neki szent, jó és

ba is dűlhetnek. Minden Vilma válaszától függ; de hát még a mama és papa akarata ? Nem törik-e szét ezen a szerető sziveket egymáshoz kapcsoló láncznak az egészet összetartó szeme ?

Ily gondolatok s érzelmek foglalkoztatók Pétert a rövid csend alatt, melyet az ő fellépése s Vilma kezének megkérése a társaságban okozott. Mintha mindenki adandó válasz felett gondolkoznék. A csendet azonban Székhelyiné megszakító, ki barátságos mosolylyal fordulva Péterhez őt mintegy feddőleg igy szólító meg:

— Ej mily nagy mester maga Bogyai! Ily nagy öröm napon is ilyen fontos és életbevágó dolgon töri a fejét ? !

— Ünnepélyes alkalmakkor a szivfogékonyabb Nagyságos asszonyom, — monda Péter. És én — az igazat megvallva, — életemben a legönzőbbnek ma tanúsítom magamat, midőn Vilma kisasszony örömeit megrabolni iparkodám.

— Olyan önzők is azok a fiatalemberek ! Látja most egyszerre csak közénk dobott egy összekúszált gombolyagot, hogy mig mi azt kibontjuk maga rajtunk mulasson.

— Nem mulatság reám nézve ! Sőt egyedüli óhajom, hogy bár már rendben volnánk a kérdéssel!

— Mama — mama — szól közbe Székhelyi — te csak mindig megleczkézteted a fiatal embereket! Én azt mondom a dolog egészen rendjén van. Ha már Bogyai úr ilyen érzelmeket táplált szivében s azt ki is nyilvánította, rajtunk és Vilmán van a sor, hogy feleletet adjunk. Pia Bogyai úrnak komoly elhatározása van Vilmát elvenni, azt előbb-utóbb ki kelle nyilvánítani.

Péter hálás szemeket vetett Székhelyire, mint kinek pártoló szavaiból következtető, hogy a papa már nem igen fog ellenkező véleményeket nyilvánítani.

— No jó papa! Pliszen ez ellen nincs is nekem komoly kifogásom; sőt fontolgatva a dolgot, meg kell

nagy királyokat; te áldod szent kegyelmeddel oma is és gazdagítod egy szerető király lyal nem- m

zetedet, a mi szegény magyar hazánkat. Áldd ra

meg, ótalmazd, emeld magasra a magyar hazát! -iIskolaszéki gyűlés.

Apostoli királyunk születésnapjának évfordulóján tartotta az iskolaszék a tanító- tanítónő- és óvónői állások betöltése tárgyában való fontos gyűlését.

Elnöklő Csávolszky József apátkanonok melegen °- üdvözölve a szép számban egy begy ült és a választások iránt nagyban érdeklődő iskolaszéki tagokat, röviden kifejezte a mai gyűlés fontosságát és melegen ajánlotta JS a jelenlevőknek, hogy a választásnál ne a személyt, “*• hanem az iskolát, szóval a tanügyet tartsák szem előtt. m

A férfi tanítói állásra 4-en pályáztak. Minthogy ^

Gavaldik N. váczi születésű oly oklevelet mutatott be, mely a többi pályázóval szemben a versenyt kiállotta, szavazás útján egyhangúlag egy évre tanítónak megválasztatott és az alsóvárosi első vegyesosztály vezetésével megbizatott.

A nőtanitói állásra szintén 4-en pályáztak. Erre az állásra Bolgár Martha váczi születésű tanítónő, ki már a múlt évben mint helyettes, noha rövid ideig, de sikerrel működött, 13 szavazattal 5 ellenében lett megválasztva és a felvárosi II. IIP leányosztályt fogja vezetni.

Az óvónői állásra csak ketten pályáztak és mind a ketten váczi születésűek. A 13-as szám Simon Mária oki. óvónőt tette szerencséssé, kit 5 szavazat eile- >nében 13 szavazattal választottak meg óvónőnek s kire d

az alsóvárosi óvoda vezetése bízatott.

Ezen választással az iskolaszéki gyűlés főtárgya elintéztetett, mely után kevés érdeklődés mellett a temető földek bérbeadását gondnok, Lencsó Sándor és Haffner Ferencz tagokból álló bizottságra bízták.

Az 1893. évi számadások megvizsgálására kikül- z

dött bizottság jelentését az iskolaszék tudomásul vette e

és e számadások az egyházmegyei főhatósághoz fölül- vizsgálás végett felterjesztetni határoztattak.

Örömmel vétetett szives tudomásul Ő nagyméltó- n ságának azon leirata, melyben helyben hagyatott, hogy a polgári leány iskolába járó növendékek után egy * i

" ““ a

vallanom, hogy mivel ez szigorúan csak a családi kör- a

ben történt, csak helyeselhetem.

Péter fellélegzett, mint ki miután két ellenséget s

legyőzve a harmadikkal való megvíváshoz szedi össze y

minden erejét. De most már arcza vidámabb lön s e

szemeiből, melyeket kérőleg fordított Vimára, a remény látszék sugárzani, mert ismerte Vilmának irányában x

táplált érzelmeit s nem rettegett, hogy válasza reá sújtó lehet; az a tudat azonban, hogy Vilma már nagyon sokaktól az utolsó, döntő pilanatban forditá el szeretetének boldogító melegét, nem engedett szivében a biztos hitnek helyet.

Vilmán látszott a határozatlanság; s az a zavar, x

mely a fiatal kedélyeket a komoly pillanatokban meglepi, nem engedett ajakára szavakat s esdőleg tekintve Péterre, mintegy kéré szelíd tekintetével, hogy mentené fel most a komoly válasz adásától.

Péternek szemei Vilmán függötek s szorongó nyugtalansággal legalább jelet várt, mely a nemes lélek birhatása iránt reményét megerősíti. .

— Nehéz nekem e perez, — kezdi kevés szünet után Vilma — hiszen jövőm, egész életem felett kellene most az elhatározó szót kimondani, amire pedig ma éppen nem készültem; essék azonlDan bármily nehei zemre, de mivel tudom, hogy ez rendeltetésem, íme most szüleim s rokonaim előtt megvallom, hogy Bogyai úr iránt szeretetet táplálok.

— Azt már gondoltam édes leányom, — veté közbe az édes anya, aki most úgy látszék, mintha ő sürgetné leányát a határozott válasz adásra, — itt azonban most többről, szived és életednek Bogyaival való megosztásáról van szó.

— Házasságról, fiam — mond atyja, — a mi magában igen fontos lépés és komoly megfontolást igényel, te azonban elég okos vagy arra, hogy azt komolyan meg is fontold !

— Igen atyám, én mind ezt igen jól tudom, s a házasság fontosságáról gondolkoztam is, és mivel Bo£X &