Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 33. szám

forint beiratási dij szedessék, mely a tornatanitónő jövedelmét képezze; nemkülönben az iskolaszék azon intézkedése, miszerint a másvallású polgári iskola növendékei havi 2 fi'tot fizessenek. Helyben hagyatott Adám Emma kézimunka tanítónő fizetés emelése és véglegesítése valamint az 1894-ik évi költségvetés is.

Az 1894/5. évi tankötelesek névjegyzékének a várostól való megsürgetésével az iskolaszéki jegyző bízatott meg. Intézkedés tétetett arra nézve, hogy azon szülő, ki iskolaköteles gyermekét szeptember hó 9-ik napjáig be nem Íratja, azontúl minden napra 50 kr, pénzbüntetést tartozik fizetni.

Helyeslőleg vétetett tudomásul, hogy az alsóvárosi iskola épületében lakó tanító, ki az óvodahelyiség rendben tartását is magára vállalta, megállapított házbér fizetés mellett továbbra is az épületben fog mint lakó maradni.

Végül a jegyzőkönyv hitelesítésére Zemanovich József és Haffner Ferencz iskolaszéki tagok kérettek fel.

C S A R N O K.

Bakavilág Taliánországban.

Kerekes Márton közvitéz viselt dolgai Veronában.

Irta: Oslis: Sándor.

Voltaképen Kerekes Márton volt az Eszte-ezred i veronai zászlóaljának a legfurfangosabb katonája. Még Bicskei kapituláczióst is kifigurázta. Hej! pedig az nem valami könnyű dolog volt ám.

Ez a hetedhét országra szóló furcsa história a következőképen történt meg: A lénungosztás negyedik napján, akkor tudniillik, mikor a baka prófuntjára beáll a napfogyatkozás tüneménye, azaz a profilút kerek tányérja egy vékony karimára fogy le, a hat kerek rézből csak az utolsó porczió gugyira marad még valami, Kerekes Márton ilyetén szólt Bicskeihez: „Testvér. van egy árva hatosom, nem hoznál érte papra- morgót a kantinból?“

Kapott az alkalmon Bicskei. Azonnal lement és fel sem jött, még a hatosból tartott. Azután borzasztón mentegette magát. A hatos elveszett, azóta mindig keresi. Nem tudja megtalálni, legurult, a garádicson. Ha nem hiszi, hát még egyszer lemegy, megkeresi. Kerekes jól tudta, hová gurult a hatos. Nem faggatta Bicskeit, sőt még bakanyájassággal a következőkép vigasztalta : — „Sohase bántsd testvér, ha legurult hát legurult. Megleszünk ma gugyi nélkül is.“

De azért a rászedés mégis bántotta. Megfogadta, hogy visszatréfázza azt.

Az alkalom végre erre is megjött. A prófunt-osztás utáni ötödik napon, a midőn a baka furfangja a legnagyobb fokra emelkedik, Kerekes Márton a kantinba kerekedett le. A kantinos, kinek a baka-budget e válságos napján úgy sem volt dolga, nem volt bent. Kerekes felhasználta a ritka alkalmat. Szabad választása volt ok az előtte álló bakanyalánkságok, úgymint j paprikás szalonna, szalámi és sajt között. (3 mint igazi i baka inyencz, más után vágyódott. Ott a szegletben j pislog az áldott drága falat, az aranysárga kocsonya, i Ez az ő vágyainak a netovábbja. Még egy sóvár pillan- ! tást vetve rá, felkapta azt, azután a kantin ajtón ki- sompolygott vele.

Befél után járt már az idő. A bakák mind künt j jártak. A kinek pénze volt az valamelyik korcsmában 1 ült le, kinek pedig nem volt, az azzal vigasztalódott, J hogy a mindig kék olasz ájerlevegőből lehet harapni j eleget. Csak Bicskei maradt otthon. Épen a stró- i zsákon nyújtózkodott, a • mint a kocsonyás tállal j

kerekes lépett be. „No hoztam ám jó kocsonyát, a kantinos adta ingyen, nem tartasz velem?“ - szólalt meg Kerekes.

Ez már aztán szó volt. Letelepedtek a kocsonya melle. Jól ízlett, fokep Bicskeinek. Mondta is hoev ilyen jóizűt már régóta nem evett. — Jól van test vér,“ — szólalt meg ismét Kerekes. — Hát most e tányért vidd vissza a kantinosnak. Hanem aztán szépen meg is köszönd,“ — tévé hozzá bakafurfanggal.

Bicskei a tányért levitte, szépen meg is köszönte. De bezzeg nem volt abban a megköszönésben köszönet, mert a kantinos az elcsent kocsonya fejében letartóztatta Bicskeit és daczára minden rimánkodás- nak, hogy ártatlan, dutyiba dugatta és csak Verdung- őrmester közbelépése által, ki nagyot nevetett a meg- tréfáltatáson — és miután a kocsonyáért járó hat

pengő krajezár kifizettetett, szabadult ki Bicskei.

*

* * *

Kerekes Mártonnak az imént elmondott baka- csinjét csakis azért bocsájtottam előre, hogy olvasóimnak fogalmat szerezzek a taliánországi magyar baka leleményességéről, valamint arról, hogy a mit most irok, csakis egy Nagy-Itáliát látott bakancsostól telhetik ki.

*

A „Riazzi dei Signori“ volt Veronának az 1858-as években a legélénkebb helye. A piacz g/önyörü virágos pázsitja előtt állott Signore Gordegliere vendéglője. Ide szokott a veronai előkelőség járni. Itt volt egyszersmind a tiszt urak étkezője is.

Ebéd után volt már. A tiszt urak egy része eltávozott, csak Kovács kapitány, Kirk főhadnagy és Harmos hadnagy maradtak meg az asztalnál. Borzasztó meleg volt, miért is elhatározták, hogy a délutánt a vendéglő hűvös helyiségeiben töltik el. Pezsgőt hozattak. Epen javában folyt a pezsgőzés,-a midőn az ajtón Gordegliere vendéglős lépett be és rövid idő után az asztalnál foglalt helyet. Signore Cor- degliere a város kiválóbb polgárai közé tartozott, de máskülömben is finom műveltségű ember volt. Szerették is a lisztek és szívesen el társalogtak vele. A társalgás eleinte mindennapi dolgokra szorítkozott, de később általános irányú lett. Javában folyt a beszéd politikáról, diplomácziáról, nemzeti kultúráról. Egyszerre signore Gordegliere azzal az állítással állt elő, hogy az egyedüli kultur-nemzet mégis csak az olasz. A magyar harczias, bátor, lovagias, de korántsem oly leleményes, mint az olasz.

Ezt Kovács kapitány tőzsgyökeres magyar ember létére kikérte magának. Egy magyar túljár tiz olasz eszén. Ezen megint a vendéglős sértődött meg. Olyan nincs. Akár fogadni is mer.

Hosszú és heves szóváltás után fogadtak is és pedig hat aranyban. Fogadás tárgyául kitüzetett, hogy az elbeszélés bevezetésében említett Kerekes Márton közvitéz fogja Gordegliere urat lóvá tenni. A dolog fel se tűnt, mert az ilyes megtréfáltatások a magyar érzelmű olaszok és az ezred magyar tisztjei között ez időben szokásosak voltak. A fogadás után ismét más tárgyra tértek át. Lecsillapodtak a kedélyek, a társalgás ismét a szokott kerékvágásba tért vissza.

Esti nyolez óra után a szívélyes elbucsuzáskor azonban tréfásan oda szól Kovács kapitány Gordegliere vendéglősnek : -- „No csak jól vigyázzon az úr, mert borzasztóan lépre fog kerülni.“

B.eggeli hat órára már magához rendelte Kerekest a kapitány. — „Hallja kend Kerekes, az olasz vendéglős azt mondta, hogy túl jár a kend eszén, még fo- godni is mert ra,“ — szólt Kovács kapitány a belépő Kerekeshez. — „Melyik vendéglős az?“ a „Halber- dós?“ ’) — »Igen is az, a kit kend gondol, a Gordegliere.“

b A vendéglős gúnyneve volt.

gyainak azon komoly viselete, önálló gondolkozásmódjáról, melylyel családunk jó indulatát kinyerte, már többször magunk között is beszélgettünk . . .

— Ne feledd leányom, — szól közbe az atya — azt sem, hogy Bogyai, tekintélyes állása által neked elég kényelmet és tekintélyt is tud biztosítani,

— Igen ! Bogyaiban mindazt feltalálom, mit szivem leendő élettársam és férjben fellelni óhajtott, azért most kimondom, hogy Bogyaihoz elmegyek feleségül.

— Nekem elhatározásod megakadályozására, még csak szavam sincs, — mond Vilma atyja, mit Székhelyiné a következőképen egészített ki:

— Boldognak szeretnélek látni édes leányom egész életeden át, mivel azonban boldogságod épületét te Bogyaival, mint életed társával véled felépíthetni, atyáddal teljesen egyet értek, anyai szivemnek örömét fejezni ki férjhez meneteled felett.

Bogyai felállott e szavakra s Vilmához lépve, őt karonfogva szülei elé vezeté, kik elérzékenyülve adák a fiatal párra őszinte jókívánságaikkal párosult atyai áldásukat.

Az ünnepélyes jegyváltás, vagyis eljegyzés is hamarosan megtörtént s pár napra már a lapokban is olvasható volt a „hymen“ rovatban, hogy: „Bogyai Péter miniszteri hivatalnok eljegyzé Székhelyi Vilmát,

Székhelyi Béla nagybirtokosnak bájos leányát“.

*

* *

Menyegzőre készülnek Székhelyiek házánál. Úri fogatok s bérkocsik robognak egymás után a lakodalmas ház elé, melyekből elegánsan öltözött vendégek lépnek ki, várva a bejáratnál bérszolgák, magán cselédek által, kik nász ajándékokat s díszes emléktárgyakat czipeltek egyes édesebb úrhölgyek után.

Az idő körülbelül 5 óra felé járt. A vendégek száma mindinkább szaporodott s a sürgölődés percz- ről perezre magasabb fokra emelkedett. Benn a vendégek zsibaja, künn kiváncsi néptömeg lármája s a gyülekező fogatok moraja vetkőzteték ki a Székhelyi házat s környékét a rendes napi nyugalmából.

— Hat óra uraim s hölgyeim, méltóztassanak készülni ! A mennyasszony rendben van, a fogatok sorakozva, tehát indulhatunk ! — kiált a fővélyek egyike, ki a templomba vonulás rendezés ere felkérve vala. S rövid búcsúzás és a szülői áldó szavak elhangzása után a menet csakugyan meg is indult.

— A nap már jól megfutotta napi pályáját; lenyugvó arczával búcsút integetett s már-már csak utolsó

j sugarai világiták meg az égboltozatját s aranyozák meg a látóhatár alján úszkáló felhőket, mikorra a menet az egyházba ért, hol az Úr oltára előtt Jézus és angyalainak jelenlétében az ifjú pár megkötendő vala az élet nyugtáig tartó házasság szentségének elválaszthatatlan frigyét. Homály tölté be a szentegyházat, csak a főoltáron lobogtak a meggyujtott gyertyák jelezvén, hogy e helyen különösen jelen van a világ világossága. Az orgona mélabús hangjai között vonult a díszes vendégsereg, keresztényhez illő áhitat és csendességben, a főoltárhoz, hol a vőlegény s mennyasszony a szent leczke oldalon fogtálának állást.

Mintegy átszellemülve állott ott az ifjú pár. Péter arczán a nyugalom és áhitat kinyomata azon bizalommal, mely bátran lép az élet küzdtére az égi kegyelem által megerősítve. Vilma fehér ruhában szende, szelíd arczczal, mely összhang oly szépen jelképezi ártatlanságát, Istennek legszebb kegyadományát, mely minden erény lilioma lévén, őt az angyalhoz hasonlóvá, vele majd egyenlővé tette.

Megjelenik az egyház szolgája, az ifjú pár megköti szent frigyét, s ő azt megáldja az egyház nevében. Az áldó szavak elhangzanak, a menet haza indul; a templom bezárul s csak az örök lámpa szerény lángja

lobban fel néha-néha az éjjeli sötétben.

*

* * * .

Vig zene hangjai áradoznak. Bogyai Péter mar most pejének, a bájos Vilmának oldalán ül. Dusán megrakott asztalok Ízletes étkekkel megtöltve, csillárok és karos gyertyatartókban égő gyertyák pazar fényt árasztanak a díszes vendégkoszorúra. Szolgai

Kerekesnek sem kellett több. Régóta fente a fogát reá, mert még privátdiner korában megharagudott a vendéglősre, mert mindig kis porcziót küldött a gazdájának. No úgy még nem járta meg a Halber- dós, mint majd ezután. Csak tizenkét húszasra van szüksége. Este czapistrángig minden rendben lesz. A tizenkét ezüst huszas átvétele után hősünk egyenesen Cordegliere vendéglőjébe ment.

— „Az úrral akarok beszélni,“ — kezdé meg a vendéglő asztalánál megállva, — „kapitány úr Kovács küldött ide.“ — „ Aha! ön az a signore Krekeres1 “ — szólalt meg a pinezérek egyike. A többi ácsorgóval egy titokteljes pillantással tudtul adta, hogy ez az előre jelzett veszedelmes ember, kire majd vigyázni kell.

Vigyáztak is rá valamennyien. Egy kis várakozás után megjött Gordegliere. —- „Tiszteli a kapitány úr, küldjön neki abból a pezsgőből, a miből nyerni fog, itt az ára, szólt hozzá Kerekes. No ez ellen Cordeglierenek nem volt kifogása. A pezsgőért járó hat huszas átvétetett és egyenként megvizsgáltatott. Ezután ketten ajtót nyitottak, Gordegliere pedig ‘barátságosan^ karonfogva kisérte ki Kerekest.

Kerekes a pezsgő megvásárlása után azonnal haza indult. Megérkezésekor Verdung őrmesterhez ment és megbízatását előadva arra kérte, hogy szobáját j laboratóriumnak engedje át. Szobába lépve a pezsgős i üveget letette az asztalra. Hasonlót már eleget látott, de az ilyen czifra ezédulásat még nem. Aranyozott betűkkel az állt rajta hogy: Viv moásseux d’ Anjou de St. Aubin.“ Ez már különös egy szó, még nehezebb kibökni mint a svéd gyufa-tokokon lévő „Sáker- hets patent tándstikor után svafel oh fosfort“-t. Pedig sok baka nyelve ficzamodott ki már ezen is.

Kerekes nem sokat törte a fejét a czifra betűn. Ha a palaczkot felbontja, úgyis meglátja mi lesz benne. Hozzá is fogott. Mint volt privadiner értett hozzá. Kiugrott a dugó. Hamar elő a poharakkal. Két-két pohár jutott ki magának, meg Verdung őrmesternek. Ilyen szerencse még nem érte egyiket sem. A hó harmincz- egyedik és a lénungosztás hatodik napján pezsgőt inni, nem is mindennapi dolog.

Az üveg immár ki van ürítve. Kerekes ráadásul még egyet nyomott könyökével a palaczk oldalán, hogy abból a drága jó léből egy csepp se maradjon vissza. Most vízzel töltötte meg a kiürített palackot. Azután a parafa dugót nyomogatta a palaczk torkába. A fel- puffadt dugó makranezoskodott. Sehogy se akart rendes helyére visszamenni. Másfélórai kínlódás után végre is j másra határozta el magát.

Lement a konyhába és ott a kosárból a legkeményebb és a legnagyobb kolompárt választotta ki. Ez lesz majd a dugó. Faragott is belőle olyan pátens dugót, hogy formára nézve még az igazi sem volt külömb. Most már tökéletesen belepászolt a palaczk torkába, ezután egy vékony zsineggel a palaczk torkához kötötte azt. Végre a kolompérdugót, a palaczk nyakát és a zsineget körülcsirizelve egy valahonnan előkeritett ónlemezzel borította be. A pezsgős üveg oly remekül volt megcsinálva, hogy senki sem hitte volna, hogy csak viz volt benne.

Csak egy lyukas húszasra volt még szükség. Az is előkerült, most már meg volt minden.

E közben közeledett az este. Kerekes a köpönyeg balzsebébe dugta be. A pezsgő árát, öt újdonatúj huszas és egy lyukas húszassal fizette ki. A lyukas húszasnál azonban megcsípték. Gordegliere azonnal tanukat hivott fel és a fogadást elvesztettnek nyilvánította ki.

Pedig nem veszett el, mert Kerekes csak most kezdett igazán furfangjával élni.

Mit tett ugyanis? Nem egyebet, mint a jobb zsebében lévő kolompárral bedugaszolt vizes palaczkot húzta ki és ezt ezen szavakkal adta át az igazi samegyenruhába öltözött cselédség sürög az asztal körül kinálgatva pompás sülteket és gyöngyöző italokat. Vig éljenek harsannak végig a termeken egy-egy sikerült felköszöntőre s a kedélyhangulat fokmérőjét mindinkább magasabbra emelék a csillogó poharak ki-ki ürülő tartalmai. A vigság legmagasabb fokra hágott volt már s az egész násznép örömárban látszék úszni, senki semmi rosszat nem gondolva a nap örömeinek él, arról mit sem sejtve, hogy az irigység és ármány künn talán most szövi az éj sötéténél feketébb gonosz terveit.

A vigadók között egyszerre nagy álarezos csapat jelenik meg. Mindenki azon hitben van, hogy valami mulatságos meglepetés készül az ünnepély változatosságára. Készséggel adtak tehát helyet nekik. Egyesek tetszésüknek adtak kifejezést a találó ötlet felett, mely a társaság még inkább való felvillanyozására igen alkalmasnak mutatkozék; majd mások meg, az álarcz alá rejtőzötteket megtréfálandók, ételek s italokkal kinálgatták, melyeket természetesen meg sem Ízlelhettek.

Néhány perczig tartott csak a közfigyelem, mit álarezos vendégek megjelenése keltett s azután ők is a mulatók közé elegyedve közösen vigadozának.

Az éjfél már közel vala, az idő gyorsan múlt. Az álarezosok közöl néhány int a vőlegénynek s egy külön szobába hívja őt. A vőlegény távozik.

Kevés vártatva egy gyászdiszitésekkel ellátott koporsót hoztak az álarezosok a terembe, s azt középre téve körültánczolák.

Egyesek a látványra megborzadának, de látván az álarezosok jó kedvű tánczát a rémes jelenetben is a vígat iparkodának feltalálni; sőt többen .lármás ka- czagásban törtek ki, midőn látták, hogy az álarezosok egymás után tűnnek el, eszeveszett jó kedvű tán- czolással.

Az álarezosok eltűnnek s mindenki néma csendben várja, mi lesz a tréfa vége.

Ennek kell még folytatásának lenni, velekedének egyesek.