Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-22 / 29. szám

■d szeretet leggyengédebb és fenségesebb hangját, a szülők és testvérek iránti szeretet érzelmeit, az könnyen a kozmopolitikus nézetekre, üzér hazaszeretetre is hajlik, miután a családnak nemesitő socialis hatását nem pótolhatja ki teljesen az iskola, annál kevésbbé pedig az idegen család, a melyben sok gyermek iskolai életét eltölteni kénytelen.

Mert a'gyermek az idegen család érdekeit nem ismeri önérdekének is, a melyért azzal együtt közös erővel kellene küzdenie. Tehát nincs meg a közérdek tudat.

Az idegen családban hiányzik a természetadta tekintély, a mely kategorikus fellépésével az ifjú önző hajlamát a közös jónak alárendelni mindig képes.

És ami a legfontosabb: ha van is a gyermekben gazdája iránt való kellő tisztelet és engedelmesség, nincs meg az a természetes, mély, önzetlen, nyílt szeretet, mely a családi életnek a lelke. Pedig épen a gyengéd szeretet, a nyílt szív a legfőbb föltétele az áldásdús nevelésnek; a mely feltétel mégis tökéletesen csakis a családban lelhető. Másutt mindenütt, legyen az iskola, magánház, vagy nyilvános nevelőintézet, a növendék kisebb-nagyobb mérvű elzárkózottság- gal, a nevelés eme legnagyobb akadályával jelenik meg.

A mint a hold fénye előmozditólag vagy hátráltatólag hat a föld szerves életére, de ezt egyedül csak a nap fénye tarthatja fenn: úgy az iskola, az idegen család is elősegitő — bár néha kártékony — hatással van a gyermek társadalmi gondolkozás módjára, de ennek legtermészetesebb éltető sugarai egyedül a családban találhatók.

Ezért kétszeresen fontos a szünidő intézménye, kivált korunkban: a mikor az iskola annyira elvonja a gyermeket a családtól, hogy abban .úgyszólván csak mint a madár fészkébe hálni jár. Mert a nap legnagyobb részét iskola padjai közt kell töltenie; oda haza pedig, még az éjszakából is kell szakítania, ha meg akar felelni a mindenféle törvényen és rendeletén néha tanári privát passzión is alapuló tömérdek iskolai követelménynek.

Azt sem szabad felejtenünk, hogy kivált a középiskolák növendékei legnagyobb részt idegen, távoleső vidékekről jönnek össze a nagyobb városokba, ahol hosszú ideig csakis idegen légkörben kénytelenek mozogni, elhelyezve gyakran családokban, a melyek a növendékben pusztán kereseti forrást tekintenek; reá való természetes, öntudatlan jó befolyásuk gyenge.; szerzett nevelési ismeretük pedig egyáltalán nincs.

Az egyéneket, államokat és fejedelmeket tiszta szemmel, nagy elmeéllel vizsgáló és bíráló Tacitus »in gremio matris educari« (az anya ölében neveltetni) tartja a legnagyobb szerencsének. Most a szünidőben az anyák, a család ölében vannak mind az iskolába járók ; annak éltető gyengéd szellője lengi őket körül, megNekem, Szabónak, Kásának és Szondinak még csak egy félévünk volt hátra a kötelező három év befejezéséhez. Átestünk azon is.

Jött a február és vele a tavasz, a természet a szép zöld szint öltötte magára. Algiriában a néhány heti esőzés után februárban már minden a legszebb tavaszi pompában ragyog, különben is ezen évszak ott a legkellemesebb.

Atyám irt a közben. írta, hogy visszajövetelem biztosítva van, ha a congét*) megkapom, azonnal induljak útra, néhány hétre megjött a párisi házra kiállított váltón az 500 frank utipénz, megjött egyszersmind atyám levelében a szabad visszajövetelemre vonatkozó dokumentum.

A három évi szolgálatot 1862 augusztus 14-én fejeztem be. Nekem, Kásának, Szabónak és Szondinak a congé ünnepélyesen Galambos sergeant major által adatott át. Bucsuestét Galambos apónál tartottunk.

Reggeli három órakor indultam a philippevillei kikötő felé. Tizenegy magyar társam négy lieu távolságnyira kisért el. Ezután összeölelkeztünk és elváltunk. En folytattam az utat Philippeville felé; társaim pedig valamennyien Gonstantinéba mentek vissza. Az obsitot kapott három társam egyelőre Constantáéban maradt s beszegődött egy gyarmatoshoz földmunkásnak.

Délelőtt tiz órakor a nap borzasztó melege miatt egy etape-stácziónál (katona élelmezési stáczió ingyen szállással) állottam meg. Délután két órakor folytattam az utat.

Néhány öszvért hajtó arabon és teve-karavánon kívül még eddig más élő lénynyel nem találkoztam. Az utón európai embert még nem láttam.

Egyszerre valaki „monsieur, monsieur attendez“-t kiáltott. Mátra nézve egy félig európai, félig arabs ruhába öltözött embert láttam utánam futni. Megálltam. A ficzkó napbarnitotta, fekete szakállas, körülbelül

*) Congé obsitot jelent.

kedvel tetve jobban és jobban azt a rögöt, amelynek közjaváért ők is hivatva lesznek küzdeni.

Ezt mindnyájunknak kell szerencsének tartanunk, különösen napjainkban, a mikor a ha- zaszeietet, a társadalmi szellem csak vékony köpenye a rut magán érdekek és szenvedélyek kiséi tettes alakjának, a mikor a hazaszeretet czégéie alatt az egyéni önzés, a kozmopolitikus törekvések játszák a főszerepet. ^

A váczi csata évfordulója.

— Julius 17. —

A kegyelet adóját leróni azok emlékének, „kik vért és életet áldoztak a honért,“ hazafias kötelesség. E hazafias kötelességének meg is felelt városunk közönsége mindenkoron s julius 17-én, vagyis azon napon, melyen a váczi csata vivatott, a város apraja-nagyja el-el szokott zarándokolni amaz obeliszkhez, melyet azon névtelen hősök emlékére emelt negyedszázad előtt a hazafias polgárság, kik a Vácz alatt vívott csatákban a honért elvérzettek, miután előzőleg áhítatba merülve vesz részt az elesettek lelki nyugalmáért a Mindenhatónak a Hétkápolnában bemutatott szentmise áldozaton s hő fohászt küld az egek Urához, hogy elhunyt bajnokainknak adja meg az örök boldogságot.

De talán egy évben sem lett emez emlékezetes nap oly lanyhán, oly kevés buzgósággal ünnepelve, mint az idén.

Az igaz, hogy a Hétkápolna belseje megtelt ke- gyeletes közönséggel, de máskor meg egész környéke is tömve volt városunk polgáraival, kik ünneplőt öltve megukra jöttek el e szent helyre, hogy itt e nevezetes napon, erőt merítsenek, miszerint a hazaszeretet oltárán mindenkor áldozni készek legyenek.

Nem keressük az okát. hogy miért volt ezen ünnepély a jelen évben oly színtelen, csak sajnálattal konstatáljuk annak megtörténtét.

Pedig csak két éve annak, hogy Vácz városa tulajdonába vévén az egyesek adakozásából egykoron emelt díszes honvéd emléket, fogadalmi ünnepévé avatta az évforduló napot, s máris kezd hülni a polgárság szivében a kegyeletes megemlékezés nemes érzése, mely annak előtte sokkal fokozatabban, intenzivebben nyilvánult.

Máskor ott láttuk a helybeli honvédhuszár ezred tisztikarát is, mely az idén nem jelent meg; máskor eljöttek a dalárdisták, hogy összevágó szép énekeikkel emeljék az ünnep magasztosságát, most csak négy-öt fiatalember énekelte el a Himnuszt és a Szózatot.

Az ünnepély lefolyásáról a következőkben számolhatunk be.

Reggel 7 órakor Újhelyi István kanonok-plébános gyászmisét énekelt a Plétkápolnában, a végén pedig a néppel együtt imádkozott az elhunyt bajnokokért.

Mise után a közönség a honvédemlékhez vonult, hol az Isten áldd meg a magyart eléneklése után Ga- járy Géza polgármester egy rövid hazafias beszéd kíséretében megkoszorúzta az emléket, azon óhajjal végezvén szavait, hogy miként a virágok összetűzés által egy koszorúba olvadnak, úgy mindnyájunk hazafisága egygyé tömörüljön.

Ezután felhangzott a Hazáidnak rendületlenül s az ünnepély véget ért.

Iskolai értesítők.

1. Ertesitö a kegyestanitórendiek váczi főgimnáziumáról az 1893—94. tanévben. Közli: Halmi László igazgató.

Az értesítő elején 29-ik oldalon : Gimnáziummunlc kiegészítésének rövid története van megírva. Ezen érte40 éves lehetett. Öltözete vászonpantallóból, meglehetősen kopott kabátból és arabs mellényből állott. Fejét fez födte, ez törökösen tarkakendővel volt körülcsavarva. Illedelmesen kért meg, vájjon társaságomban folytathatja-e az utat. Tapasztalat szerint Algiriában tanácsosabb utazni egy kétes kinézésű európaival, mint egyedül járva, egy „borotválásra“ kész kabillal találkozni, — ajánlatát tehát szívesen elfogadtam. Egy ideig francziául folyt a társalgás. Én a franczia nyelvet akkor már jó kiejtéssel beszéltem, nem is hitt másnak, mint francziának. De miután czélomról és hazamenetelemről beszéltem, batyuját és görcsös botját eldobva ugrott a nyakamba és ezen szavakkal ölelt meg: „Hisz én is magyar vagyok, Isten hozta földi.“

Csodálatos összejövetel. Idegen éghajlat alatt a vadonban, ismét egy sorshányta hazátlan magyar. Kérdéseimre azt felelte, hogy kecskeméti születésű és Fehérnek hívják. 48-as honvécLvolt, menekülnie kellett. Petőfinek egykori kenyeres társa volt egy színész truppban. Sokat beszélt Petőfiről s verseinek egy jó részét leírva magával vitte. Galambos apóval szolgált együtt a légiónál, jelenleg pedig egy franczia vándortruppnak első szerelmese, intrigánsa, hőse, rendezője, asztalosa, szabója, decorateurje, festője és társigazgatója s most előre megy a legközelebbi nagyobb gyarmatvárosba előadást rendezni. A trupp kosztümét magával a batyuban czepelte. A trupp utána jön.

Esti hét órakor érkeztünk meg a kolónia vendéglőjébe. Fehér barátom azonnal hozzálátott a Thalia felveréséhez, egy-két léczclarabra és deszkadarabra a batyuból valami clekoráczió-félét szegezett fel és az egymáshoz kötött léczeket felállította. Egy fél óra múlva kész volt a színház.

Azután egy trombitát vett elő és a kolónia ut- czáit trombitaszóval végigjárta, az előadást hirdetendő. Egy fél óra múlva a hogy visszajött, a trupp már megérkezett. Voltak valami nyolczan még. Két elég csinos spanyol nő és hat férfi a legkülönösebb kosztümben, Félig katona, félig czivil, félig európai, félig

kezéssel egyik előző számunkban már részletesen foglalkoztunk, igy tehát annak bővebb ismertetését mellőzhetjük.

A tanári kar a jelen évben az igazgatóval együtt 15 rendes tagból állott, kik a rajz- és tornatanár kivételével mindnyájan a kegyesrend tagjai.

Neveik : Bauer Mihály (világi), Both Ferencz, Feld Vilmos, Fodor Imre (világi), Halmi László, Karsay János, Krasznopolszky József, Medveczky János, Randweg Mihály, Dr. Rauchbauer József, Rózsahegyi János, Szabó József, Tomozy Endre, Tóth Sándor, Tölcséry István. A rendkívüli tárgyak tanítói voltak : Back Domonkos a franczia nyelvé, Bauer Mihály a szabadkézi rajzé, Ranchueg Mihály az éneké, Szabó József a gyorsírása, Taritzky Ferencz a zenéé. Más vallásu hitoktatók : Tornyos Pál ág. ev., Vörös Károly ev. ref. lelkész, Kramer Miksa izr. el. isk. tanító.

A tanulók (nyilvános és magántanulók) összes száma volt 449. Éspedig: az I. A) osztályban 59 I. B) oszt. 59, II. oszt. 67^ Ili. oszt. 62, IV. oszt. 53, V. oszt. 53. VI. oszt. 34, VII. oszt. 31, Vili. oszt. 31. — Az év végén a létszám 392-re apadt.

A tanulók közt vallásra nézve volt: róm. kutoli- kus 302, gör. kát. 2, gör. kel. 3, ág. ev. 7, ev. ref. 23, izraelita 55; anyanyelvre nézve volt: magyar 374, német 13, tót 3, szerb 2.

A tanulók illetőségére nézve: 147 helybeli, 87 megyebeli, 154, más megyebeli, 4 ausztráliai illetőségű ifjú látogatta a gimnáziumot.

A tanulók egészségi állapotát illetőleg: járványos betegség 5 esetben fordult elő, halálozás peclig 2 esetben. Magavisletre nézve: 238 kapott jó. 124 szabályszerű és 4 kevésbbé szabályszerű osztályzatot.

A vizsgát minden tantárgyból jeles eredménynyel tette le 1/ tanuló. Neveik! Szvoboda Jenő, Tekulics Sándor Vili. o. tanulók, Neszveda Károly, Schlesinger Herman VII. o. t. Vidra Gergely, Virnhardt Béla

V. o. t. Nagy Sándor IV. o. t. Dragics Vladimir, Kiss István III. o. t. Brenninger Ferencz, Eibenschütz Emil II. o. t. Csókási Nándor, Fischer János, Helsch Henrik, Mákay Lajos, Torma István, Tangl András I. o. t.

A renkivüli tárgyakban is sokan nyertek kiké- peztetést. A műéneket 80, a franczia nyelvet 18, a gyorsírást 38, a zenét 9, a szabadkézi rajzot 40 növendék tanulta.

Érettségi vizsgálatra jelentkezett 29, szóbelire bocsáttatott 25, jelesen érett lett 4, jól 8, egyszerűen 12, javító vizsgálatra utasittatott 1.

A jövő tanév szeptember 1-én vesszi kezdetét, a beiratások szeptember hó három első napján lesznek. Az első osztályba oly tanuló léphet, ki a 9-évet .betöltötte s 12 évnél nem idősebb.

Bármely osztályú tanuló, akár először jön az intézetbe, akár nem, a beiratás alkalmával keresztlevéllel vagy születési bizonyitványnyal ellátva tartozik megjelenni.

II. Értesítő a siketnémák váczi királyi országos intézetéről az 1893—94. tanévben. Közli: Pivár Ignácz, kegyesrendi áldozár, igazgató.

A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a múlt iskolai évben megbízta a siketnémaintézet igazgatóját és tantestületét, hogy az intézet részére egy „ Uj szervezeti szabályzatot“ dolgozzanak ki, mely elkészülvén, még febr. hóban a minisztérium jóváhagyása alá terjesztetett. E szabályzat főbb pontjait olvashatjuk a jelen évi értesítő elején, melyekből teljes tájékozás nyerhető az intézet történetéről keletkezése óta napjainkig, az intézet alapítóiról, jótevőiről, a növendékek kiké- peztetéséről stb. Mellékelve vannak a fegyelmi szabályok is, valamint a házi teendők napirendje, melyek szerint kell a növendékeknek magukat az intézetben viselniük.

A tantestület tagjai: Pivár Ignácz igazgató, Bararabs öltözetben, az egyiknek XIV. Lajos korabeli kabátja és mellénye volt; lábán pedig trikót és arabs veres sarut, a móroknál szokásos hegyes sarkantyúval viselt.

Nyolcz óra után megkezdődött az. előadás, Fehér barátom kezdte meg valami verses prologgal. Bevételük 25 frank volt s ezzel meg lehetett elégedni 10 sousnyi belépti dij mellett. A trupp ebből négy nap élhetett meg, az eleiem olcsó volt, ingyenszállást pedig kaptak az étape-stácziókban. Az előadást végig nem nézve, lefeküdtem.

Kora reggel Fehér barátomtól érzékeny búcsút véve folytattam az utat s esti nyolezkor érkeztem Philippevillébe. Másnap reggel hajóra keltem. Marse- illesből, miután a konzulnál a hazamenetre vonatkozó okmányomat bemutattam és a franczia hatóságtól a német határszélre szóló szabadjegyet átvettem, útnak indultam. Lyonon, Dijonon, Avignonon, Colmaron, Strassburgon át a bajor Pfaltzba érkeztem. Minden tartózkodás nélkül folytattam az utat Badenen, Würt- tembergán, Münchenen át az osztrák határszélig. Az osztrák hatóságnál a szabad hazamenetelre vonatkozó papírjaim bemutatván, azt láttamozták s minden fennakadás nélkül térhettem vissza magyar hazám szülőföldjére.

A délután négy órai vonattal érkeztem kedves szülővárosomba, Váczra. Afrikából elindulásomat tudattam ugyan, de megérkezésem idejét nem. A város külső során haladván, az úgynevezett prefektus-utezán kanyarodtam be a főutezába s a szülői háznak tartottam ; mindenütt kedves emlékekkel találkoztam, minek láttára szemeim könynyel teltek meg. A legelső, ki rám ismert, az az öreg jó Filó bácsi volt. Tovább haladván, Hufnagel urat, a kakasboltost láttam meg. A boltajtóban állt, még mindig a régi elegáns gavallér, előtte állt, a rajthozliját nádpálczával veregetve, a dandy finánczkomiszárius. Apám háza előtt megálltam és körültekintve nagyot sóhajtottam. Azután kaput nyitva befordultam.