Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-22 / 29. szám
XVI. évfolyam. 29. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. ELOFI/KTKSI ÁRA : negyed évre I frt 50 lu\ Egyes szám ára ÍO kr. Kapható • KISS EKNYE1 ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz Gcisparih-utcza 12. ss. alatt. ilIKOETESKBi : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. IV .v i 1 1-1 é r : sora .........................................:tO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál JIO kr. A szünidő társadalmi jelentősége. II. A társadalom külső jellege a tekintély, illetve ennek hordnoka, alanya: a feljebbvaló (legyen az biró, konzul, fejedelem, stb.), akinek az a rendeltetése, hogy az alattvalókat a közjóra való törekvésükben a jogrend védelmével, fenntartásával és az esetleg szükséges segitség nyújtásával hathatósan vezérelje. S vájjon mit látunk e tekintetben a családban? A gyermek öntudatának első pillanatától kezdve maga előtt látja és szeretettel szemléli a család-föt: az atyát, a kinek akarata mindenben és mindenkivel szemben irányadó, végrehajtó, vizsgáló, döntő és büntető; a kinek minden cselekedete, szigorúsága, vagy esetleges hibái daczára is magán hordja a családtagok és az egész család javát czélzó jóakarat bélyegét. — Az atya oldalánál látja a jogtudatosan működő anyát, a ki jóllehet szintén hódol a fő akaratának, mégis maga is nyilvánítja nézetét, neki tanácsot ad, vele vitatkozik, vele dönt, helyteleneknek tetsző szándékaitól őt visszatartani, azok végrehajtásában megakadályozni iparkodik; a jóban segíti, parancsainak megtartásáról gondoskodik stb. A gyermek tehát az atya, a szigorú igazság élő képe mellett a korlátozó, simító, enyhítő okosság és igazság szintén élő szimbólumát, az anyát is látja ! Egy akaratnak hódolnak mindnyájan, a melynek, mégis medre és korlátja is van: egyrészt az anya irgalmában, gyengédségében, a női találékonyságban és a gyermekek esedezésében — sőt még tanácsában is : Kreon: »Mit! Én fogadjak vén koromban oktatást, — s még hozzá ily éretlen gyermek ajkiról?« — Haemon (Kreon fia): »Nem, csak helyes tanácsot!« (Az állami eszmék nagy kölÄ „VáGzi Közlöny“ tárczája. Az ökörsütés.*) Roppant népsokaság közepett füst száll föl az égbe. Nincs-e, ki megtudná mondani ennek okát? Menjünk csak közelebb ! Lám, hogy forog ottan a nyárson, - A mely alatt nagy tűz lángol, — a barna ökör ! Nagy hordó is van lecsapolva. Hogy ömlik a műbor ! Vagy mi csorog, az tán mégis a tőke leve? A »fenséges« nép, ime, hogy bort ingyen ihassék, Oktalan állatként fut, rohan, indul oda. Mig az egyik poharát diadallal ürití, a másik A tenyeréből, lám, szürcsöli a potyabort. Van, ki kupát, vagyon, a ki kalapját tartja (hogy ingyen Bőven ihassék ott) a csurogó bor alá. Némelyik addig iszik, mig eszét nem veszti egészen S mig őt állattá nem teszi a potyalé. Ekkor mint fenevad támadja meg ezt is, amazt is. Bárkivel is kész ő megverekedni legott. Már foly a harcz, foly a vér! Egynek koponyája lyukad ki, Egy másik hősnek megsebesült a keze. Végre sok a sebesült! A dicső népünnep ihol sok Vért, számos vérző áldozatot követel ! A sebesülteket a mentőkocsi orvosa várja; Ő az, a ki fájós tagjaikat beköti. Könnyű sebet ki kapott, haza megy, ha a mámora megszűnt Közkórházba kerül a súlyosan sebesült. Vajmi dicső ez az ünnep, o nép, mert ingyen ihatni Jó dolog ; ontani sok vért verekedve, dicső ! Hah. de mi az ? Mért fut, rohan a nép ? Össze miért kap Most Péter Pállal ? Mért ez a dulakodás ? Megmondom nektek (legyetek türelemmel) a titkot, Mely mozgásba hozá hirtelen a tömeget. A tömeg, ime, azért kezd megmozdulni, mivelhogy Megsült most már a nyárson a vaskos ökör. A darabokra-szelés kezdődik. Most tűnik, im, egy Köpczös mészáros borzas alakja elő ! Ö az ökör testét ügyesen bonczolja, Nem első (Az bizonyára kirí rögtön) e bonczolata. Mostan olyan jelenet kezd föltárulni előttünk, , tője Sophocles: Antigone); másrészt a természeti és pozitív isteni törvényekben, a melyekkel szemben az atya sem parancsolhat; s ha megteszi, az apró gyermek is érzi parancsa kötelező erejének hiányát: Kreon: »Atyáddal mersz daczolni elfajult fiú?« — Haemon\ »Igen, mert látom, hogy te a joggal daczolsz.« — Kreon: »A joggal daczolok. mert védem trónomat?« — Haemon: »Nem véded azt, ha sérted istenek jogát.« (Ugyanott.) Hol találhatni a nép akaratával mérsékelt egyeduralmi kormányforma természetesebb képét, mint a családtagok ezen természetjogi viszonyában? A különbség természetesen az, hogy még a társadalom feje csak a közjót érintő dolgokban bir kormányzó hatalommal, addig a család-fő a tagoknak tisztán egyéni érdekét is közvetlenül szabályozza. A társadalom nagy testének tagjait összekötő és működésben tartó ideghálózata a társadalmi jogrenden, a jogokon és kötelességeken kívül: a tekintély alanya, elüljáró, illetve törvényei iránt való engedelmesség és tisztelet. Ez képezi a társadalom alapját, mely nélkül czélját elérni sohasem lesz képes; ez a társadalom szive, melynek megsértésével maga a nemzet is szükségképen bomlásnak indul, sőt élni is megszűnik. S vájjon minek természetesebb melegágya a család, mint épen az engedelmesség és tisztelet társadalmi erényeinek? A gyermek szeretettel simul szüleihez s lelke belső szavából ismervén meg bennök Isten helyettesét, akaratuknak tisztelettel és engedelmességgel hódol. Ha pedig rossz hajlamait követve, megszegné parancsukat, azok kényszerrel, fenyitő vesszővel is iparkodnak ők akaratuknak tiszteletben tartására és engedelmességre bírni. Az Isten tehát, a ki társas lénynek teremtő lésekor. *) A budai » Vérmezőn« a koronázási jubileum megünnepMelytől a finomabb érzelem undorodik, ügy dobják oda a »fenséges« népnek a konczot, Mint a kutyának is a húst odadobni szokás ! Hagyjad a földarabolt húst szerte heverni a porban ! Azt a dobott adományt föl ne emeljed, o nép ! Vesd meg az oly konczot, mely téged a földig aláz meg! Meg ne alázd magadat, meg ne gyalázd magadat ! Isten adott kezet, az megtudja szerezni az ételt: Nem vagy koldus, nem kell alamizsna neked ! Ah, de hiába való intés! Nem hallgat a nép rá ! Elvesz önérzete, jaj, hogyha kap enni potyát! Mint a vadállatok, úgy vesznek, lám, össze a konczon ! Végre azé lesz, a ki a legerősb, legügyesb. Ez most, mint győző, föntartja magasra a czombot, A hőstettet hogy lássa, csodálja kiki. Félig sült, kormos, véres czomb nagyszerű látvány ! Ezt örömest néznék holmi vademberek is! Elfogy végre a hűs, nincs már mit dobni a népnek, És a boros hordó öblös odúja üres : Most, ime, oszlik a nép lassanként borteli fővel; Már elhallgat a zaj; csönd van a vér mezején. A koronázásnak szép emlékére a nép ily Ünnepet ült ? Óh ez becstelen ünnepelés ! Eszmélj végre, o nép ! Szálljon szívedbe önérzet! Hogy te szabad nép vagy ! azt soha el ne feledd. Tudd' meg, olyan kornak szomorú maradéka e vadság, A mikor a nép még a rabigát viselé. A mikor a rabság volt sorsa hazánkban a népnek S tűrte az ur dölyfét fogcsikorogva a nép. A mikoron gőggel fordult el az úr a paraszttól, Mintha nem is nézné emberi lénynek emezt, Akkor, igen, lehetett oly szórakozása az úrnak, Melyben a nép játszá legszomorubb szerepét ; Melyben a járom alá hajtott nép emberi létét Elfeledő a ebként földig alázta magát, Melyben a nép, a dobott konczért marakodva, urának Durva mulatságot szerzeni versenyezett. E rabszolga-idők eltűntek örökre ! Az édes Drága szabadságnak mennyei napja viradt! Oly népünnepeket még meddig fogsz te megülni, A melyek ellen a kor szelleme tiltakozik ? Vesd meg, utáld meg a régi szokást, a mely emberalázó ! Kezdd valahára, te nép. többre becsülni magad! Ponori Thewrewk Árpád. az emberi, egyúttal természeti nevelőintézetről is gondoskodott, a melyben társadalmi jelleme, nézete, szelleme is gyors és határozott fejlődésnek indul. Ezen nevelőintézetből, a családból senki sincs kizárva, benne minden gyermek ingyen tartatik; szervezetével, alkotmányával, jogaival és eszközeivel pedig örök időkre van szánva. A hatás, melyet a család gyermeke socialis szellemének fejlesztésére gyakorol, annál erősebb, és áldásosabb, minél tartósabb és közvetlenebb. Viszont minél inkább ki van véve a fejlődő sarj a családnak ezen öntudatlanul is alakitó socialis ereje és közvetlen befolyás alól, annál lassabban és határozatlanabb vonalakban domborodo hátik ki benne a helyes társadalmi szilárd öntudat, társadalmi személyisége. Mert az ok és okozatnak anyagi és erkölcsi világrendben egy- képen nyilatkozó elve, kell, hogy érvényesüljön a socialis életben is, mint az erkölcsi élet egyik alkotó részében. Nem tartozunk azok közé, kik a családi nevelést minden tekintetben föléje helyezik a közös nevelésnek. Azt sem akarjuk ezzel bevitatni, mintha az iskola szűkölködnék a gyermek társadalmi gondolkozás módját elősegítő erő nélkül. Czélunk egyedül az, hogy megmutassuk, miszerint a nevelésnek minden tekintetben, nevezetesen pedig a társadalmi, a nemzeti character fejlesztésének szükségképeni természetes alapját a család képezi, a melynek légköréből a gyermeket nagyon is kivonni, mindig veszedelmes ! A mint a családokból nő ki a nemzet nagy teste, úgy a család fogalmából fejlődik a haza fogalma ; a családhoz való ragaszkodás legtisztább forrása a haza szeretetnek. A ki korán esett ki a család sajkájából a világ zavaros érdekhullámaiba, a ki csak a költő lantjáról ismeri Egy 1859-iki légionárius irataiból. Olaszországban és Afrikában irt naplójegyzetek. Néhány hó letelte után jött a parancs, hogy gránátos századunk Gonstantinéba vonuljon be. Tehát ott csak parádés katonák leszünk. Vége minden stra-' pácziának és veszedelemnek. Ezután a generális ur és a szalmabábként meghagyott Abd-el-Kader rokonságából leszármazó mór herczeg palotája előtt fogunk sil- bakolni és legfeljebb piketát állni, ha a banda nyilvános helyeken konczertet ád. Lesz hűs kaszárnya, puha ágy, jó húsleves, mert már a sok sózott szalonnalevest is meguntuk és a mi fő volt, azon örvendetes esemény, hogy Szabó és Galambos voltigerjei is Gonstantinéba helyeztettek át, igy tehát magyar társainkkal találkoztunk. Másfél év óta egy árva magyar szót nem hallottam, de azért Szabó csodálkozására még mindig a dunamelléki dialektust beszéltem. Szabó a francziát szinte tökéletesen beszélte, sőt arabsul is értett. Constantinében jól ment dolgunk, de unalmas és egyhangú életet éltünk, főkép akkor, a midőn az esős- tél ismét beköszöntött. A néhány magyar bajtárs Galambos apónál gyülekezett össze a szabad időben egy kis szóbeszédre. Gonstantinéban a négy légiói zászlóaljnál összesen 12 magyar volt, nevezetesen; én, Galambos, Szabó, Kása, Csányi Kovács, Miskolczi, Rassák, Romhányi, Szondi, Varga és Vinár. Én, Kása, Szabó, Miskolczy és Varga az 1859-iki magyar légióból jöttünk át a franczia légióba, a többi, Szondi kivételével, 1848-as honvéd. Szondi az 1859-iki olasz-franczia háborubeli fogságból jutott át a franczia légióhoz. Az említett 1848. évbeli honvédek már a második kapitulácziót szolgálták a franczia légióban és czentralizálva voltak, azaz megnyerték a franczia honpolgári jogot. Sokat beszéltünk és elmélkedtünk a haza sorsáról, valamennyiünket a honvágy gyötört. —
