Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-15 / 28. szám
XVI, évfolyam. 28. szám. Vácz, 1894,/jiilius 15. -sA Yácsi ii '«W/ O ■;**s .▼ HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. ELŐFIZETÉSI \ SS 1: negyed évre ! frt oO kr. Egyes szám ára lO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik mioMleea vasárnap. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz GáspáriJc-utcza 12. sz. alatt. hikiietésebí: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. y í i <-l ó r : sora ...............................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál :íO kr. A váczi csatákban elvérzett honvédek lelki nyugalmáért a főtisztelendő váczi káptalan által alapított gyász-istenitisztelet julius hó 17-én (kedden) reggel hét órakor tartatik meg a Hétkápolnában. E kegyeletes ünnepélyre a l. hatóságok, testületek, egyletek és a t. közönség tisztelettel meghivatnak. Ä szünidő társadalmi jelentősége. I. Mikor a munkás a nap lenyugtával a barázda végére ér, a kapa fejével keresztjelet csinál a fekete földre s leül, hogy pihenve, szemlét tartson a végzett munka látható nyomain. A szellemi mező, a tudomány nagy és kis munkásainak sok százezrekből álló vig csapatja szintén a kijelölt utolsó rögöt is megművelte, a hála fenséges keresztény énekével a »Te Deum«mal jelölte meg gazdaságában különböző, de színeiben egyformán pompázó szellemi virányait s most e megérdemelt nyugalom karjaiban övéik környezetében ismételve mondogatják el a hosz- szú iskolai év változatos tartalmú történetét. A paedagogus, az újságíró, a politikus szíves-örömest simul a pihenő szellemi hadsereg táborához. Egyiknek a tanári testülethez vannak hálatelt szavai, másik a tanuló ifjúságot mint a jövő idők reményeit üdvözli; egyik tanulságot iparkodik vonni az elmúlt esztendőről, másik tanácsokkal szolgál a jövőre: mindegyik saját egyéni felfogásához és nézetéhez képest. S nem minden alap nélkül való e sok oldalú nyilvános eszmecsere. Hiszen a szellemi életnek s fejlődésének oly számos a fázisa, oly sokfélék eszközei és önmagában valamint kihatásában oly különböző a gyümölcse, hogy hasznos munkát végez, a ki az iskolai életnek bármely oldalára, bármely idegére egy-két világitó sugarat vet. Legtöbben azonban a szünidőről szólva, nem látnak benne egyebet, mint a mit etimológiája jelez: a munkától való szünetelést, a testi s lelki felüdülés alkalmát. Pedig e mellett a szünidőnek kivált korunkban sokkal fontosabb és mélyebbre ható jelentősége is van. S bár közvetlen czélja az aktiv, intenzivebb szellemi munkától való tartózkodás ; mégis nagyfontosságú nevelési szerepe is van. Kivált e szempontból is megbecsülhetetlen! És pedig azért, mert visszaadja a családnak egészen a gyermeket, melyet az iskolai évben legnagyobbrészt vagy tán teljesen is kellett nélkülöznie ! Pedig tudnók-e csak részben is felfogni és megérteni azt a minden tekintetben jóltevő hatást, melyet a család hivatva van gyermekére gyakorolni? A Teremtő mindjárt az emberiség hajnalán családot alkotott, mint az örökké fenálló, soha sem szünetelő nevelőintézetet az emberiség számára. A család ezen, Istentől kapott kötelességet és így jogot mindenkor és mindenütt, bár sokszor öntudatlanul de mégis teljesiti. A gyermek a családba, ezen legelső —• természeti jogokon és kötelességeken alapuló — nevelőintézetbe beoltva, beékelve születik; s mint a fának új hajtása saját ágán fejlődik és virágzik leghamarabb; úgy a gyermek is saját családfáján szerzi meg nemcsak testét hanem lelkét is leginkább tápláló, éltető, tehetségeit virágzásba hozó nedűt. A család a gyermek mik- rokozmosa, kis világa, beruházva mindennel, a mi fejlődésnek induló igényeit kielégítheti. Nem is említjük, hogy, ott kezd pirkadni szellemi napja; hogy az őt körülvevő tárgyak, képek —- művésziek vagy legprimitívebbek — a körülötte jóakaró tekintettel forgó személyek, hangok stb. mély, sokszor örök benyomást gyakorolnak érzékeire, és ezeken át lehetőleg korán ébresztik cselekvő életre a még szunnyadni látszó lelkét. Azt sem említjük, hogy az anya ajkairól édesen folyó szavak — az ányanyelv — mennyire hatol be a gyermek leikébe, és hogy abban folyton visszhangzó természetes danája mindig legerősebb riadó és lelkesítő jel a hazát érintő nagy eseményekben. Ezeket és sok mást mellőzve, a családnak gyermekért való, csupán társadalmi jellemét és gondolkodásmódját fejlesztő hatására akarjuk a t. olvasó közönségnek becses figyelmét fordítani : annál is inkább, mert hiszen ennek a szempontnak, ha elmosódik is minden egyéb, A „Váczi Közlöny“ tárczája. Bundaia Stefi úr nászutazása. Irta: IZionsie’u.r T-u.lesF Ott kell kezdenem, hogy Bunbala Stefi egészen az utolsó perczig esküdözött: Nem nősülök én soha, de soha ( Nem, ez életben soha! És szegény Bundaia Stefi tartotta szavát mindaddig mig . . . megnősült. Hogyan esett meg vele ezen mindennapi dolog — ha ő jobban nem tudja — én még úgy se tudom. Csak annyit tudok: Bundaia Stefi megnősült, valósággal megnősült; még pedig elvette a közszeretetben álló Polakovics András (hisz' ismerik P) bájos leányát: Veronikát. Az előzmények előttem — mint mondám — teljesen ismeretlenek, de nem is tartoznak ide; fő dolog maga a tény és ez az, hogy Bundaia Stefi megnősült. Bundaia Stefi jelenleg a négy és fél X-nél szerencsésen megérkezett; tehát a „legszebb“ férfikor nyomja mindkét vállát. A „kicsike“ Veronikáról biztosat e tekintetben nem lehetett megtudni, de a rossz nyelvek (és hol nincsenek rossz nyelvek?), mondom a rossz nyelvek azt állítják, hogy „oh igen van „már“ húsz éves.“ De elvégre, mi közünk nekünk ahhoz, mit mondanak pro primo a rossz nyelvek és pro secundo, valljon, Veronika van-e „már“ húsz éves. Legyen úgy; sőt nem bánom ha Veronika „még csak“ húsz éves. A legilletékesebb forum — Bundaia Stefi — megszerette a „kicsike“ Veronikát, el is vette . . . nagy világ, menj a dolgod után és ne törődjél sem Bundaia Stefivel, sem pedig Bundaia Veronika ő nagyságával. Na de hiszen én annyira eltértem attól, amit elmondani akartam Bundaia Stefi és Bundaia Veronika ő nagyságától, hogy jóformán azt sem tudom, hol is hagytam elbeszélésem fonalát. Pardon ! nagyság itt ni a földön hever, megengedi, hogy ismét felvegyem. Azelőtt ha valaki megnősült, vagy (a paritás kedvéért) ha valaki férjhez ment, akkor esküvő után jól megvacsoráltak, a száz-kétszáz vendéggel egy álló hétig elmulattak, és aztán szép csendesen meghúzták magukat az újonnan megalapított kis fészkükben. Most másképen csinálják. A templom kijáratánál vár a jukker fiaker csak addig, mig bent úgy sebtiben elhangzik a holtomiglan — holtodiglan; a fiatal pár beül és — ill a berek — vadul elhajt és meg se áll, csak az indóháznál. Az első osztályú jegyeket már előre megváltotta a vőlegény egyik jó pajtása és kezdődik a nászutazás. Halló! Heureka! Nászutazás . . . igen, igen épen nászutazásról akarok beszélni, még pedig Bundaia Stefi nászutazásáról a bájos Bundaia Veronika ő nagyságával. Bundaia Stefi elég jómódú úri ember — de roppantul takarékos. Nem szeret költekezni; legénykorában sem, most még úgy sem. De miután az ember életében csak egyszer nősül (vannak ugyan kivételek is ; de ezek épen csak kivételek !) tehát elhatározta Bundaia Stefi is, hogy ő is — nászutazik. De hová? Ez a nagy kérdés! Hát hová megy ilyenkor a magyar ember „legalább is?“ Budapestre? Dehogy, csak nem fogja pénzét Budapesten hagyni . . . mit szólnának a szomszédok meg az ismerősök: Bundaia Stefi meg a „kedves“ neje Bundaia Veronika ő nagysága — képzeljék csak — Budapestre mentek nászutazni . . . ha, ha, ha . . . Ezt a pletykát kikerülendő, nem Budapestre, hanem — igen természetesen — Bécsbe utazott Bundaia Stefi úr és a czukros menyecske Bundaia Veronika ő nagysága. Utaztak; hja utaztak ... oh kifürkészhetlen sors, mi minden vagyon Írva a te hires régi kiadású könyvedben, miről előre senkinek sincs sejtelme még Bundaia Stefi úrnak és szép felesége Bundaia Veronika ő nagyságának sem . . . Ők nem fiakkeren mentek a pályaházba, pedig akartak, oh igen akartak, de nem mentek, először azért, mert ott ahol Bundaia Stefi úr és neje Bundaia Veronika ő nagysága lakik, nincs is fiaker és mászod- szor, mert ugyancsak ott nincs is pályaudvar, hanem csak úgynevezett: megállóhely. A menetrend-könyvekben úgy találja a nyájas olvasó kiírva: Tót- Cseresnyés, 59 őrh. (f. m. h.) Tehát Tót- Cseresnyés, az 59-ik őrház mellett, volt Bundaia Stefi barátunknak szükebb hazája. Ott kezdődött az 59-ik őrháznál a nászutazás — gyorsvonaton? nem hanem — omnibusz vagyis helyesebben „helyi“ személyvonattal. Emberemlékezet óta nem volt annyi ember a megállóhelynél együtt, mint akkor, amikor Bundaia Stefi úr és Bundaia Veronika ő nagysága elutaztak. Rossz nyelvek (azok a bizonyos rossz nyelvek) azt állítják, hogy a masina a hömpölygő embertömeg láttára, kevés hijja, hogy meg nem vadult. Lehet, hogy igaz, de én nem igen akarom elhinni, mert elvégre tudja egy jól nevelt masina is, mi illik és mi nem illik egy fiatal házaspárral szemben. Tehát valószínű, hogy ezen jól nevelt masina egyszerűen csak megállt, megvárt mig Bundaia Stefi úr és ő nagysága Bundaia Veronika úrnő felszállt és aztán „szép lassan odább állott“. Miután azonban a „helyi“ személyvonat azért „helyi“ mert nem megy Bécsbe; mi természetesebb mint, hogy Bundaia Stefi úr és az ő rózsás kis felesége Bundaia Veronika úrnő ő nagysága kénytelenek voltak egy olyan állomáson kiszállni a „helyi személy- vonatból“ ahonnan aztán egy „közvetlen“ vonattal Bécsbe a nászutazások Eldorádójába mehettek. Legalkalmasabb állomás e tekintetben (ajánlom
