Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-08 / 27. szám

27. szám.

XVI. évfolyam.

ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ

HETILAP.

HELYI

ELÖFI35KTÉSI ÁRA: negyed évre I frt 50 kr.

Egyes szám ára 10 kr.

Kapható ■ KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők)'.

Vácz. Gáspár ik-uteza 12. sz. alatt.

EBSI5S»FTFSFEt, :

■jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

Ní y i I l-t é r : sora ... ..............................:{0 kr.

Bélyegilleték minden beiktatásnál t&O kr.

Gimnáziumunk és a váczi püspökök.

Vettük a váczi főgimnázium legújabb értesítőjét. Közli Halmi László igazgató. A czim- lapot követő oldal kolosszális épületet ábrázoló képet mutat. A kép kellemes benyomást tesz reánk s midőn benne a váczi kegyes-tanitó- rendiek templomára, házára és főgimnáziumára ismerünk, alig bírunk tovább fordítani. Miért?..

Űgv vagyunk mi vácziak, hogy ősi városunk szépségeit, természeti és erkölcsi előnyeit, megszoktuk, észre nem veszszük, s csak ha figyelmeztetnek, gondolunk reájok. Hányszor megyünk át a székesegyház impozáns 'terén a nélkül, hogy szemügyre vennők hatalmas épületeit! Múlt nyáron folyton láttuk főgimnáziumunkon az óriási építkezést, de mi alig vettük észre. Most, midőn képben látjuk, gyönyörködve állapodunk meg előtte és szívesen gondolkodunk a főgimnázium mullján és jelenén.

»Gimnáziumunk kiegészítésének rövid történetét« taglalja érdemkoszorús igazgatója az értesítőben. Ez értekezésnek tárgya városunkra és .vidékére nézve egyaránt érdekes. Kedves kötelességet teszünk s lapunk t. olvasóinak hasznos szolgálatot, midőn ez értekezést mai számunkban i s m e r t e tj ü k.

A váczi gimnázium életével össze van forrva a váczi püspökök neve. 1714-ben Kollonits Zsig- mond váczi megyés püspök tette le nagylelkű alapítványával a gimnázium alapkövét. Erre építőnek Berkes András nagyprépost hozzájárulásával 'bőkezű utódai: Gróf Althan Frigyes, Gróf Forgách és Gróf Migazzi megyés püspökök. A gimnázium csakhamar föl virult. 1764-ben Mária Terézia városunkban időzvén, már jól rendezett középiskolát talált s midőn itt a szegény nemes

A „Váczi Közlöny“ tárczája.

Búcsú.

Ha majd kialszik életem világa,

S utolsót dobban szenvedő szivem;

Ha majd a számos küzdelem dijába,

Zaklatott lelkem egykor megpihen;

Ha majd engem is egy kicsiny gödörke, Megszánva sorsom, ölébe fogad;

Ne sirjatok óh emberek fölöttem,

Ne zavarjátok édes álmomat!

Óh, hiszen én boldog, boldog leszek ott!

Örüljetek hát inkább síromon!

Amit az élet itt fönt nem adott;

Ott majd enyémnek hiszem, álmodom.

Ács Géza.

Ä Szahara rémei.

I.

Jöttek a borzasztó meleg napok és jött, a mitől leginkább tartottunk, a szaharai Szamum-szél a finom égető homokkal. Reggel 10 órakor, sőt később már 9-kor takaródét fújtak. Menekült mindenki a hová tudott. Ki a kaszárnya cziszternájában keresett menedéket, ki pedig feje fölé vászon-zsákot húzott. Olykor 4—5 nap ki sem mozdultunk a kaszárnyából, csak este étkeztünk és láttunk napi dolgaink után. A város nap közben tökéletesen ki volt halva, a világért sem lehetett az utczán embereket látni.

Az éghajlathoz nem szokott, nagyrészt német ujoncz- ból álló gránátos-századunk egy része beteg lett. A rérnületes sárgaláz ütött ki. Két héttel a sárgaláz kitörése után 80 emberünk feküdt betegen. Később a betegség oly mérvet öltött, hogy Strasser kápláron,

ifjak konviktusát, az úgynevezett Thereziánumot megalapította, az intézet népességét 553-ra emelte.

II. József uralkodása alatt a váczi gimnáziumra nehéz napok következtek. Az 1784-ben kibocsátott királyi rendelet a Thereziánumot feloszlatta, a gimnázium saját helyiségeit odahagyni és az akkor már feloszlatott »Fehérek« szűk czelláiba vonulni kényszerült, hol tíz esztendei száműzetésben élt. 1793-ban báró Splényi Fe- rencz megyés püspök gondoskodása mellett uj életre ébredt s midőn osztályai 1806-ban ismét 6-ra egészültek, elérte második virágzása korszakát. Azonban e második virágzásában is meg- akaszták az 1849—50-iki szomorú évek.

A szabadságharcz nehéz küzdelmei után az egykor oly hires váczi lyceum 4 osztályú algimnáziummá zsugorodott. Nagy csapás volt ez nemcsak a gyors haladásra hivatott városra és egyházmegyére, hanem különösen a szülőkre kik ha szegények, gyermekeiket tovább nem taníttathatták, ha jómódúak, akkor, »a fejlődés legkritikusabb korában« kénytelenek őket idegen városba küldeni, idegen kezekre bízni. 20 esztendeig tartott e szomorú állapot, hogy varosunk közönsége mintegy becsülni tanulja a jótéteményt, mely e hiányokat elhárította.

Pettier Antal József b. e. váczi püspök folyton fáradozott, hogy székvárosában a gim- j náziumot kiegészítse. 1870-ben a városi képvi- j selettel egyetértve felkérte a kegyes-tanitórend kormányát, az V. és VI. osztálynak tanerőkkel való ellátására. A kegyes-tanitórend vállalkozott a két osztályt három tanárral ellátni egyenként 600, és egy nyugalmazott tanár ellátására kívánt 600 írtért. Az érdekeltek ez ajánlatot elfogadták. A tanárok ezen díjazásához a váczi

megyés püspök hozzájárult évi 1200, a város évi 600 írttal, a nyugalmazott rendtag ellátá- 1 sára kívánt 600 frt pedig egyelőre függőben i maradt. írásbeli szerződés nem jött létre s az országos tanügyi kormány ezen szóbeli megegyezést mégis tudomásul vette s a két osztály megnyitását engedélyezte. így nyílt meg 1870—1 tanévben az V-ik, 1871—2-ben a VI-ik osztály.

Nagy volt városszerte az öröm, melyben a vidék is osztozott, pedig ez örömnek oka még nem volt befejezve. Befejezettségét csak azon reményben lelhető, hogy idővel a VII. és VIII. osztály is visszaállittatik. A nemesszivü püspök nem is akart megállapodni előbb. 1878. már- czius havában kelt átiratában már a VII. és VIII. osztály ellátására szólítja föl a kegyes-ta- nitórendi kormányt. Törekvése ekkor leküzdhetetlen akadályokba ütközött. A kegyes-tanitórend kellő számú tanerőkkel nem rendelkezett, az V. és VI. osztály jövője még nem volt alapitvány- szerüleg biztosítva, a tervbe vett VII. és VIII. osztály fölállítására nem volt hely az épületben. Itt csak nagy pénzösszeg segíthetett, mit a sok felől zaklatott nemesszivü püspök nem adhatott. Ily nyomasztó volt a helyzet, mikor az egyházmegyéből váratlan segítség érkezett. Petróezy László kartali plébános, városunk szülöttje és intézetünk hálás tanítványa 1880. julius 18-án nem kevesebb, mint 31055 irtot bocsátott a megyés püspök rendelkezésére, hogy ezen tőke kamatai a váczi gimnázium VII. és VIII. osztályainak visszaállítására fordittassanak.

Ezen tekintélyes tőke lehetővé tette, hogy a váczi gimnázium 1880-ban nyolez osztályúvá lett és teljessé az öröm, melynek előizét városunk közönsége tiz év előtt az V. és VI. osztály megnyitásakor érezé.

Mayer gránátoson és én kívülem az egész század betegen feküdt. A strapacz borzasztó volt, én és Mayer főztünk a betegek számára, tisztogattuk a szobákat s ápoltuk a betegeket. Orvosunk csak egy volt, Strasser káplár, ki odahaza gyógyszerész volt, készítette a gyógyszereket. A legborzasztóbb volt a mindennap előforduló két-három haláleset. A katholikus pfalczi bajorokat a misszionáriusként működő katholikus pap beszentelte, azután egy lepedőbe várivá vittük ki és temettük el a homokba vájt lyukba. Mayer a lyukat ásta, én pedig temettem. Ezután letérdeltünk és egy Mia- tyánkot imádkoztunk a szegény lélek üdvösségéért. Nehány óra múlva, mikor a lepedőbe varrt másik halottak hoztuk, az előbbinek csontjait szanaszét hur- czolva láttuk. Az éhes hyéna- és sakál-falka a szegényt kiásta és szétmarczangolta. Nem is temethettünk máskép, mint töltött fegyverrel a vállon. Sőt egyszer, a midőn egy nagy falka hyéna vett körül, csakis akkép menekedhettünk meg, hogy a holttestet hagytuk martalékul. Magam akkor két hyénát lőttem le, melyeket a többi hyéna azonnal szétmarczangolt.

Alig négy hét alatt a sárgaláz negyven embert vitt áldozatul. Az orvosi segély nem sokat segíthetett a borzasztó katasztrófával szemben. Végre is jobbra fordult a sors, megszűnt a halálozás, megmaradt betegeink lábadozni kezdtek. Én, Strasser és Mayer még mindig a legnagyobb önfeláldozással ápoltuk beteg bajtársainkat. Megjött a kapitányunk által két hét óta zaklatott négy orvos és a betegápoló kiküldöttség. Sőt az alezredes is kijött arra hírre, hogy a légió gyöngy katonai, a gránátosok pusztuló félben vannak, de már eső után való köpönyeg volt, derék pfalczi és Württemberg! ficzkóink már talpra kerekedtek. Kapitányom engem, Mayert és Strassert bemutatott az alezredesnek és elmondta feláldozó működésünket. Az alezredes megveregette a vállunkat és azt mondta „Braves sol- dats de la legion“. Ez volt az egész, de megmentett baj társaink érzelmei pótolták a többit.

Engem a sárgaláztól egy különös esemény mentett meg. A bunsadai nyilvános kutnál egyszer őrsön

! állottam, Feladatom az volt, hogy ne hagyjak többet ! egynél a kútmedenczéből .meríteni, a vizes tömlőket pedig ne engedjem a kútmedencze párkányára tenni. Gondolatokba voltam elmerülve, egy neszre feltekint- | vén, előttem egy csodaszép, alig 15 éves arabs zsidó- ! lányt pillantottam meg. A könnyedén feltüzött fehér lepel alatt a legszebb lábakat pillantottam meg, meztelen karjai oly formásak voltak, hogy a festői képzelet sem tudna külömbet alkotni. Igéző • fekete sze- I mei oly szelíden és esdőleg néztek reám, mintegy kérve, hogy engedjem meg a nehéz tömlőt a kút párkányára tenni. Magam segédkezésére álltam a szegény kis zsidóleánynak. A páriának tekintett zsidóleány oly anyI nyira elérzékenyült, hogy ruhámat csókolta meg. Ezu- j tán könnyű lépésekkel futott el. Egy óra múlva egy : kosár datolyával és egy kis csomó sárgás levelű fűvel jelent meg. A fű jelentőségét egy francziául értő arabs- tól megkérdezve tudtam meg, hogy ha a sárgaláz előjelét érzem, a fű főztét igyam meg. A láz előtüneteit érezve, Mayerral megittuk a fű főztét és igy meneked- tünk meg. A midőn társaim feküdtek, kerestem a kis zsidó leányt, de nem akadtam reá. A tű a Szahara sivatag legkopárabb helyén nő, ott., a hol semmi más vegetáczió nincsen.

Századunk rövid idő alatt egészen felgyógyult, mindazonáltal rekonvalesczenseknek tekintettek és minden nehezebb szolgálattétel alól felmentettek. Kisegítőül a Borjbonareridjben hagyott elszászi zuáv pajtások jöttek meg. Nagy volt tehát az öröm és vigasság a sok derék landsmann között. Gránátosaink a kiállott szenvedést mihamar ’elfeledték. így múltak el az őszi napok és jött a tél a néhány hétig tartó szakadatlan esőzéssel, de már februárban tavaszi pompában ragyogott minden, a vadon termő oleander és fügekaktuszok, pálmafák mindenütt zöldeltek. Én több Ízben levelet kaptam atyámtól, a melyben kitartásra intett. írta, hogy a mit hazámért szenvedtem, kárpótolva lesz, szabad visszaérkezésem biztosítva van. De még majdnem másfél keserves év volt hátra.

Gyorsan múlták el a tavaszi napok és ismét be-