Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-08 / 27. szám

Teljes volt a gimnázium, de nem volt teljes a munka. Sok volt még a hiány. Az in- ■\ tézetnek nem volt szerződésileg bevallott fenjc tartója, az V. és VI. osztályok jövője nem volt

k alapitványilag biztosítva, a tanerők fizetése szaa bályozva, — nem volt az intézetnek rajzterme,

téli tornaterme és sok más kívánnivalója, miknek födözésére igényelt összeg az 1891. évi P márczius 22. és 23-án tartott értekezleten 56,000

b írtra tétetett. Ebből elképzelhetjük, hogy főgimt náziumunknak a kor színvonalára való emeléj séhez mily föltételek voltak még szükségesek!

Ki fogja ezeket megvalósítani? Ki fogja nekünk r elhengeriteni a követ, hogy városunk kulturális i fejlődésének szabad terét biztosítsa? — Midőn i e kérdések megoldásánál a legnagyobb bizonytalanságba estünk, megkönyörült rajtunk intézetünk első alapítóinak egyházfejedelmi utódja, egyházmegyénk lánglelkű főpásztora dr. Schuster i Konstantin ő Excellencziája, midőn 40,000 frtnyi i költséggel a főgimnáziumhoz oly palotát építtetett, mely igényeinket teljesen kielégítvén, intézetünket a messze utókornak biztosította.

Midőn ez adatokat főgimnáziumunk kitűnő igazgatójának értekezéséből merítettük, ide csatoljuk tollából e lelkes sorokat: » . . . boldog az az egyházmegye és város, melynek gyámo- litására ily magasztos szellemű egyházfejedelmet rendelt az isteni Gondviselés! Valóban nagy hálára érezheti magát kötelezve Vácz városa és vidéke, mert jóllehet a nagyszerű adomány a kegyes-tanitórendre van czimezve, de ha a tanuló ifjúságnak nagy számát tekintjük és tudjuk azt is, hogy e létszámnak V5-ét mindig vidékiek képezték, a kik városunkban bizonyára nem csekély forgalmat idéztek elő: akkor nem nehéz belátni, hogy annak az adománynak úgy szellemi, mint anyagi haszna első sorban a város lakossága között árad szét. De hálás lehet Vácz városa azért is, mert mig más hasonló anyagi viszonyok közt levő városok a legnagyobb erőfeszítés és önmaguknak nagyfokú megadóztatása utján juthatlak csak egy-egy ily intézethez: addig Vácz városa, egymást követő lángbuzgalmú főpásztorainak atyai gondoskodásából immár közel 200 év óta élvezheti tanintézetének jótéteményeit a nélkül, hogy a fentartáshoz való hozzájárulásképen az utóbbi években tisztesség okáért megajánlott évi csekély összegen kívül egyéb kötelezettséget vállalt, vagy teljesített volna.«

Adóelengedések.

Naponkint veszszük hírét, hogy itt is, ott is elemi csapások látogatják a gazdát. Jégverés, árvíz, a bogarak különféle nemei, rozsda és a jó Isten tudja, menynyi fajtája a pusztulásnak merül föl mindenfelé, hogy tönkre tegye a legbecsületesebb munka gyümölcseit.

Ily körülmények közt nem lesz közönyös olvasóink előtt megismerkedni a károk enyhítésének egyik-másik módjával, amelyet igénybe venni tán nem is olyan nehéz ; de a ki nem tudja a módját, könnyen elhanyagolja. A károk enyhítésének módja közt n m utolsó

he!yír í?7gl*lja el,„az adóelengedés, melynek az 1883. évi XLIV. t-ez. 49. §-ához képest helye van a következő esetekben: a) jegeső, árvíz és tűz, b) rovarok pusztítása, c) fagy, földarja s tartós szárazság eseteiben. S ezenkívül még a rozsda és a peronoszpora esetei. Azonban a fagy, a íöldárja által okozott kár s az árvíz és a szárazság csak akkor képez erre alapok ha egész határokat lep el; a szárazság és a fagynál is irányadó az, vájjon a kataszteri átlagos termés megállapításánál a vidék szárazságra hajló természete, ^a vagy a gyakori fagyok veszélye már figyelembe nem vétetett-e ?

A letakaritott, de még be nem hordott, vagy asz- tagokban, kazalokban, csűrökben levő termékek megsemmisülése fejében adóelengedésnek helye nincs; szintúgy nincsen helye adóelengedésnek akkor sem, ha a földeket azon évben újabb veteményezéssel még jövedelmezővé lehet tenni.

Az elemi csapás, az adóelengedési igény különbeni elvesztésének terhe alatt, a káreset történetétől számított nyolcz nap alatt, vagy közvetlen a pénzügyigazgatóságnál, vagy a községi elöljáróságnál bejelentendő.

Ezen bejelentési határidőt az 1888. évi 60,074. számú pénzügyminiszteri rendelet oda módosítja, hogy az árvíz károk a legmagasabb vízállás napjától számított 8 nap alatt, a szárazság- és rovarok által okozott károk a termés letakaritását megelőző legalább 15 nap alatt végül a rovarok vagy peronoszpora által a szőlőkben okozott károk legkésőbb aug. 1-ig jelen- tendők be.

A kárról az illetékes községi elöljáróság 3 nap alatt szemle jegyzőkönyvet vesz föl, azt a kárbejelentéssel együtt a pénzügyigazgatósághoz beterjeszti sürgős esetekben pedig táviró utján köteles jelentést tenni. A kárt a helyszínén bizottság állapítja meg, mely az az 1882. évi 73,662 sz. p. ü. miniszt. rendelet 141. §-a szerint alakul és szótöbbséggel határoz. Az adó- elengedés csak a f. egy évre terjedhet és megállapítása a pénzügyigazgatóság hatáskörébe tartozik. Mely határozat ellen azonban másod fokban a közigazg. bizottság-, legfelsőbb fokban pedig a pénzügyi közigazgatási bírósághoz felebbezésnek van helye.

Még bővebb fövilágositással az 1883. évi XLIV. és az 1885. évi XXII. t. czikkek valamint az utóbbinak végrehajtásáról szóló 1885. évi 45, 055, az 1883. évi 73,665. és az 1888-ik évi 60,074. sz. pénzügyminiszteri rendeletek szolgálnak.

Szükségesnek tartottuk fentiekre ma, a mikor az ország minden részéből óriási elemi károkról értesülünk, fölhívni a figyelmet, hogy gazdáink méltányos érdekeik megóvásáról idején gondoskodjanak.

(E-i K-ny.)

Nyílt kérelem !

Mindama igen tisztelt hölgyeket és urakat, akik a Műpár tolók Köre által rendezendő műkedvelői szini- előadásokon résztvenni óhajtanak, ezennel tiszteletteljesen felkérem, hogy ebbeli határozott szándékukat alulírottnál személyesen vagy levél utján kinyilatkoztatni méltóztassanak.

Vácz, 1894. julius 7.

Fortuner Elek,

a Műpártolók Köre műkedvelői szakosztályának előadója.

A legény-biró.

— Rajz. —

IbTéna.ed.y Imrétől.

Kengyelesen Virág Jánosnál már kora reggel óta sürgés-forgás van. Alig hogy a hajnali harang elnémult, már a ház apraja-nagyja talpon állott.

Nagy nap ez!

állott a forró nyári időszak. De a Szahara forró szelei s égető homoka már nem fogott ki rajtunk, átesve a tűzpróbán, fittyet hánytunk a Szaharának fés homokos szelének.

II.

De jött egy új rém, ez előttünk még ösmeretlen volt, ennek nem hánytunk fittyet. Constantin és Oran határán nagyrészt nomád életet folytató beduinok laknak s ezek pásztorkodásból élnek. Az egész vagyonuk juh- és kecske-nyájakból áll. A legnagyobb ellenségük, kivel örökké tartó élethalálharczot küzdenek, a berber oroszlán. A franczia kormány mindent megtesz a fenevad kiirtására. Állandó vadászokat tart s vadászatokat rendez s nagy dijakat tűz ki minden elejtett oroszlán bőrére. Az oroszlánvadászat kalandorjait nemcsak szívesen fogadja, de segítséget is ád nekik. Rendesen egy detachement zuávot vagy legionisztát bocsátott a vadászok rendelkezésére.

Ez évben a légióra került a sor, egy részét a bun- sadi gránátosok, másik részét a setifi voltigeurök adták. Bunsadából két vadász vezetése alatt nyolez-nyolez gránátos volt a vadászatra vezényelve. A strapáczot kibíró bátor katonákat szemelték ki. A detachement már össze volt állítva, a midőn Setier kapitány parancsára rögtön eléhivattam. Setier az egyik vadásznak e szavakkal mutatta be: „íme a legjobb, legkitartóbb és legmegbízhatóbb katonám, tessék tehát őt venni Merkl gránátos helyett. Merk! a századnál marad.“ Ellenmondást nem ösmertünk, minden parancsnak vakon kellett engedelmeskedni. Vont csövű jó fegyverrel s 60 tölténynyel, nyolcz napra való kétszer- sülttel és besózott szalonnával láttattunk el. Ruházatunkból a vászon bugyogót, a rövid spenczert és két inget vittünk magunkkal. Kaptunk fejenként ezenfelül egy-egy ponchót. Ez egy nagy pokrócz, közepén egy hasítással, melyen a fejet ki lehet dugni, eső ellen köpönyegnek, éjjel pedig takarónak használják. Mexikóban tudják a poncho hasznát becsülni.

A bunsadaí egyik oroszlán-vadász a Szaharának tartott, mi pedig Tisserand vadászszal az oráni határ felé indultunk. A két sátor és tartalék-élelem czipe- lésére szükséges öszvért két arabs hajtotta. Tisserand születésre nézve provencei s fiatal korában tengerész volt. Oroszlánvadászattal hat év óta foglalkozott. Rendkívüli higgadt, kitartó és bátor férfiú; oroszlánvadásznak született. Körülbelül 40—42 éves lehetett. A lövésben oly ügyességet tanúsított, hogy a felvetett pénzdarabot is eltalálta.

Elindulásunk reggeli 3 órakor történt. Nyolcz órányi erőltetett mars után egy nagyrészt sátorból álló beduin faluba érkeztünk. Az utat a borzasztó hőség miatt folytatni nem lehetett, a beduinok sátorában kerestünk menedéket. A beduinok szívesen láttak, kusz- kuszszal és a bőrében forró hamu közt megsült báránynyal vendégeltek meg.

Ezután a hűvös sátorban lefeküdtünk. Tisserand a törzsfőnököt a szükséges vezető és hajtők előteremtésével bízta meg. Esti 6 órakor nyolcz arabs jelent meg néhány kuvasz kíséretében. Hírül hozták azt is, hogy az oroszlán a nem messze lévő hegyszoros egyik barlangjában tartózkodik. Napok óta pusztít, néhány kecske és juh esett már áldozatul, tegnap egy öszvért csapott le. A nyolcz arabs lándzsával fegyverkezve várta a parancsot.

Tisserand a cartouchiéret (patrontáskát) magára vette, egy kis üveg rumot tett a zsebébe s fegyverét megvizsgálva, parancsot adott az indulásra. A lánd- zsás arabok a kuvaszokkal elől mentek, utána Tisse- ran és mi nyolezan. A kuvaszok közönséges fajta juhász-kutyák voltak, de szaglási tehetségük a legkifejlettebb és sokkal éberebbek, mint a mi ebeink. Az oroszlánt nemcsak híréből ismerik, de látásból is és bátran állanak előtte. Kitűnő szaglási tehetségűk folytán biztosan a nyomára is vezetnek.

Négy órai gyalogolás után egy hegytetőre érkeztünk. Gyönyörű holdfényes éjjel volt. A hegy különNem minden évben van „legény-biró“ választás. Három évben csak egyszer történik az meg.

Azután a hol a választást kijelöli a falu fiatalsága, ott a gazda fiának derék legénynek kell lennie, hogy a tiszteletet kiérdemelje.

Virág János egyike a módosabb gazdáknak. István fia pedig olyan legény, hogy a Nagy-Kunságban kettő sincs nála derekabb, szebb és jobb módú.

Na, de kell is hozzá vagyoni tehetség, hogy azt a sok mindenfélét, a mi egy legény-biró választása alkalmából szükséges, beszerezhesse. Virág Jánosnál pedig meglesz minden, sőt több is, mint a mi rendesen kell.

Kora reggel óta nagyban folyik a gyilkolás. Három pulyka, három kakas, három gunár, három kacsér, három tyúk, három csirke, három birka már elvesztette életét, Virág Jánosné, a Kata néni, nem megy a piaczra venni; nem bizony, mert ő náluk tuczat- számra nevelik a baromfit; a birkét sem kell venni, mert százával kolompol ott a kengyelesi határban, így tehát van miből pusztítani, öldökölni. Hanem aztán nemcsak a baromfi és egyéb állatnak veszik el az életét, de a telt zsákokból is fogy a finom liszt, mert három túrós, három mákos, három káposztás és három lekváros lepény és rétes, meg egy nagy örömkalács is sütődik.

így tehát minden kitelik Virág Jánosnétól. S mikor mindent megtettek, még csak meg sem érezik, hogy valamit elköltötték; a háromféléből, a lisztből, mintha nem is hiányoznék.

De az még nem elég, ehhez még az is járul, hogy három akó vörös és három akó fehér bor is kell. No, de a pálinkát már nem veszik sem számba, sem szájukba, mert azt mondják, hogy az tótnak való.

Mire a nap délfelé járt, már minden készen volt, sütés-főzés.

A falusi nép szépen felöltözve ünnepi köntösében, de legszebben volt felöltözve mindannyi közt Virág István, a legénybiró-jelölt. Hej sok leánynak meg is

akadt a szeme rajta, mikor a templomból hazatértek.

*

Vasárnap van. Délután az isteni tisztelet után Kengyelesen valamennyi fiatal legény, de még a leányoknak is nagy része, mind az „árendás“ háza körül csoportosult össze. Ma pedig, hogy a legénybiró-vá- lasztás volt, ott van mind a mennyi csak van a faluban.

Az árendás háza tetején ki van tűzve a nemzeti- szinű zászló, ez is azt jelenti, hogy ünnep van: „Le- gény-biró-váiasztás. “

Már mind ott vannak a kocsma nagytermében, a kik jogosak a választáshoz, a ki nem jogos, vagyis még nem 18 éves, azt be sem bocsátják.

Szép rendben ülnek a hosszú pádon , a megválasztott legény-biró az asztal élén ül, mellette jobbról- balról öreg emberek, a kik a fiatalságnak útmutatói.

A választás megtörténte után a legény-birónak egy rozmaring bokrétát tűznek a kalapjára, mellére pedig egy jelvényt, melyre rá van Írva, hogy: „Éljen Virág István, a kengyelesi ifjak legény-birója.“ Kezébe czifra mogyoró botot adnak, mely fehér liliom, kék nefelejts és piros rózsa csokorral van feldíszítve.

Midőn megválasztották Virág Istvánt, czigány- zene kisérése mellett mindannyian szép sorrendben elmennek Virág István szüleihez, itt is szép sorrendben meg eszik, meg isszák mind azt a sok ételt és italt, a mit számukra készítettek.

A mig a lakoma tart, addig a zene is szól. A vig kedv meglátszik minden arezon. De valamennyi között Virág Istvánnak, a megválasztott kengyelesi legény-birónak volt a legnagyobb kedve.

A nagy ünnepnek, nagy lakomának vége van. Semmi összetűzés, összeveszés nem volt, mert ilyenkor az ifjúság vigyáz, szelíden viseli magát még az is, a kinek talán egy kissé szédül a feje.

böző helyén pásztortüzeket láttunk. Ezt a beduin-pásztorok az oroszlánok elriasztása végett gyújtották meg.

Mi a legközelebbi pásztortűzhöz mentünk. A beduin pásztorok egyike vezetőül ajánlkozott, de a to- vábbmenést éjfélutánra tartotta tanácsosnak. Mi a tűz közül telepedtünk le. Éjfél után egy távoli rémes hang ütötte meg a fülünket halkan, azután mindinkább erősebben, a mint a szél a hangokat közelebb hozta. A pásztorok a rémteljes bömbölés felé mutattak, a botjaikkal fenyegetődzvén, a kutyák fiatalabbjai a farkukat húzták be és nyugtalanul bujkáltak, az öregebbek fülüket hegyezték és elfojtott morgást hallattak.

Bennünket különös érzés fogott el. Tisserand rumos üvegét vette elő, jót húzott belőle, a cartouchiér övén egyet rántott, azután a tovább indulásra jelt adott. Most a beduin pásztor kalauzolt bennünket. Kutyát hármat vittünk magunkkal, a többit a pásztorok őrizetére bíztuk.

Egy hegy szakadáson át a völgybe érkeztünk, félórái járás után egy keskeny ösvényéi sziklafal mellett állottunk. A sziklafal mentében igen sok fügekaktusz- bokor (figue barbarie) volt. Itt megálltunk, a vezető beduin a bokrok közé rejtőzve tovább ment. Egy félóra múlva visszajött és intett, hogy kövessük. A beduin a három kutyával előre ment és ismét megállt. Ezután leguggolt és Tisserandot intette magához. Most négykézláb, a kaktusz mellé rejtőzve, haladt előre Tisserand és a vezető beduin, mi és a lándzsás arabsok ötven lépésnyire maradtunk el tőlük, lesve az alkalmat a támadásra.

A kutyák már szűkülni kezdtek és nyugtalankodtak, de Tisserand visszatartotta őket. Egyszerre ISO— 200 lépésnyi távolságban egy félig kaktusz-élfödte bar- langnyilást láttunk magunk előtt tátongani. A barlang nyílása csak oldalt volt elfödve és igy be lehetett látni, de a barlangban uralkodó sötétség miatt távolból nem lehetett semmit kivenni. Tisserand és a beduin vezető négykézláb tovább haladtak, mi pedig óvatosan utánna másztunk.

1