Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-05-28 / 22. szám
XV. évfolyam. 22. szám. YáesiKö Vácz, 1893. májuí-Óé) K‘ HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. i:LÖFI7JRTÍ:SI \tl 4: negyed évre 1 fid. 50 kr. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) illegj el ouik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: G-aspariJc-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Béiyegilletélc minden beiktatásnál ISO kr. Milyenek a kis városiak? (Ad nótám : »Mi kell Vácznak ?«) Egyik előző számunkban feleltünk egy névtelen levélre, mely fenti czimű czikkünkre vonatkozott. Most újból kaptunk onnan két levelet, melyben a levélíró úr igy fakad ki: »Hogy jövök én ahhoz, hogy uraságod egy önhöz soha nem intézett levelemre czáfolatot ir. Felteszem önről, mint kvalifikált emberről, hogy azt tud- hatla volna, mint a közmondás is tartja: foga- datlan prókátornak ajtó mögött a helye.« Gzi- tállam azért ezeket a szavakat, hogy más is meggyőződjék arról a téves véleményről, melyet N. N. úr említ. Önről azt merem állítani, hogy a közpályán soha sem szerepelt, hanem csak egy büró embere volt, mert aki a közpályára lépett valaha, az meggyőződhetett arról, hogy annak mindenki felel, kit a közpálya érdekel ; én pedig magamat mindenkor kötelezve látom arra, mert zsurnaliszta vagyok és annak — ezt én mondom Önnek — csak Váczon volna ajtó mögött a helye, ha valaki féltené a bordáit, de nem félünk ám! Nos hát uram, van jogunk szólni. És Vácz volna az első hely, hol nem volna szabad? Annál inkább teszszük az ellenkezőt ! Az illető úrnak, aki nem más, mint a közjegyző úr, Önnek — amit tudnia kellene — nem felelhet, mert a saját álláspontját s végzett dolgait önmaga nem védheti; tehát helyesebben nem cselekedhetett, mint mikor a közügyét érdeklő levelet a sajtóra bízza ! Levelének folytatása, hogy ne kardoskodjam a vácziak mellett, — uram — egy hanggal sem! Méllóztatott volna a sorok közt olvasni: én nem csak Váczot, de az összes kisebb provincz városokat sem dicsérem nagyon. Hanem ezen Ítéletemmel szemben megvallom azt, hogy én is kíméletlen vagyok, de nem tehetek róla, máshoz vagyok szokva. A kisvárosi exisztencziával megbarátkozni nem bírok; ez hiba. Aki barátkozni akar, az közeledjék és alkalmazkodjék, de azt soha sem szabad követelnünk, hogy az emberek olyanok legyenek, mintha meg lehetne őket rendelni, mint a ve.se- pecsenyét! Én a vácziakat egy szóval sem hasonlítottam Kolozsvárhoz vagy Pozsonyhoz. És higyje el uram, ezek a kiváltságos provincz aziliumok mind egyformák : örökké hivatkoznak a nagy családra, tekintélyre, nemességre, az összeköttetésekre, csak arra nem, amire kellene, a becsületes, közhasznú munkálkodásra és a tensasszonyok azt hiszik, ha van egy csipke gallérjuk, meg egy nagy karpereczük és zónáz- nak az első, vagy legalább a második klasszison Piripócsra, hát a família utolérhetetlen ! Hát nálam is nggy hiba, hogy én azt nem akarom elhinni. És csakugyan nagy hiba, mert akiben van egy kis tettetés, tud hízelegni, azt rögvest megszeretik és egy kissz-di-handért elmondják »roppant kedves és művelt embernek!« Nyugodjunk bele uram, a világ meg nem áll és egy emberöltő sem kell ahhoz, ha mindjárt nem is fognak akkor még repülőgépen szállni ő nagyságáék az uj divatos kalappal, de észre fog jönni a világ, hogy az ember első érdeme nem az affektálás, hanem a korrekt, természetes modor, mely a műveltséget és köz- erkölcsiséget nemesebben felöleli, mint akár a pénz, akár a származás. Az a kor azonban megint nem fog tetszeni olyanoknak, a milyenek a jelenkor komédiáját gyönyörteljes élvezettel követik. A többire nézve ide iktatom egy belga nyilatkozatát, akivel Hamburgban volt szerencsém hazánkról hosszasabban diskurálni, miután ná lünk is járt. — Nos, micsoda benyomást tett önre Magyarország ? — Azt — felelte röviden — hogy sokat dikczióznak, de annál kevesebbet tesznek. Ez a nyilatkozat jellemzi a mi egyesületeinket is. Csinálnak nálunk mindent: tűzoltóságot, dalárdát, lornaegyesületet stb., de mihelyt a szervezés bankettestélyein túlestek, kezdünk közömbössé lenni és azok a dikcziókban sokat dicsőített csodadolgok, melyek az uj egyesülettel majdan születnek, a dikcziókkal füstbe mennek s nagyon hamar rá, füstbe megy az egyesület is. Csak kettő van megmentve a végelpusztulástól : a kaszinó és az asztaltársaság. Amott kártyázni, emitt meg inni lehet. De azért vannak ám nálunk más milyen városok is, még pedig szép számmal és azokból a józan elemekből lehet ám már Váczon is találni nem egyet, sem kettőt, sőt hiszem, hogy ezek a névtelen czivilizátorok szaporítani fogják ezt a számot. Akkor majd azt is fogjuk látni, hogy annak a francziának, ki nekem szives volt azt mondani, hogy a magyar nők — az arisztokrá- cziát kivéve — nem tudnak Ízlésesen öltözködni: azt hiszik, hogy a sok lim-lomban amit magukra raknak, eleganczia rejlik. Tévednek ! De ezekben a hibákban rejlik éppen egy nagy erény. A magyar lovagias és arisztokratikus nemzet; ez jut kifejezésre ebben a büszke és tartózkodó viselkedésben. A hiba nem egyéb, mint alap-jellemvonásunknak kifejezése, de téves formában, mely lassan ki fog csiszolódni és a gyémántot teljes értékére emeli. Be fog következni ez részben akkor, ha Magyarország közA „Yáczi Közlöny“ tárczája. A váczi czigányok 1775 ben. A kormány sok korszerű és üdvös reformterv között a czigányügy rendezését is tervbe vette s e czélból Íratta össze f. évi január hó végén országszerte a czigányokat. Ez ügy rendezését századok óta már többször kisértették meg nálunk is, eddig nem nagy eredménynyel, a minek a czigányok természetében levő nehézségek mellett az is lehetett oka, hogy e természetét nem ismerték az intézők és azt gondolták, hogy e dolgot is el lehet intézni paragrafusokkal, rendeletekkel és szigorú rendszabályokkal. A múlt században különösen Mária-Terézia és II. József császár buzgólkodtak a czigányügy rendezésében s a telepítés czéljából többször végeztettek összeírásokat és tétettek jelentéseket a törvényhatóságokkal. Ilyen országos és családszerinti összeírást vittek végbe 1775-ben. Pest- Pilis-Soltmegye ez évi szeptember 13-án tartott közgyűléséből terjesztette fel a királyi helytartó tanácshoz az összeirási jegyzéket, járásonkint elkülönítve. Talán nem lesz egészen érdektelen, ha itt közöljük a váczi járásbeli czigányokra vonatkozó adatokat, még pedig alább a Vácz városában lakókról való kimutatást. A családfők nevét az eredeti jegyzék sorrendjében közöljük; a zárójelben levő számok a gyermekek számát jelölik, még pedig 4- = fiú, — = leány. A táblázat többi rovatainak adatait azután «összefoglalva állítjuk össze. 1. Gsampa István (4-2—1); 2. Oláh István ifjabb (4-2 —2); 3. Oláh József (—2) ; 4. Oláh Ferencz (—-1); 5. Oláh István id. (-f-1 —1); G. Pusár Mihály (+-2 —1) ; 7. özv. Magyar Mihályné (4-2 —1); 8. Magyar Sándor (4-1 —1); 9. Bernáth Mihály (—1) ; 10. Rodics Mihály (4-3); 11. Toldi Mihály (4-2); 12. Toldi Mihály ifj. (—1); 13. Csömör György (4-1 —2); 14. Csömör Ferencz (4-3); 15. Csömör Mihály (4-1); 16. Csömör György (4-2 —1); 17. Sárközi György (+1); 18. Toldi Miklós id. (4-2); 19. Virág Ferencz (—2); 20. Horváth Ferencz (4-2); 21. Toldi Ferencz id. (4-2); 22. özv. Csömör Balázsné (4-2): 23. Vörös Ferencz (4-1 —1); 24. Szopós Ferencz (—1); 25. Magyar András (4-1); 26. Csáppá József (4-2 —1); 27. özv. Csatnpa Ádámné (4-1 —1); 28. özv. Oláh György né (—1); 29. özv. Gsampa Istvánná (4-1 —1); 30. Gáspár Mihály (4-1 —1); 31. Peregéli József; 32. Posár László (—1); 33. Csömör József (—1); 34. Peregéli Mihály (4-1); 35. Posár Mihály (—1). A nevelés módját feltüntető rovatban a következő megjegyzéseket találjuk: Paraszthoz adatván nevelésben, onnan ismét szülőikhez kerültek a fenti számsor szerint a következő számnak gyermekei: 22., 23., 28. és 30; a 34-nél különösen meg van jegyezve, hogy a zenében oktattatik. Vegyes, azaz részint czigány, részint paraszt nevelésben részesültek a 3., 6., 9., 13., 18., 19. és 21. szám alatt levők gyermekei. Kunyhóban laktak a 7. és 9. számúak, a többiek mind a czigánysoron bírtak lakással. A 4. számú szülőivel együtt lakott, ép úgy az 5. és 31. számú; inig a 32. számú vejével lakott együtt. Ruházatjukat tekintve czigányöltözetben jártak az L, 5., 7., 9., 10., 12., 16., 19., 23., 27., 29., 31., 33., 34. és 35. szám alattiak, a többi elegyes öltözetet viselt. Kovácsmesterséggel foglalkoztak a 6., 11., 12., 13., 14., 15., 17., 19., 21., 23., 31. és 35. szám alattiak, a a többi mind zenész volt, kivéve a 7., 22,, 28. számúnkat, kik napszám után éltek. Zenész és kovács volt a 6. számú, mig a 8. számú zenész és napszámos volt. Földmivelő és kovács volt a 10., 13., 15., 16., 18., 19., 23. számú; napszámos és kovács volt a: 31. és 35. szám alatti; zenész és napszámos csakis a 8. számú volt. Azon kérdésekre, vájjon él-e elhullott állatok húsával és vájjon foglalkozik-e lókupeczséggel, a felelet mindannyinál tagadó. Mindnyájan a rendes községi hatóságnak voltak alávetve és adót, sem a katonai, sem a házi pénztárba egy sem fizetett. Ennyi az, a mit az országos levéltárban levő jegyzékből az 1775-iki váczi czigányokra nézve megtudhatunk. Érdekes volna ezzel szembe állítani a f. évi összeírás adatait, különösen a nevekre nézve. Azt hiszem, e lapok t. szerkesztője szívesen fogadna a városi és vidéki czigányok történetére, szokásaira, nyelvére, népköltésére stb. vonatkozó egyéb közleményeket is.*) Herrmann Antal. ) Sőt kérjük jeles elhnographusunkat, hogy csak minél hamarább szerencséltessen a kilátásba helyezett érdekes közleményekkel és magunk is azon leszünk, hogy jelenkori czigányainkra vonatkozó adatokat a jövő számban közölhessük. Szcrk.
