Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-05-28 / 22. szám

igazgatása államosítva lesz és a megyék, városok klikkuralma megdől.

Azért azonban most is annyit mondhatok, hogy nálunk igy is még mindig több a liberalizmus, mint akár Ausztriában vagy Németországban. Amott a Bezirkshauptmann (kerületi kapitány,) ha kegyeskedik elmenni egy pohár sörre, udvart képeznek körülötte a burgerek és olyan áhítattal hallgatják őt tátott szájjal, hogy némelyik tiszteletének meghatottságában még a sörhabot is elfelejti letörülni bozontos bajuszáról. Berlinben szerencsém volt egy Commerzien- rathtal megismerkednem. Három napig magya- rázgatlák, hogy milyen tekintély az és micsoda figyelem illeti. Ez aztán a fülig begombolózko- dott bürokratizmus.

A magyarnak éppen ezért van tekintélye különösen Bécsben az udvarnál, de a külföldön is, mert lovagias karaktere nagyban mások fölé emeli. Ide vonatkozólag czitálhatom egy igen magas állású katonatiszt, véleménynyilvánítását, aki magyar ember létére azt mondotta, hogy: az igazi magyar embert az udvarnál és a külföldön nemcsak szeretik, hanem különös figyelemben is részesítik. Az illető az udvar körében él és nyilatkozata nem elavult, mert csak napok előtt történt.

Rédei Ferencz.

Adóarányositás.

— Utóhangok. —

Az adókivető-bizottság idei működésével sehogy sem bír a közvélemény kibékülni!

Leszámítva ama kevésszámú adózó polgárt, kik abban a ritka szerencsében részesültek, hogy adójuk lejjebb szállíttatott; — mert a száz meg száz adófizető között a legmostohább elbánás mellett is akadt egy- kettő, kire a kiváltságos szerencse rámosolygott; — a legnagyobb elégedetlenség uralkodik polgárságunk minden rétegében az idei adókivetések miatt.

Kétségbevonhatlan tény, hogy adózó polgáraink jövedelme az utóbbi három év alatt nemcsak hogy nem emelkedett, de inkább lényegesen megcsökkent s igy már eleve merő képtelenségnek látszott minden adóemelés. A bizottság tehát — a megczáfolhatlan tények erkölcsi nyomása alatt — elvileg tartózkodott az adóemeléstől, hanem inkább az adó arányosítását tűzte ki czélul. Vagyis inkább csak frázisul használta; mert aránytalanabb soha nem volt még az adó nálunk, mint a milyenné az idei kivetés után lett. Tervszerűtlenebb, következetlenebb és indokolatlanabb adókivetési eljárást még soha nem tapasztaltunk, mint az idén. Értjük és méltányoljuk tehát a jogos felháborodást, mely a bizottság működését kiséri.

Az „arányosítás“ abban állott, hogy minden üzletágnál leszállították egy-két üzletember adóját; többnyire a külsőségek után indulva olyanokét, a kik egyszerűbb üzleti helyiséggel bírnak, vagy kevesebb jóllétet árultak el megjelenésükkel, fellépésükkel, de a mellett sokszor két annyi jövedelemmel rendelkez- elő mondja az eskü szövegét, s utánna rebegi a szép nő: holtomiglan, holtodiglan.

Az oltárnál.

Ott állott a fiatal pap az oltár előtt. A hideg feszületet görcsösen szoritá keblére. Fohász röppent szive legmélyéből, az egek hatalmas urához. „Oh uram Istenem, csak most adj erőt!“ Szemeit, melyekben az elnyomott fájdalom könyei csillogtak, felvetette a magas boltívek festett képeire. Úgy elnézte azt a szent Sebestyént, a kinek testén azok a hegyes nyilak ütöttek sebet, s elgondolta, hogy az ő szivébe is tőrt vertek s azt most akarják ott megforgatni.

Fölnyiltak a templom főajtajának szárnyai. Megszólalt a hatalmas orgona. S az ódon templom homályos belsejét a magas góth ives ablakon beszűrődő napsugár játszi fénye tette világosabbá.

Nehéz selyemruhák suhogása, kardcsörtetés s a léptek nesze, felrázta álmodozásából a fiatal papot. Ott vonultak be párosán előtte a násznép díszes közönsége. Elől jött a kis fiú s a kis kis leány, egykori tanítványai. Azután a násznép többi hivatalos tagjai. A boldog szülők s a legboldogabb vőlegény, s ott végül ő, a szép menyasszony. Mikor meglátta angyali arczát, görcsösen megremegett a feszület kezében. „Oh Istenem, csak most adj erőt!“

Azután megkezdi a szertartást. Hangja kezdetben remeg, de később erősebbé válik, S csak ott a halánték körüli pirosság, s a nehezen ziháló mell tanúskodik arról a nagy lelki tusáról, mi a fiatal pap jámbor szivében tombol.

Összeköti a két kezet stólájával és imádkozik boldogságukért. S az ima a szív mélyéből jön. Azután

nek, mint a többiek. A „helyes arány“ kedvéért azután felemelték a többi hasonüzletággal foglalkozók adóját s gondoskodtak róla, hogy az egyik helyen leszállított adóért a kincstár a másoknál tett adóemeléssel kétszeresen kárpótolva legyen. Az egyik kereskedő adóját leszállították azért; mert mást nem árul, csak a mi szorosan szakmájába vág, a másikét jelentékenyen felemelték; mert a szakmájához tartozó áruezikkeken felül még okmány-bélyegeket is tart üzletében !

Köztudomású dolog ugyan, hogy az okmánybélyeg árulása haszonnal nem jár s azzal a kereskedők csak üzleti feleik iránt való előzékenységből foglalkoznak s ezt a bizottságnak meg is magyarázták ; de mind ez a bizottságot nem alterálta abban, hogy az adót az „arányosítás“ kedvéért feljebb emelje. Az egyik lisztkeres- kedőre például kevesebb adót vetettek az előző három évinél; mert elismerték, hogy ez az üzletág a gőzmalom konkurrencziája mellett jövedelmezőségre nézve hanyatlott; a másik lisztkereskedő adóját azonban — ki épúgy érzi a konkurrenczia káros hatását — 40 százalékkal emelték; mert az boltjában tarhonyát is árúi, holott árúit 3 évvel ezelőtt is; tehát semmi alap nem volt az adóemelésre. — Általában nevetséges eljárás valamely kereskedőnél a raktáron tartott áruk számát nézni s az adót ahhoz szabni; mert akkor a szatócsokat kedene legjobban megadóztatni; ezek száz meg száz-féle apróságot árulnak. Tehát fizessenek százszor annyit, mint például egy nagy jó jövedelmű borkereskedő ; mert ennek csak bora van a pinezéjében, a pár forintnyi jövedelemmel biró kis szatócs pedig mindent tart boltjában! Eddig a jövedelmet tartottuk adó-alapnak ; most a bizottság megértette velünk, hogy az üzletben tartott egyes árúkat és külön-külön meg lehet adóztatni; csak akarni kell !

Sokáig lehetne folytatni a képtelennél-képtelenebb esetek felsorolását; melyek mind igen mulatságosak lennének, ha nem mennének az adózó polgárság bőrére.

Az idei adókivetésnek végeredménye tehát — daczára annak, hogy az adókívető-bizottság szinleg az emeléstől tartózkodott — még is az, hogy az adóteher ismét jelentékenyen súlyosbodott és daczára annak, hogy albizottság az arányositást olyan igen hangoztatta, kiáltó az aránytalanság az adóteher viselése körül.

Az agyonarányositott adózók azonban a legtöbb esetben jobbnak látták elfogadni a bizottság határozatát, mint a felebbezéssel járó hercze-hurczá- nak kitenni magukat. Fizetik tehát a megszakadásig súlyos adójukat s kérik a jó Istent, hogy az olyan adóarányositástól, mint a minőt az adókivető-bizottság az idén rajtuk elkövetett, mentsen meg minden hivő lelket! (dd)

Hogyan mutatkozik a difteritisz.*)

A gyermekek, mielőtt nálok a difteritisz mutatkoznék, gyakran már nehány nappal előbb lnízodóknak látszanak, bágyadtak, étvágyok nincs, rosszul érzik magukat. A nagyobb gyermekek fejfájásról, neház nyelésről panaszkodnak. A beteg gyermek teste forró. Ha megmérjük teste melegét, látjuk, hogy körülbelül 38-5

*) Dr. Szendeffy Aladár budapesti gyermekorvos »Hogyan védekezzünk a difteritisz elleti?« czimű jeles müvéből. Ára csak 10 kr. A kis könyvet mindenkinek kivétel nélkül ajánljuk.

Minden egyes szó, mint a koporsóra hulló hant tompa kongása, összefacsarja szivét. Látja emelkedni azt a nagy válaszfalat, mely közte és az asszony között van. E válaszfal erősen és szilárdan áll, mert alapja két nagy szentség: az egyházi rend és házasság. Az előbbenit ő vette fel, az utóbbit ő adja annak a másiknak.

Hej pedig életét tudná odaadni, ha most ő állhatna ott avval a nővel. Csak egy pillanatig, csak egy perczig lenne az övé, azután örömmel halna meg.

De liát hiába, ez örök elérhetetlen vágy. Elűzi a gondolatot. Megtörli kendőjével homlokát, s neki támaszkodik az oltárnak. Érzi, hogy szüksége van a támaszra, valami csiklandozza torkát, s elszoritja szivét . . . talán a fájdalom.

Szólni kezd: „Legyetek boldogok.“ Akkor elfogja egy köhögési roham. Érzi mint tépdesi tüdejét az a pokoli betegség. Odaszoritja fehér kendőjét szájához, s midőn elveszi egy kis piros folt marad rajta. Azután folytatja beszédét lágy, szívhez szóló hangon, ecseteli azt a boldogságot, mit a házasélet teremt, a kedves kötelmeket. Inti őket, hogy szeressék egymást, s ő imádkozni fog boldogságukért.

Üres már a nagy, fenséges templom. Eltűnt a napsugár is, s a homály fekete árnyai nőnek mind nagyobbra. Eltávozott a násznép, el velük a szép uj asszony is. Üres lett minden, üres lett a fiatal pap szive is. Hideg szellőt vél forró agyához csapódni, összeborzad. Azután térdre hull, ott a hol előbb ő térdelt.

Ajkai imát rebegnek, de lelke az visszaszáll az elmúlt idők szép virányaira.

fokra emelkedik a Celsius szerint beosztott hőmérőn. Tehát, amint az orvos mondja, a gyermek lázas, ámbár csekély mértékben. De sokszor az említett betegség-jelek mind kimaradnak. Sok anya azt hiszi, hogy a difteritisznek a nagy forróság, erős láz a jele és amig a gyermeknek nincsen erős láza, addig nincs is difteritisze, — pedig a dolog nem igy áll. Mert, ha a gyermeknek magas láza van mindjárt kezdetben, nagy lehet a remény, hogy nem difteritisz a kezdődő baj, hanem inkább egyszerű torokgyuladás; kivételt képez a difteritisznek az a formája, melyet az orvosok hár- tyásdifteritisznek neveznek, mely nagy lázzal köszönt be.

Az a körülmény, hogy a nagy láz gyakran egyszerű torokgyuladást kisér, oka, kútforrása a közönség tévedésének. Az erősen lázas, panaszkodó gyereket difteriásnak véli és nagyon hálás, ha az orvos vagy kuruzsló meggyógyítja, rnig a láztalan, de azért veszedelmes difteriliszt nem veszi úgy számba és ha meghal, azt hiszi az orvos hanyagolta el.

Éppen ez az eszköze a legtöbb szélhámos kuruzs- lónak, sőt sajnos némely orvosnak is. A lázas, izgatott gyermektől megrémült szülőt megnyugtatja, hogy az ő biztos titkos szere meggyógyítja.

Persze anélkül is meggyógyult volna.

Tehát sem a láz, sem a nehéz nyelés még nem jelent difteritiszt!

Fontosabb jelet találunk azonban, ha a gyermek torkába nézünk. Mit látunk ott? A torokmandulák pirosabbak, mint rendesen, rajtok nehány fehér-sárgás folt.

De még ez sem biztos difteritisz, előjön ez elég gyakran az egyszerű torokgyuladásnál is, ahol a mandula erősen megdagad, lángvöröss- inű lesz és fehéren pettyezett.

Azért, ha okos anya látja, hogy a torokmandula egyikén vagy mindkettőjén pettyek vannak, még nem ijed meg, — a jó Isten megóvja kicsinyét,— de azért elővigyázó, hátha mégis difteritisz az, és azért úgy jár el, mintha difteritisz volna.

Mert mentül korábban lát a gyógyítás után, annál nyugodtabb lehet a lelkiismerete, annál inkább remélheti, hogy gyermeke felgyógyul.

Ellenben, ha az anya könnyelmű, ha abban a reményben él, hogy _a baj nem nagy és igy beszél : „ej mégsem difteritisz a gyermekem betegsége; várjunk holnap reggelig, hisz a gyermek nem panaszkodik, forrósága alig van, lélekzetet könnyen vesz, nyelni jól tud, sőt játszik“, akkor könnyen meglehet, hogy amit ő torok gyuladásnak tartott, az valódi difteritisz, és másnap, mikor az orvos megérkezik, munkája már késő, fáradozása már haszontalan, a bekövetkező vérmérgezésnek már nem képes ellent állatai.

Ha a gyermeknek valóságos difteritisze van, akkor az előbb említett s torokgyuladáshoz hasonló állapota a 2—3-ik napon kezd megváltozni. A gyermek halavány lesz, szemei bágyadtak, sem a szülőt, sem a játékot nem kívánja. Tekintsünk be most megint a torokba, mit látunk ott: a tegnap még apró foltok nagyobbak és nem fehérek többé, hanem piszkos szürke színűek, azután ott mutatkoznak már a n)elvcsapon, a szájpadláson.

De más jeleket is látunk a betegen ; egyre nyugtalanabb lesz, arcza elváltozik, megfakul, az orrból piszkos, rossz szagú, vérrel kevert folyás indul meg, a lábak es kezek hidegek lesznek. A gyermek mindinkább gyengül, testének melege fogy, sziveverése lassúbb és lassúbb.

így maradhat a beteg egy-két napon át, míg végre megszűnik a szive verni s beáll a halál a betegség 5 -8—10-ik napján.

A halál ok pedig a vér mérgezése.

így folyik le legtöbbször a torokdifteritisz, néha azonban 2—3 nap alatt is elrabolja gyermekünket.

Máskor a difteritisz a gégére veszi magát, mikor is torok gyikról (croup) szólunk. A gyermek rekedt,

Látja magát mint serdülő ifjút, s az asszonyt, kinek esküvőjét ma tartotta, mint fiatal leányt.

Mint diák két kis testvérének házi-tanitója volt. S midőn a tanulásra szánt óra eljött, mindig úgy dobogott a szive. Vájjon ott-e lesz Leonóra? Ez volt vágyainak legfőbbike. S valóban a legtöbbször ő is, a nagy leány, végighallgatta a leczkeórát. Milyen gyorsan röpültek ilyenkor a perczek, látni véli most ő a kötőtűk csillogását, pedig az öröklámpa villogása az.

Oh szép napok voltak azok, de elmúltak, hogy többé vissza ne jöjjenek soha.

Érzi még most is, hogy mennyire szerette és szereti most is azt a nőt, a ki most már a másé.

Előtte áll a két bánatos arcz. Az egyik anyjáé, a mint sírva kéri fiát, hogy legyen pappá; a másik Leonóráé.

Mielőtt bement a szemináriumba elment hozzájuk búcsúzni. Oh minő nehéz perczek voltak azok. S midőn utoljára szoritá meg kezét, beletekintett azokba a szemekbe, a melyekben az ő utána való könyek rezegtek.

S most itt van egyedüliségben. Az a jó anya elköltözött, az angyalok honába. Boldogan halt meg, mert látta egyetlen fiát misézni. Ez volt özvegységének egyedüli ábrándja, s ez beteljesült.

Odaszoritja izzó homlokát az üdvözítő keresztfájához, s imádkozik az ő boldogságáért.

Vargha Géza György,