Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-05-07 / 19. szám
XV. évfolyam. IQ szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ Vácz, 1893. HETILAP. EEÖE ÍZET ESS 4 R i : negyed évre I írt * *50 Egyes szám ára: lO kr. Kapható: KISS EH NY El ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky h Megjelenik mimlen vasárnap. áz.) Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (Lóvá a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl t-t é r : sora.........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Mi kell Vacznak? Erre a czikkre vonatkozólag egy névtelen levelet kapóit dr. Freysinger Lajos váczi közjegyző. Ezt a levelet szószerint közöljük, mert szívesen adunk helyet lapunkban velünk nem egy és ugyanazon nézetet valló közleményeknek. De közöljük azért is, mert ily módon vélünk a közvéleménynek teljes regisztrátorai lenni és nem helyeseljük, ha — a mi legújabban erősen szokássá vált — az ellenkező véleményeket teletorokból hangoztatott »eláll« kiáltásokkal az útról letaszítani, vagy Írott gorombáskodással agyonhallgattatni, hanem igyekezünk, ha alaptalan, a valóságnak meg nem felelő téves az informáczió, tehetségünkhöz képest megczáfolni. Hogy a levélíró névtelenül küldte sorait, azon fenn nem akadunk, mert — hiszszük, hogy egyéni prioritását abban szerepeltetni nem látta szükségesnek. Korunknak épen egyik lényeges hibája, hogy ad personam akarunk a közérdekek dolgaiban glorifikáltatni s nem az egyéniséget a közérdek emelésének alárendelni. Azért tehát nem akadunk fenn a levélíró anonym szereplésén, hanem csodálkozunk, hogy ő egyéni dolgokat nem érintő czikkünket az iró megnevezésével óhajtja látni. A levél, melyet itt közlünk, adjuk szó és betű szerint, a mint kaptuk : Tisztelt Közjegyző úr ! A „ Váczi KözlönyLl f. é. április 23-iki ~száma eyy czikket hoz egy névtelentől e czimen, — „Mi kell Vácznak“ — és felsorolja, hogy mióta tisztelt uraságod áll a városi közügyek élén, mik történtek már a város csinosítása körül — hozzáteszi azonban, hogy korzóval, fásítással és kövezéssel nem lehet ide a fővárosiakat csalogatni, mert azt otthon is bővében feltalálják, hanem kell jó levegő egy tágas népkert a Ä „Váczi Közlöny“ tárczája. Lexikon nagymama. Hajdanta bizony igen sok dologban vala tekintély előttünk Tisoczki czimadia, aki a szomszédunkban lakott s olyan gyöngy czizmákat tudott csinálni, hogy csupa öröm. Katonaviselt, szakállas, kemény ember volt. Akkorákat ütött vastag öklével a bőrre, mintha legnagyobb ellenségét verte volna. Töméntelen tapasztalatot gyűjtött nagy boglyas feje, — igazi álmélko- dá'ssal bámultuk hármün-négyen oklányi emberkék, ha valamely vitás dologban elébe járultunk az igazságért. Mondja meg Tisoczki bácsi, igaz-e Tisoczki bácsi, ugy-e nem igaz Tisoczki bácsi ? Kérdeztük, firtattuk hárman egyszerre, követelvén ajakáról az igazságot s alig akadt közönségesebb dió az ismeretek fáján, melyet ez a hatalmas fejű, boglyas csizmadia föl ne tudott volna minékünk törni. Meg is becsültük erősen, amennyin voltunk, mind egy cseppig csizmadiák szerettünk volna lenni. Némelykor persze olyan kérdés is közibénk pattant, amelyre hiába kereste nagy tekintélyben levő Tisoczkink a kadencziát. Forgatta erre-arra a fejét, ütötte, simogatta a munkában lévő gyöngycsizmát, hátha kiszorongatná belőle a feleletet, de csak nem ment sehogy a munka; kimondta aztán kereken, hogy őt ez egyszer bizony cserben hagyta a tudománya, menjünk és kérdezzük meg a nagymamától. — A nagymamához, a nagymamához! Ah, a mi szép fehérhajó, jóságos nagymamánk, ő tudott nekünk akkoriban legtöbbet az egész világon! Ezernyi kérdésre, melyek gyorsan fakadó bimbócskák gyanánt seregestül kelnek életre a gyermeki agyban, szeretettel, okosan tudta megadni a választ. Meg voltunk róla győződve szentül, hogy nincs se a föld kerekségéri, se azon túl egyetlen olyan dolog sem, a melyről a mi nagymamánk ne tudna annyit, mint vasútmentén hinták és tekepályával, meg vasárnaponként katonazenével, de hát hol itt az a térés hely a vasútmentén, a hol ncpkertet lehetne csinálni, mely a porfelhőnek ki ne lenne téve ? azután a mit a számításából az illető kifelejtett, van-e a vácziakban olyan élelmesség, a fővárosi közönséget elegendő élelmiszerekkel és italokkal elbírnák látni , mivel csakv nem tételezhető fel, hogy ide koplalni jöjjenek, — másodszor meg van-e a vácziakban az a vonzó tulajdonság, melylyel a fővárosiak barátságát megbirnák nyerni ? — igen, ha nem lennének gőgös félre húzódók, vagy inkább bambák, az érintkezésben hidegek, megszállók és irigyek, talán menne ez, de a váczi nép hódítani sohasem tudott, de elvadítani annál jobban, ne csodálják tehát, hoyy a finomabb modorú fővárosi nép irtózik a barátságtalan vácziaknak még a nevüktől is. És ha ezen rossz tulajdonságuk nem is lenne, hol gondolnának ily népkertre alkalmatos helyet, ? mert a vásár-tér arra nemcsak hogy nem alkalmatos az örökös por miatt, de a hely szűke sem engedi azt meg, — én csali kettőt tudnék ilyent, de a melyek már a vasúttól messzebb esnek, másrészt pedig kisajátítására tetemes pénz keltenék, — ezen helyek egyike a Hétkápolnán alól fekvő derecskéi dombhát az országúiig, mely egy részről, hogy egészséges hely is, meg a viz dolgából is előnyös az ott közel található vizforrások miatt --a másik az alzó török- hegyen alól fekvő halmok a sok utókig, mely mint emelkedett és szabad kilátást nyújtó helyszint egészséget, — de már most hol van annak még rendezése és beültetése és mikor lenne még abból használható szórakozási hely ? — csakhogy némi árnyékot is nyújtson, belekerülne 20—25 év. A vácziak tehát már nagyon későn ébredtek, el kellett volna ezt kezdeni már ezelőtt húsz, huszonöt évvel, — e helyett azonban czivakodással töltötték az idejüket, — de miy más városok józaneszü lakossága előrelátó volt, okulva a főváros példáján, jövőjén folytonosan munkálkodott, sőt mit a város maga erejéből nem tehetett egyesek áldozatkészsége is sokat lendített ügyükön — addig a vácziak egymást szólták és marták, mindég azon igyekeztek, hogy vegyék ki a kenyeret egymás szájából; — és ezen áldatlan czivakodásban töltötték el idejüket — és ez most két Tisoczki. Orákulum a nagymama szava, véle bizonyít a gyermek még a tulajdon apja ellen is, — hogyne szaladtunk volna minden homályos, nehéz kérdéssel a nagymamához! S lestük áhítattal jóságos, szelíd hangját: ide ügyeljetek fiacskáim, ez igy van . . . Fűben, virágban, Iában ezer meg ezer csodás dolgot sejt a gyermeki kíváncsiság. Ezer meg ezer haszontalan kérdést hallgatott meg mosolygó szemmel a jó nagymama, s nem emlékszem rá, hogy bár egyszer is tréfás válaszszal igyekezett volna lerázni a nyakáról. Másodrangu tekintélyünk Tisoczki, midőn a vasúti vonat rohanásának okát préselgettük tőle, azt felelte, hogy a mozdony kéményéből hátra gomolygó füst tolja hátulról a vonatot, attól rohan előre a pályán, — a nagymama szelíden megdorgálta ezért a képtelen magyarázatért az öreget, s elmondta szépen, sorjában a dolgot : a gőz ereje hajtja a mozdonyt, édes csibéim, nem a kéménynek füstje. Roppant büszkén kerültünk be ezzal a helyes tudománynyal Tisoczkihoz. Kis húgom kifeszitette a mellét, úgy pötyögte : — A dőz hajtja a mozdonyt, Tisoczti bácsi! — A gőz ereje hajtja a mozdonyt, nem a füst. — Ki mondta? — A nagymama — Hát akkor úgy is lesz az, — dörmögte helyeslő intéssel öreg tekintélyünk, — amit a nagymama mond, hohó ! . . . amit a nagymama mond, gyerekek, azt el kell hinni. * Azóta sok esztendő pergett le sebesen az idő forgásában ; természetes szükséggé izmosodott a gyermeki kíváncsiság. — mindennapi kenyér értékével vetekedő kincsesé a tudás. A Tisoczki-féle tekintélyek elfeledve kerültek a tovarepülő évek nagy granáriumába, — emlékezünk reájuk néha, mosolyogva, mint ahogy egy- egy lenyakazott fejű játékemberére emlékezik a fegyvert í'orgaLó férfi, a jó nagymamák helyét pedig mindannyiunknál a Lexikon-nagymama foglalta el. sincs másképen, mert a vácziak örökidöre megmaradnak cmnak, a mik ezelőtt voltak, — de hát miről is ismernének legjobban reájuk? — minden népnek van bizonyos jellege, melyről felismerhető. De még a mit terveznek, azt is ügyetlenül teszik, mivel nincs hozzája tapasztalt szakemberük — azért sül el minden olyan nagyon szépen, mint a székes- templom-tér parkírozása és a derecskéi liget rendezése, melynek egyik részét a Dunaárja mindég elönti, egy másik része pedig örökös miazmát fejlesztő békás pocsolya maradt, hát ha már tisztelt uraim terveznek valamit, készíttessék azt előbb el egy szakértővel és rendszeres munkát végezzenek, ne össze-vissza túrjanak mint a vakand, hogy lássa a világ, hogy értelmes emberek állanak a rendezés élén. N. N. Most engedje meg a tisztelt levélíró, hogy megjegyzéseire alaposan reflektáljunk. Először — ön uram — korzót, fásítást és kövezést emleget és azt veti oda, hogy az még nem elég, hogy a fővárosi publikum idejöjjön ; de kérdem, hogyan jönne akkor valaki, ha még most is bokáig, térdig sárban eviczkélnénk. Nem kicsinylendő az, a mi e tekintetben néhány rövid év alatt itt történt, sőt nagyon dicséretes. Erre először is szükség volt azért, hogy annak is kedve legyen Váczra jönni, a ki nem váczi. Jó levegő, az is van. Bár mindenütt volna ilyen s hogy ezt a Hétkápolna körül is mindig élvezhessük, csak a vágóhíd és a sertésaklok odábbitásáról kell gondoskodnunk. A porfelhő a budapesti főúton nagyon is impertinens, abban igazat adunk önnek, de ezen is könnyen lehet segíteni: időnként le kell húzni, tisztogatni s az ott lakók is bizonnyára hálás köszönetét fognak szavazni ezért. A tágas tér népkert alapításához detto nem hiányzik és ha a vásár-tér már ismert terv szerint átalakíttatni íog, olyan helye lesz idővel Vácznak ott, amilyennel vajmi kevés Valaha szép, fehér nagymamáink szava volt meg- felebbezhetlen orákulum, az ő magyarázataik hordozták magukban előttünk a tudás összeségét, az észszel fölmérhető dolgok hatalmas foglalatját. Ma a Lexikonnagymamára szorulunk, ha sarokba szőrit a szükség. A társadalmi élet százezer féle nuangeai közölt, százezer kérdés tolakodik intelligencziánk elé, amelyre vagy választ kivánnak tőlünk, avagy én keresek a magam számára választ. Nem frázis és nem is uj, amit be kell, hogy ismerjen az ember (elcsépelte biz ezt már tiz tu- czat teuton professzor, de mindig aktuális), hogy többé-kevésbbé egyben-másban mindnyájan sánták vagyunk. Egyetlen-egy éplábu ember se hal meg a világon, érjen bár száz esztendőt, s szedje bár fejébe összes tudományát száz káptalannak. Sántikálva tán- czolunk mindnyájan abban a perezben, mihelyt odaállítanak például az Acsády-féle Kézi-Lexikon mellé, melyet most adott ki az Athenaeum. Fűben, virágban, fában ma nem kíváncsiságunk keres csodás dolgokat, hanem az intelligencziával járó szükség keresteti velünk ama természetes igazságokat, melyeket ismerni kell. Az emberi tudás ama roppant birodalmában, melyet ez az előttem fekvő Kézi-Lexikon se tudott százhúsz sűrűn nyomtatott Ívnél kevesebbre szorítani, hány olyan kérdés merül fel csak - egyetlen nap alatt is mindazok előtt, kik nem élnek szent ostobaságban az urnák pusztájában, — a melyekre egyszerre fölkapjuk a lábunkat és sántikálunk szépen a szomszédunk után, ki szintén sántít. Persze, hogy képtelenség az egyetemleges tudás; az, aki megpróbálná, versenyezne münchauseni erények dolgában azzal, aki követelné, — eszébe se jut tehát senkinek, hogy legrémületesebb memoriáju ősz tudósunktól, Brassai bácsitól, például a khaliki nevű banán-kéreg varrótű létezésének tudását is követelje. így örökli lassanként a nagymama tiszteletét a Lexikon nagymama. Az a 3840 tömött hasábba préselt rengeteg ismeret-tömeg, mely az Athenaeum Kézi Lexikonában használatunkra áll, M-nál százszoros B-nél 031
