Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-04-23 / 17. szám
IT. szám. XV. évfolyam. Vácz, 1893. április 23. KLÖFIZKTÉMI Alt.4: negyed évre l frt 50 kr. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossutli-l.ér (Gyürky ház.) iff eljelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. N y i 1 1-1 é r : sora.........................................................30 kr. Béiyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Mi keli Vácznak ? ) Aki városunk ügyei körül csak némi tájékozottsággal is rendelkezik, nem vonhatja kétségbe, hogy Vácz város intéző-férfiai már évekkel ez előtt teljes ludatára jutottak annak a nagy jelentőségnek, melylyel a főváros közelsége gazdasági szempontból a környékre nézve bir. A főváros rohamos növekedésével, a közlekedési alkalmak szaporodásával s a fuvardijak leszállításával arányban növekszik évről-évre azoknak száma, kik a melegebb időszakban, mikor a nagy-városi élet kellemetlenségei leginkább érezhetők, Budapestről hosszabb-rövidebb időre a főváros melletti falvakba húzódnak nyaralni s tekintélyes összeget költenek el az egyes nyaraló-telepeken, melyek most már Budapest környékén igen nagy számmal vannak. S évről-évre nagyobb mérvet ölt a fővárosiak kirándulási kedvtelése is. Aki huzamosabb időre nem mehet nyaralni, legalább egy-egy ünnepnapot vagy vasárnap délutánt *’ óhajt a fővároson kívül, falun, a zöldben eltölteni. Rákospalotán, Visegrádon, Gödöllőn, Tata- tóvároson s több más kiránduló helyeken hangyabolyként hemzseg egv-egy derült nyári vasárnap délutánján a temérdek fővárosi kiránduló, a kiktől sok szép pénzt látnak az illető kirán- ' dúló helyek vendéglősei, korcsmárosai s ezek révén a helységbeli mészárosok, sütők, tehenészek. baromfi tenyésztők és .egyéb termelő lakosság. A közeli példák előtt nem hunylak szemet városunk vezérférfiai sem s különösen mióta a fáradhatatlan dr. Frey singer Lajos városi képviselő áll az ügyek élén, városunk gazdasági politikája egyenesen arra lön irányítva, hogy a fővárosiakat falaink közé édesgetve, Váczol a készpénzből élő idegenek nyaraló telepévé s részben állandó lakhelyévé változtassuk. Ezért emelte a város, erejét majdnem felülmúló áldóA „Yáczi Közlöny" tárczája. A bonne. Irta: Sza/toó Hiáuszló. A vihar hirtelen támadt s iszonyú elemi erővel esett neki az óriási park százados fáinak. Pillanat alatt megrecscsentek a mohos hársderekak, nyögtek a sudár jegenyék, zúgtak a sűrű lombok ; ágak törtek, gályák röpködtek, mig fönn a magasban hihetetlen gyorsasággal közeledett egy szürkéssárga taréjú, sötét alapszínű, ijesztően búgó felleg. A mélységes csöndet, melyben még a falevél sem rezzent meg, egyszerre ilyen istenítélet váltotta fel . . . A kis szőke bonne mozdulatlanul, mélázva ült a fűben, valami enyhe, jóleső, vágyakozó érzés szállta meg keblét, mely figyelmét meglopta s elterelte a gyerekekről. A friss fűillat, mely a nesztelen lombsátor alatt kelt, egész érzékvilágát megvesztegette. Eltompultak tőle idegei, nem érezte a rekkenő hőséget, nem hallotta a távoli gyanús zúgást s nem vette észre az égnek borulását. Gondolatai elhagyták a hangtalan környezetet, az unalmas jelent s messze, messze szálltak hegyeken, völgyeken túlra: haza, a hol az egész természet csupa gyönyörűség, csupa poézis. S a hogy eszébe jutott az édes szülőföld vadregényes tájéka, er- dőkoszorúzta bérczeivel, ódon lovagváraival, csendes, áhitatos népével, kék szempára szelíden ragyogott, mint a Rajna tükre, mely azt a vidéket övezi. Ekkor váratlanul, szinte orozva lepte meg a vihar, ijedve ugrott fel a gyepágyról s mint egy megriasztott. walk űr, néhány másodpercéig tétovázva állott ott a suhogó, pattogó vegetafió közepette. Valóban, a helyzet épen nem volt kedvező ! A kastély meglehetősen messze van túl a patakon, oda már nem juthat el a gyerekekkel szárazon, közelben pedig nincs épület, zat árán, a dunai kőpartot; ezért költötték el a közjövedelmek nagy részét kövezésre; ezért iparkodunk tisztességes világítást, ulczáinkon és köztereinken tisztaságot fenntartani s a középvárosi főút árnyas akáczfáinak is azért kelle pusztul- niok, hogy elegánsabb díszfák foglalják el helyüket ; ezért fásitunk mindenütt, ahol még fák nem voltak, rendezünk tereketutakat, megpróbálkozunk az utczák locsolásával; mert meg akarjuk kedveltetni Váczot az idegenekkel. Szinte tovább nyújtóztunk már, mint ameddig a takarónk ér. Gazdasági érdekeinket más irányban egészen szem elől tévesztettük s boldogulásunkat egyedül a város csinosítására s az idegenek ide vonzására alapítottuk! A várt eredmény azonban nem akar mutatkozni. A fővárosi nyaralók a nagy-városias Vácz helyett az olcsó zóna-közlekedés daczára, inkább a kisebb falvakat keresik fel s a dunai kőpart, rendes világítás, kövezet s díszfák nélkül szűkölködő sváb-falukban költik el pénzüket ; a váczi iparosoknak és kereskedőknek pedig vajmi kevés térül meg a fővárosi nyaralók és kirándulók költekezése révén azokból a súlyos terhekből, melyek városi pótadó czimén vállaikra nehezülnek. S ez amily különösnek és érthetetlennek látszik, ép oly természetes: A fővárosi embert korzóval, kövezettel, díszfákkal és világítással nem vonzzuk ide; mert a fővárosban az mind rendelkezésére áll — még pedig nagyobbszerű kiadásban. — Nem ezeket keresi a nyaraló, hanem egészen mást. Azt, amit falun inkább feltalálhat, mint városban. Jó levegőre, szabad mozgásra, fesztelenségre, hogy úgy mondjuk : a természet ölébe vágyik a nyaralni induló nagy-városi. Ezt keresik a rövi- debb időre kirándulók is s ha Váczori egy tágas népkertünk volna, valahol a vasúthoz közel, mely oltalmat nyújthatna, tennie mégis kell valamit, de hamar . . . — Glarisse, Jenő gyorsan ! — szólítja izgatottan a gyerekeket. Glarisse ott is van, hanem Jenő ... ah a pajkos fiú! hol késik ? Bizonyosan felhasználta az óvatlan pillanatot s a tilalom daczára a bozótba osont. — Jöjjön már egyszer, Jenő! Én istenem, miért nem jön, hisz itt nem maradhatunk, mindjárt hull a zápor ! — kiáltja a leány hevesen, de majdnem kérő hangon. Hiába, remegő hangját elnyeli a szél zúgása, a fiú nem kerül elő, Glarisse sem tud felőle semmit. Mit tegyen már most? Késni nem lehet, már kopognak ,az első cseppek . . . Hirtelen mentő eszméje támad: egy régi, rozzant filagória van itt valahol a közelben. Igen, amott bar- nul ki a lombok közül, gyorsan oda, egyéb menedék híján jó lesz az is. Felkapja a kis Glarisset s bár erejét meghaladja a vállalkozás, futva siet, szepegő terhével a födél alá. Ideje volt. Az ég csatornái megnyíltak, bőséges vizsugarak zúdultak alá. És az orkán megrázta a tikkadt, lomha földet, feldúlta a természet néma csendjét s beviharozta a bonne szelíd, nyugodt lelkét is. Már nem éri a zápor verése, a szél rohama, mégis úgy megremeg az elemek csatáján ; menhelyet lelt az időjárás viszontagságai elöl, mégis oda nyugalma, lelkének harmóniája. Lélekgyötrő gondolatok hajszolják egymást agyán keresztül, ijesztő sejtelmek támadnak reá! Hol az a gyerek? A család szemefénye ? . . . Hátha a patak partján érte a vihar, hátha beleszédült?! De ha nem is, az omló zápor átjárja gyenge szervezetét, meghűl, megbetegszik! Jaj, ha baja történik! Ót fogják okolni s ő mivel mentse magát? Neki nem fogja senki pártját! ... Jó ég! miért engedte a fiút szem elől! . . . ahol tiszta, jó levegőt, árnyas fákat s üde pázsitot találnának az idegenek s ahol a szabad mozgást virágágyakkal, díszcserjékkel s más egyéb műkertészeti dolgokkal nem korlátoznák, ahol tehát a szabadba vágyó fővárosi magát igazán szabadban és szabadnak érezhetné, az több fővárosit vonzana ide, mint a kőpart s egyéb nagy- városias nevezetességünk. Ugyan, ha Váczon egy szép napon beteljesednék az, ami Rákospalotán vagy Nagy-Maroson rendes dolog, hogy néhány száz fővárosi kiránduló érkeznék meg a budapesti vonattal, hová tudnánk őket utasitani szórakozás végett? Ne kívánjuk tehát, hogy ide jöjjenek hozzánk, mikor magunk is kénytelenek vagyunk nyáron át szórakozás végett Rákospalotára meg Nagy* Marosra menni! Ha egy népkertünk lenne, hintákkal, tekepályával — vasárnaponkint katona zenével — nyáron ide haza is el tudnánk tölteni az időt s nekünk is jutna minden vasárnap pár száz fővárosi kiránduló úgy mint Palotának meg Nagy- Marosnak ! (dd.) Takarékoskodjunk. Fontos és czélszerű módot nyújt a takarékos'ágra, kis tőkeszerzésre a váczi ipar- és kereskedelmi hitel- intézet. Az eljárás rendkívül egyszerű, nincs temérdek okoskodásokhoz és feltételekhez kötve. Ajánljuk az intézet ide vonatkozó programmját mindenki figyelmébe : A midőn intézetünk elhatározta az önsegélyző betéti csoportok létesítését, azon törekvés vezette, hogy a nép takarékossági szellemének előmozdítása által mindenkinek alkalom nyujtassék arra, hogy kisebb összegek betétele által — a melyek a rendesnél magasabb kamatot hoznak — nagyobb tőkét szerezhessen. Ezen önsegélyző csoportok országunk számos városában jelentékeny eredménynyel működvén, s több millió forintra rúgó összeggel gyarapítván a nemzet vagyonát; elodázhatlan kötelességünknek tartottuk ezett A lelki kínok még inkább fokozódnak, a mint a sűrű egymásutánban következő dördülésektől megfélem- lett kis Glarisse sírva fakad. — Ne sírjon Glarisse, kérem, ne sírjon, ha szeret, mert mindjárt meghalok itt nyomban! — szólt a kicsire a gyötrött leány. — Mikor nagyon félek, az istenke nagyon haragszik és a Jenőke nincs itt, feleli Clarisse elfojtott zokogó hangon. Erre a bonnet is elönti a könyfakasztó fájdalom. Olyat érzett, mintha az a fátum, mely családját üldözte, most őt érné utói. Atyját nem ismerte: azt mondják, tiszt volt. Egyszer kitört a háború, elviték a franczia csatamezőkre, a hol életével kellett adóznia hazájának. Bátyjára már emlékszik; derék, ügyes és merész fiú volt az, de a sorsát ő sem kerülhette ki: tengerész lett, neki ment a beláthatlan oczeánnak, hogy soha többé ne térjen vissza. Megkívánta a tenger a deli ifjút, ott marasztotta s most valahol a mélységben, a korálok társaságában, valamelyik tündérgrottában alussza át az örökkévalóságot. Csekély volt a nyugdíj, melyet anyja kapott, a szükségletek számosak és az élet nehéz; azt hitte, úgy fordít egyet a sors kerekén, ha nevelőnővé képezteti ki magát. Ah! mennyi kellemetlenséggel, bajjal van ez az állás összekötve, de élni kell s ő tűrt. A mi keserűség valaha érte, az most mind sorra felujul benne, a mint a lelke az emlékek zagyva tömkelegébe téved. Mert az emlékezet is kegyetlenkedik vele; máskor elvezette őt derült, verőfényes mezőkre, hiszen számára is nyílt ott egy-két szerény virág, most csupa sötét képeket mutogat neki. A kúsza gondolatok fonalán ismét eljut a jelenig. Nem! . . '. Ő nem marad ! A fiú után megy, ha élete árán is! Csak ez a Glarisse ne sírna. Mivel nyugtassa meg ? Könyörög neki ellágyult, beczéző hangon:
