Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-02-12 / 7. szám

XV. évfolyam.

7. szám.

Vácz, 1893, február 12.

HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ

KI.ÖFIXETtiSI A It i : negyed évre I frt 50 kr.

Egyes szám ára: lO kr.

Kaplialó : KISS EKNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiírky ház.) Jílrgjelcnik minden vasárnap.

Az ipari munka.

Gyakran halljuk a panaszt s bizonyos időszakonként elmaradhatlanúl visszatérőleg iparosainktól, hogy most nincs munka, vagy nagyon kevés a megrendelés, pang az üzlet, csekély a kereslet.

Nem, mintha az ipari munkát igénybe vevők száma kevesbedett volna. Ebben hasztalan kerestük volna az okot. Ruhára, czipőre, bútorra szükségünk mindig van és lenni fog folytonosan. Nemcsak azért, mert a szüntelen használat által megsemmisül lassanként az emberi kezek állal létrehozott bármi fajta szükségleti czikk, hanem azért is, mert a szükségelt dolgokat igénylők száma mindig emelkedésben van.

Hasztalan keresnők az okot az iparosok azon panaszában is, hogy számuk folytonosan nő s az ipari munka terén a verseny nagy.

Tapasztalhatjuk magunk körül is, hogy némely iparosokra kedvezőtlen időszak nem létezik. Állandóan kapnak megrendeléseket, mindig van munkájok. Önként érthetőleg figyelembe itt nem jöhetnek azon iparágak, melyek csakis bizonyos időszakban, vagy az időjárástól függői eg űzhetők, mint például a kőműves-, vagy ácsipar.

Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy némely iparosok kedvező helyzete és mások csekélyebb elfoglaltatása az , általuk szolgáltatott munka minőségétől első sorban függ. Vájjon nem a jobb, tartósabb, használhatóbb és Ízlésünknek megfelelőbb ipari czikknek adjuk-e az elsőséget a sok mellett, a melyek e kellékekkel nem dicsekedhetnek? A józan ész követeli meg a megrendelőtől, hogy pénzét ne dobja ki nem megfelelő munkáért akkor, midőn alkalma van jobb czikket szerezhetni.

Ezt kell meggondolnia az ipari munkát szolgáltatóknak s csak azután panaszkodhatnak pangásról, kedvezőtlen állapotról.

Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt,

(hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők).

Kiadóhivatal: Gasparik-utcm 12. sz. alatt,

(hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők).

I A kézi munka, mint általában minden fejlődni képes termék, tökélelesbedik a kor s az emberek haladásával, karöltve.

Ma olyan czikkekre van szükségünk, a mikről a régieknek fogalmuk sem volt, vagy ha már valamely szükségleli tárgy meg volt, kényelmesebbé, használhatóbbá, jobbá alakította azt át az ipari munka.

Természetes következménye a dolognak az, hogy az ipari munkával előállított czikk, a minek kidolgozására emberi kézre, gondolkozásra, ügyességre van szükség, minőség tekintetében annál kifogáslalanabb és jobb, minél nagyobb szorgalom, ügyesség és ráfordított gond eredménye.

Az ipari munka keresettsége függ az általa szolgáltatott ezikkek árától is. Az árt pedig az előállitott czikkben levő anyag értéke s kidolgozásra fordított munka állapítja meg. Hozzá tehetjük még, hogy a kereslet és kínálat viszonya is hozzájárul az ár meghatározódásához.

Az anyag, a mit az ipari munka feldolgoz, átalakít, értékkel bir, beszerzése pénzbe kerül. Ennek a pénznek, ha maga az iparos szolgáltatta az anyagot, okvetlen meg kelt térülnie. Ehhez számítjuk hozzá a munka diját s meghatározhatjuk a czikknek árát.

Csakhogy az a bökkenő a dologban, hogy a munkát kellően értékelni nagyon bajos. Az egyes iparágak terén mutatkozó versenyre itten vár a legfontosabb szerep.

Ha ugyanegy iparághoz tartozó termékeket vizsgálunk, azt találjuk, hogy egyik czikket tu- 1 lajdonosa nagyobb, vagy kisebb árért hajlandó a vevőnek rendelkezésére bocsátani, mint ugyanazt a czikket egy más eladó.

Mi lehet e sajátságos körülménynek az oka?

Vájjon az-e, hogy az anyag értéke nagyobb, vagy kisebb? Erre nemmel élünk azért, mert

IIIRI>ETÍ:N£K:

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

Nyíl t-l v : sora..................................................... 30 kr.

Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr.

kiindulási 'pontul azon feltevés szolgált, hogy egyenlő minőségű anyagokból dolgozott terméket hasonlítsunk össze.

Tehát okvetlen az ipari munka az, a mi a különbséget előidézi.

Az egyik iparos többre becsüli a munkáját, mint a másik a magáét s azért az egyik czikknek ára nagyobb, mint a másiké.

Azt mondhatná erre valaki, hogy az egyes iparos azért adja olcsóbban a czikkét, mert nagyobb szüksége van a hozzá befolyó vételárra, mint a másiknak, ki jobb körülmények közt élvén, várhat, mig drágábban fizető vevőre talál.

Mennyire hibás számítás ez!

Mi előnye van abban valakinek, ha kész czikkét heverteti. Az a kidolgozott, megmunkált tárgy tőkét képvisel, a mely tőke gyümölcsözet- lenül hever, sőt némely esetben a mellett, hogy jó karban tartása az iparostól munkát időt és gondot követel, még értékcsökkenésnek is alá van vetve. így tehát az a többlet, a mit ő vár, nem térülhet meg s előbb-utóbb kénytelen még kevesebb árért is árúba bocsátani, mint a másik, a ki már rég eladta a czikket s befolyt, árát már forgatta, gyümölcsöztette is.

Végkövetkeztetésünk, az elmondottak után nem lehet egyébb, mint az, hogy az iparosok szolgáltatta munka igénybe vétele magának a munkának minőségétől első sorban függ.

Vegyék ezt figyelembe iparosaink s mi meg vagyunk győződve, — mert a józan ész és tapasztalás is oda utal, — hogy czikkeik kelendőségét s a napról-napra nagyobbodó vei^ seny okozta árkülönbségek megszüntetését in- kábío elérhetik s nem lesz okuk panaszkodni, hogy nincs munka, vagy hogy a közönség értékénél kevesebbre becsüli a munkát.

S-s.

o'

Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája.

Ismerek egy . . .

Ismerek egy csöndes kertel Egy elhagyott szigeten,

Benne csak egy virág nyílik,

Fehér, halvány színtelen.

Kis madárka énekel ott,

Szomorú az éneke,

Összeillik a virágggal :

Tolla gyászos, fekete.

Nincs ott soha szép kikelet,

Ismeretlen ott a nyár ;

Azt siratja, azt gyászolja A virág, a kis madár.

Megmondjam-e? A kis madár A gyászoló szerelem,

Az elhagyott sziget pedig Az én vérző kebelem.

Boldogtalan az a kebel,

Nem az öröm hazája,

Egy virága nyílik csupán :

A fájdalom virága . . .

Gerenday Kálmán.

Viharos éjszakán

irta : Szabó László.

Estefelé a szél elkezdett fújni. Először alatlomos- kodolf, el-eltűnt íi bikszádi hegysorokban, de csak azért, hogy a következő pillanatban árinál nagyobb erővel kapaszkodjék bele a rengetek erdő borzas üstökébe. Szinte nyögött, zihált belé ilyenkor j az [egész szuroksötétbe merült hrabnói hegyoldal.

— Ne menj, szivem, most ki, hátha baj talál

I érni ügy félek valamitől! szólt a fiatal asszony urához, a készülődő erdőkerülőhöz.

A férj minden mozdulatán meglátszott, hogy kéretlenül is szívesen maradna, hiszen odakünn kutya- idő készült s úgy szerette azt a pirospozsgás, tűzrőlpattant menyecskét, de becsületes ember volt s a kötelesség érzete nagyon sarkalta őt ki a haragosan zúgó erdőbe.

— Ne félj, édes, szólt az asszonyhoz, mindjárt itt leszek, csak egy kicsit körültekintek. Tudod, az uraság nagyon megbízik bennem; nem szeretném, ha hiba esnék valamiben.

Az asszony nem szólt többet; tudta, hogy az ura menni fog, akármint kérleli. De nem is veheti tőle rossz néven; hiába, ilyen a foglalkozása. Mit tehet ő róla, hogy az emberekben ilyenkor fogan meg legkönnyebben a rossz szándék s hogy erre a tengersok fára jobban kell vigyázni, mint a szemei világára. Ez az ő sora mindig, ha az idő éjszakára megbomlik.

Nem szólt, de némán, remegőn odasimult férje kebelére s a meleg könyű kicsordult szeméből.

— Ugyan ne légy gyermek, Judith ! hiszen máskor sem esett bajom, most sem lesz, szólt a férfi, miközben megcsókolta az asszony homlokát.

A puska már úgyis a vállán volt, még csak a Tirasztot szólította elő s távozott.

— Reteszeld el jól az ajtót s ne eressz be senkit, még vissza nem térek, szólt kívülről távoztában.

Ezalatt az idő künn még rosszabbra vált; gyakori szélroham állandó viharrá fajult, mely szokatlan sebességgel kergette fönn az égen a sötét felhőrongyokat.

Az asszony eltakarította a vacsora maradványait,

elmosta az edényeket s már készült lefeküdni. Egyszerre [valaki megzörgette az ablakot.

— Ki az ? kérdé félénken, miután letolta a lámpa kanóczát.

— Ne félj, Judith lelkem, én vagyok, szólt valaki kívülről.

Hanem az asszony testén mégis végig futott a hidegség.,

Tudta már, ki az künn, a hangjáról ráismert, de ettől olyan valami félelemkeltő, sejtelmes érzés vett rajta erőt, mintha mindenétől, urától akarnák őt elszakítani, a boldogságától megfosztani.

Pedig még alig múlt három hónapja, hogy összehozta őket a mindent adható boldogító szerelem.

Az ember, az ura itt nőtt fel a Tahy uraság hrabnói birtokán. Egyszerre az anyányi gyerekből derék szál legény vált, a kin a lányok szeme szívesen megakadt, ha néhanapján, vagy sátoros ünnepen lekerült a faluba, a szentegyházba. És ott az Istenházában gyakran összetalálkozott tekintetük, csak úgy véletlenül, azt sem tudták miért. Talán az Isten rendelése volt. Mise után egyet-kettőt szóltak is egymáshoz és mi tagadás benne, mind a kettőjüknek jól esett a beszéd-. Hát megszerették egymást s egymásé lettek.

Innen-onnan három hónapja már, hogy a piros- arczú, darázsderekú kis lány felkerült a hrabnói erdőségbe menyecskének.

Nem is bánta meg, hogy azért a jágerért ott hagyta a falut; az ura jó ember, szereti őt; a kis fészek pedig, a hol laknak, olyan mint az iskátula; liszta, rendes s meg van benne minden, a mire szegényembernek szüksége van.

Hanem időnkint felhozogatták neki a hirt a gombászó nénémasszónyok, hogy a Pistában, abban a szilaj legényben nincs többé köszönet; falurossza lett

*