Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-06-25 / 26. szám
V XV. évfolyam. 26. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ ELŐFIKF/rÉSI lAA: negyed évre I frt SO kr. Egyes szám ára : lO kr. Kapliató : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) !fl(‘^jel(‘iiik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). IIIRDETÍ^EH : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ni y i I 1-1 é r : sora.........................................................SO kr Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. A magyar társadalom újjászervezése. III. A társadalmi élet megdönthetetlen és soha el nem évülő igazsága, hogy az emberiség mindig az ember lelkiismeretét s ennek összetételét, vagy folyományát: a közvéleményt tartotta az egyén pártatlan erkölcsbirájának. Ennek kell tehát annak a fentebb hangoztatott korrektivumnak lenni, melyet a nemzeti jellem elengedhetetlen követelménye gyanánt tekintünk. Szilárd és biztos a lelkiismeret, a közvélemény, ha a nemzeti Géniusz velünk van; fejletlen, ingadozó, hézagos: úgy az emberiség okvetlen helytelen útra tér. Hol kell ezt a korrektivumot keresnünk másutt, mint a családi életben, Laresz és Penatesz közvetlen közelében? Van-e közöttünk csak egy is, a ki ne hódolna feltétlen odaadással és a legmélyebb tisztelettel a család fogalmának? S lépten-nyomon mit tapasztalunk »Oly emberek, kik az életben talán soha sem érezték egy komoly, dicséretreméltó érzés nemesitő. hatását — úgymond az iró — diabolikus örömmel parodizálják azt az intézményt, melynek tisztaságán, érintetlen szűziességén a kétezer éves keresztény civilizáczió legszebb eredményei nyugosznak!« tehát ép úgy, mint a hogy a halhatatlan költő zengzete szól: »Minden ország támasza, talpköre a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledül s rabigába görbéd.« Mi az egyének és a családok megvalósult ideálja ma, mint az aranyborjú, a melynek piedestálja körül őrült bachanáliákat lejt gyakorlati életben a nép, a mely a frigyszekrény tiszteletébe immár beleunt. Az úgy nevezett »józan« önzés, a felfogás szabadsága, vezeti a Ä „Váczi Közlöny“ tárczája. Jobbadán Mihály Amerikában.*) Igaz történet több folytatásban. Irta: Sipulusz. ELSŐ FEJEZET. A háziúr távirata. Jobbadán Mihályt felesleges bemutatnom. Önök mindnyájan ösmernek egy-két házmestert s minden házmesterben van egy-két vonás az én Jobbadánom- ból. Ha az alak mégis ismeretlennek tetszik önök előtt, csupán annak tulajdoníthatják, hogy a házmesterek kizárólag éjjel nyitnak kaput s éjjel minden házmester fekete. Vagyis a jellemző vonásai nem ismerhetők fel. Hogy én Jobbadánban hamarább fölfedeztem a jellemző tulajdonságokat, mint mások, ezt annak köszönhetem, hogy hajnalban szoktam hazajárni. S hajnalban nem minden házmester fekete. Némely ember, ha dühbe jön, vagy ha be van csípve, mutatja magát igazi mivoltában. A házmestert csak a kapunyitáskor lehet igazi mivoltában felösmerni. Így én jobbadánt egészen lelke mélyéig kitanulmányozhattam. Jobbadán Mihály alelnöke a Hunyadi János asztaltársaságnak, mely azonban se hadi erényeket nem ápol, se keserűvizet nem iszik s igy a Hunyadi névhez semmi joga sincs. De hát ezt eddig senkise firtatta, én se firtatom. Sokkal nagyobb dolgoknak nincs joga *) Ezt a tárczát a Budapesti Hírlap szívességéből e lappal egyidejűleg közöljük. Első közleménye ez egy tárczasorozal- riak, mely a budapesti flirlap-ban Sipulusz tollából megindult s Jobbadán ehikagói kalandjait beszéli el. E Jobbadán-tárczákal a lap mindig szombaton fogja közölni. , családapákat mindenben, s a kalmárszellemű utód elégüllen dörzsöli kezét, midőn a hirla- pokból értesül, hogy a magyar állam a nélkül, hogy a külföldi pénzpiaczot igénybe vette volna, legkisebb zaj nélkül konvertálja a milliárdokat s azoknak a lármás érdekcsoportoknak jelszava, melyek a tőke után esengettek, hál’ Istennek meg van valósitva! S mit tett a magyar társadalom ezen lármás érdekcsoportok exisztencziájának biztosítására? külön kódexet adott a tőkepénzeseknek, i ügyüket különbiróság intézi, hatalmának le nem győzhető legfőbb eszköze: a börze, mai napig nem tudja mi fán terem a közvetett és közvetlen állami, mi fán a községi adó; sőt a különnemű kedvezmények se hiányoznak, melyek a nagy tőke túlnyomó erejének korlátlan szabad mozgását biztosította. Azt, hogy hol kezdődik s hol végződik a megengedett operácziók és konvertálások határa, az egyén erkölcsi érzékének kellene jelezni; nincs tehát más korrektivum mint az, hogy a társadalom maga mindent megenged, mindent szentesit, a mit a törvény határozottan meg nem tilt. A nagy tőkepénzesek hatalma oly szilárd, s oly annyira kiterjedt, hogy azokkal a gazdasági vállalatokkal, melyeknek jó része az ő kezökben van még azokra az intézményekre is bizonyos nyomást képesek gyakorolni, a melyek nem az övék, hanem a másoké s már itI-ott hangok is hallatszanak, hogy a plutok- rácziát érinteni nem szabad, miután az nagyrészben izraelita polgártársainké, a mit kívánni csak azért, mert a tulajdonos történetesen zsidó már egy kicsit mégis csak sok ! Itt tehát az útvesztőben megint csak egy mód kínálkozik: követelni az aránytalanságok kiegyenlítését; jól van, hagy szaporodjék a tár. sokkal nagyobb dolgokhoz, (mint pl. Angliának Indiához) s ezt se feszegeti senki. Jobbadán Mihály ama házmesterek közé tartozik, a kik lemondásnak és áldozatnak tekintik azt, hogy ők házmesterek. Az ilyenektől a kapunyitás kegy és leereszkedés, melyet bizonyos fájó mosolylyal, az elnyomottak, a pályatévesztettek fájó mosolyával teljesítenek. Sokáig tűnődtem azon, hogy Jobbadán, mely hivatásról mondott le, midőn a házmesterség rögtelen ösvényére lépett. Nem sikerült megtudnom. De képzeljék el Nepoleont, a ki a harmincz éves háborút hallja maga körül tombolni, ő pedig kénytelen posztót mérni, teszem azt, a lipcsei szabómestereknek. Ilyen volt Jobbadán Mihály. Hunyadi János demokratikus irányú asztaltársaság volt s Jobbadán ott igen erélyesen szokott föllépni a mágnások, a papok, a zsidók, szóval mindazok ellen, a kiknek házuk s a mi fontosabb, kapujok van, melyet szegény embereknek nyitogatni kell. Gyakran kifejtette, hogy a zárt kapu a rabszolgaság jelképe, mert mindenütt, a hol rabok vannak, egy egész csomó kapunak bezárva kell lenni. E nélkül rabok nem képzelhetők. A házmester tehát a szabadságot képviseli, mert hivatás- szerűlcg nyitogatja a zárt kapukat. A kapupénzt óvatosan elkerülte, mert nem volt népszerű tárgy mindazon Hunyadi Jánosok előtt, a kik nem voltak házmesterek. Jobbadán olvasott ember volt. Az újságot mindig végigböngészte s könyveket is szorgalmasan bujt. A könyvekben nem annyira az értelmet, mint inkább a szép kifejezéseket kereste s a mi neki megtetszett, azt megfigyelte és használta. Mikor alelnökivé választották, gratuláltam neki, mire ő igy felelt: — Érdem előzi a méltóságot. — És miféle érdem ? kérdém, a ki igen jól ismertem az ő nyelvét. — Szónoklat és intelligenczia. sadalom tőkéje, hanem az önzetlen, »józan« hazafiaknak mégis oda kellene törekedni, hogy valami belőle a nép legalsó millióinak is jusson, miután az mélyen elszomorító körülménynek tűnik elénk, hogy a létért való örökös küzdelemben a pálmát Magyarországon ez idő szerint nem azok nyerik el, a kiknek szellemi és erkölcsi tulajdonai kétségbevonhatlanul szépek és jók, hanem az, a ki önállóságra nem vágyott soha, de nem is vágyódik ma se; a ki a saját meggyőződését könnyen alárendeli a mások akaratának; a ki hajlandó áruba bocsátani a jellem férfias tulajdonait, legnemesebb kincsének a jellemnek, a férfi akaratának hajt- hatlanságát, a mely ekként csak »in thesi» lehet az. S mivel indokolja a publicista ezeket a merész állításokat? Sötét, kétségbe alig vonható statisztikai adatokból következtet. Az 1881—1890. években ugyanis csak Hamburgon és Brémán keresztül közel 180 ezer ember vándorolt ki Magyarországból az Atlanti oczeánon túl fekvő világrészekbe s az évi átlag később, a kedvező aratási időszak daczára egy cseppet se látszott hanyatlani. Azok, a kik itthon maradnak testben, lélekben el vannak csigázva. Valóban zavarba jön az ember midőn hallja, hogy a hadi szolgálatra alkalmatlannak talált ujonczilleték közt az 1890. évben 67-7 százalék volt olyan, a mely az államot fenyegető háború esetére, nem foghat fegyvert, holott 1867-ben, tehát huszonhárom évvel ezelőtt, azok száma, még nem haladta meg a 21 százalékot! Hiszi-e aztán valaki komolyan, hogy ez a fejletlen, testben, lélekben senyvedt ifjúság itthon, ép és egészséges nemzedéket nevel, mikor éppen a kép pendantja gyanánt fel lehet hozni a nőket, nevezetesen, hogy a prostituált nők száma ma— És akkor miért nem tették meg mindjárt elnöknek ? — Közeli elhunyás miatt több, mint bizonyos. — Az elnök beteg ? — Nem mondható, de megrendült egészségnek örved. A borivás okszerütlenségét sínyli. — Sokat iszik ? — Inkább gyakran, de sokat. Egy idő óta Jobbadán a szokottnál tovább várakoztatott a kapu előtt. Máskor se siet a nyitással, de sohse szóltam neki, mert tudom, hogy fáj neki a kapunyitás. Az utóbbi időben azonban Jobbadán vasúti vonatnak kezdte magát érezni s csak a harmadik csengetésre indult el. Egyszer aztán megszólítottam: — Jobbadán ur, nagyon sokáig várat magára. Hogy lehet olyan mélyen aludni? Jobbadán végignézett, s felelt : — Alvás a tőke öröme. — Hát maga nem alszik ? — Jelenleg keveset. Éjjel soha. — Hát mit csinál ? — Fejtörést folytatok. — Valami baja van? — Nincs, de lesz. — Váltója jár le? — Mellékes gond. Más bántalmaz. — Mi az ? — Mondani nem lehet. Mutatni igen. Holnap bátor leszek. Másnap beállít hozzám, s oda ád egy táviratot. A táviratot a háziúr küldte fürdőről. Rövid, de megdöbbentő volt: Jobbadán! Készüljön fel az útra. Pár nap múlva, indulunk Amerikába, a chilcágói kiállítás megtekintésére. Perthey. Jobbadán feszült figyelemmel leste vonásaimat. Nem árultam el meglepetésemet. — Nos, hát felkészült?
