Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-21 / 8. szám
XIV. évfolyam. Q. szám. Váoz, 1892. február 21. l<:a.ÖFIZF/r !-:NI ÁH t: negyed évre I frt 50 kr. házhoz liordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) SZKItií KSZTÓ.SKU KS Bil 1UÓHIV ITAL : Vácz, Gasparilc-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visízá. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Pil SfiDHTFNKHi : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. N y i I (-1 é r : sora...........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. A Casinó. Mikor e sorok napvilágot látnak, a helybeli »Casinó«-kör tartja rendes évi közgyűlését. A Casinót ma már minden intelligens ember életszükségletei sorába számitj-a ; kell birnia minden valamire való városnak bizonyos központtal, a hol nem csupán a hírlapok olvasása ■ és társas vagy szórakoztató játék végett talál- ] kozzanak a polgártársak, hanem ahol az esz- : mecsere uj és jó gondolatokat ébreszt, s azokat, 1 a melyek közhelyesléssel találkoznak, innen terjesztik szét a társadalom valamennyi rétegeibe. Megfelel-e a helybeli Casinó-kör eme magasztos feladatának? — megmondja ma az elnö'ki beszámoló, megmutatja a tisztikar jelentése, meg- birálhatja minden hizelkedés nélkül az értelmes közönség. Hogy a társadalmi élet mennyit köszönhet j emez intézményünknek, legyen elég ama választó falakra utalnunk, a mely az embert elválasztja az általa betöltött különféle hivatás és munkakör, a többféle hitfelekezetek, a nemzetiség vagy nyelv és nézeteltéréseknél fogva. Itt mindenki tisztelettel, barátsággal közeledik társá- ; hoz s az összhatás hordereje végeredményeiben í félreismerhetetlen. I A Casinó-kör culturális hivatásától jövőre talán többet is lehetne remélnünk; a kor mindinkább fokozott igényekkel lép föl, a szomszédságban fekvő Budapest főváros szine-java A „Váczi Közlöny“ tárczája. Ábrándok közt. I Emlékem folyóján reng már csolnakom, A locsogó hab tündér karjain ; Oly lágyan susog oly szép a víztükör, Karoljatok föl ifjú álmaim ! Karolj föl újra angyal szárnyaidra Szentelt érzés, óh első szerelem ; Vezényelj bizton múltam éj sötétjén, Hol boldogan hangzott föl énekem ! Egy csókot múltam mézes kehelyéből, Egy álmot adj csak hullám kebleden ! Hol mámor, ábránd egymást csalogassák, S föltaláljam imádott kedvesem. A barna fürtű angyal szép leánykát, Kinek karján nyugodtam álmaim, Hogy újra lássam régi drága kincsem, Ragadj föl oh az ábránd szárnyain ! Hadd tűnjék minden . . . minden földi álom ; Szerettemhez! . . . csak ottan élek én . . . ! Itt kincsek halma tűnő délibáb csak; Ott fénylő kincs az örökzöld remény. Nyugalmad újra kedves lesz szivemnek, A kis hanton, ha nyugszom is csupán ; Mert minden perczben, minden gondolatban ; Sírba szálltam a szép kis lány után. Zólyomi György, j A feloldhatatlan kötelék. Irta: BCirsclvfeld. Berta.. Borzasztó kiáltás hangzik Fehérék házából. Juliska ugyancsak sir; de van is neki miért, alig 2 hete temette el anyját, ma meg édes atyja haldoklik. Még serdülő leányka, alig 17 éves, máris ily nagy csapás éri. Ott van ugyan Bányai úr terjedelmes testével, vigasztalja is tőle telhetőleg Juliskát: ne sírjon édes Juliska, hiszen megsegíti majd az Isten, hiszen, — mint a múlt őszi kiállításon tapasztalhattuk — sűrűbben és tömegesebben fog városunkban megfordulni, tudósok, írók, művészek stb. kell, hogy kedvező véleményt vigyenek haza a váczi társas életről s ha ennek leghívebb kifejezését a Casinó- kör termeiben szándékozunk bemutatni, azt hisz- szük a t. olvasó osztatlan tetszésével találkozunk. Alkalmi hangok. Általános a panasz, hogy utóbbi időben közönségünkben nagyon lehűlt a mulatságok iránti buzgalom s a rendezők dicséretes igyekezése hajótörést szenved a közönség részvétlensége miatt. Csakugyan, néhány év óta a mulatságok nagyrésze ezt bizonyítja. Vizsgáljuk a dolgot közelebbről! Vájjon csakugyan a közönség szünt-e meg a szépért, jóért, nemesért lelkesülni s azért áldozni, vagy maguk társadalmi viszonyaink öltöttek oly alakot, melynek hatása alatt maradni többé nem lehet ? Én ez utóbbiakban keresem a baj okát! Úgy tűnik föl előttem, hogy a külsőségek, az érzéki gyönyörök mámoritó hatásán kezd diadalt ülni a számot- vetés, a komoly megfontolás; úgy látszik a mulandóról a maradandóra, a külső imponálás csábjairól a szív igaz virágaira kezdünk áttérni mielőtt ezreket dobnánk ki hamisan érzett egyéni érdekeink kielégítésére. Ha az ember valódi feladatai közé tartozik múló fénynyel, szemkápráztató csillogásokkal pótolni a lényeget, a mesterkéltség bűvkörében jelenni meg, elferdíteni érzelmet, szokást, hangulatot, hogy az illem költő szabályainak eleget tegyen, úgy megtettük kötelességünket s nyugottan alkatunk-a kiérdemlett babér her- vadhatlan levelein. De, ha van az embernek más hivatása is ; minden hiszen — no de többet nem tudott mondani — Juliska csak sírt., ő tudta csak, hogy kit és mit veszt el, — egy atyát. Tudjátok-e hogy mi ez, pláne, ha már az anya is hiányzik? Bár ne tudnók meg soha! Bányai úr barátját veszti el benne, és ő nem is érzi úgy a veszteség súlyát mint Juliska. A doktor úr ép most jön ki a beteg szobájából, hol Juliskának gyakori zokogása miatt nem volt szabad maradnia. A doktor, úr arcza a legmélyebb részvét kifejezésével bir; Bányai kérdésére hogyan van barátja, az orvos egy ideig hallgatott. A zokogástól fuldokló hangon intézi kérdését Juliska is, vájjon javulóban van-e atyja. „Ha önök őszinte feleletet óhajtanak, úgy a valót leplezetlenül tárom eléjük: atyja, —• és az ön barátja — állapota a legrosszabb, mondhatom ily erős influenza esettel még nem volt dolgom, a legrosszabb- tól félek.“ Alig volt képes Juliska zokogását visszafojtan- Juliska és Bányai a szobába mentek, ott feküdt Fet hér úr, sárga arczczal, beesett szemekkel, kiaszoti kezei inkább halotthoz — mint élőhöz tevék őt hasonlóvá, fáradtan emelé leányára szemeit, közelebb inté és gyengeségtől elhaló hangon beszélt hozzá, elmondva: hogy az átkozott meghűlés közelebb viszi őt anyjához, gondoljon néha rá és foglalja őt imáiba. Azután barátjához fordult, de perczről-perczre rosszabbul lett, Juliskát homlokon csókolta, Banyainak kezét nyujtá és . . . meghalt. A most érkezett orvos csak a bekövetkezett halált konstatálhatta. A halott a legnagyobb részvét mellett beláthatatlan sokaság kíséretében temettetett el. Juliska alig győzött a részvét nyilvánítóknak köszönetét rebegni, mert az öreg kasznárt mindenki szerette; de leginkább a kíváncsiság hozta a sok népet a kasznári házhoz, megtudni, ha Juliska itt marad-e Babocsán, nem megy-e nagynénjével Somogyvárra. Eddig még Juliska sem tudta, hogyan lesz, nénje eddig nem nyilatkozott. Este ismét eljött Bányai. Rettentőn izgatott volt, székében izgott-mozgott. A vendégek már mind elmentek, ő csak ült. Juliska alig bírja ásításait elfojkörülmény közt ugyanaz maradni, emberi természetünkön alapuló hivatásunkat képzelt ambicziókért föl nem áldozni, szórakozni mulatni a nélkül, hogy lényünk sajátos vonásait levetkeznők, keblünkben hozdozni azon meggyőződést, hogy az ember fogalma oly magasan áll, hogy nem tűr meg semmi külső hozzátevést, ragasztékot mi nem lényének megmásithatlan természetén alapul, ekkor nagyon sok tenni valónk van még ! Lehet mulatni szívesen is, lehet feszesen is. De szomorú dolog az, ha mulatni csak úgy tudunk, hogy kivetkezünk lényünk alaptulajdonságaiból, mig örvendetes az, ha szembe szállunk az áramlattal s nem engedjük vitetni magunkat vele akkor, ha az legsajátosabb vonásainkat is magával akarja ragadni. Mulasson mindenki de emberileg ! A lelket a testnek, a belsőt a külsőnek a szívélyest a modornak, az egyszerűt a sallangósnak tegyük elébe még mulatságunk közben is, s megvagyok győződve, hogy idővel aztán nem lesz panasz a mulatságok gyér látogatottságára egyrészt, másrészről pedig eltűnik azon — széltében-hosszában hangoztatott — mondás iga- zoltsága, hogy „Vácznak possadt a társadalmi élete“, hogy alig-alig szakítja meg unalmas kisvárosi életünket egy-egy tánczmulatság még a hosszú farsangban is. Vidám képet fog ölteni, mondom, társadalmi életünk: mert az első ok involválja a másodikat; a gyér látogatottság idézi elő a kassza ürességét, kedvetleniti el a rendezőséget s riasztja vissza attól, hogy gyakori élvezetes estélyt nyújtson a közönségnek. Tárkony. Műkedvelői előadás. A „Curia“-szálló dísztermében múlt vasárnap tánczvigalommal egybekötött műkedvelői előadás folyt le, a városi kórház és a sz. Vincze egylet javára. tani, de Bányai csak nem mozdul, látni rajt, hogy valamit mondani akar, de nincs a kimondáshoz elég bátorsága. No most . . . ránéz hosszan Juliskára, szemeit arczába mélyeszti, olvadékony hangon kérdi, ha holnap elviszik-e őt ? Ne menjen édes Juliskám, ne hagyjon itt engem egyedül, hisz a szivem repedne meg az egyedüliség kínjaitól, lássa én úgy szeretem magát, édes Juliskám, fűzze össze éltét velem, boldogítson kezével, szerelmet nem kívánok, minek az nekem ? de elképzelem már önt a gazdaság legtetején, a hol parancsait szolgáinknak osztja! Ah! egy szót szóljon, a melyből elragad Mahomed egébe, atyja a megboldogult, rám bizta, gondját jobban nem viselhetném mint úgy, ha nőm lesz, esedezem szóljon. Juliska pirulva ejté ki az „igen“ szócskát; de hozzátette, hogy szerelmet ne kívánjon, mert ezt nem adhat; de szivében a legmélyebb tisztelet lakozik, meglehet, hogy e tisztelet később szeretetté válik. Karöltve mentek Juliska nagynénijéhez, ki e házasság fölötti örömét nem is titkolá el, daczára annak, hogy Bányai fürtéi fehérek; de helyébe rengeteg birtoka elég fekete . . . A fehérre meszelt babocsai kis templom virágokkal díszítve, ma különös ünnepély tanúja lön, s a kíváncsiság sok népet vonzott Juliska esküvőjére. Gyönyörű látvány volt az ara, felhőszerü fátyol boritá aranyos szőke fejecskéjét, alóla szende kipirult arcza mint a nap tündöklött, lassan es ünnepélyesen mondta a feloldhatatlan esküt „holtomiglan holtodiglan.“ A vőlegény olyan volt mint viruló ifjúsága legteljében, a hintóhoz csak úgy röpült egy angyallal karján ! Juliskának a szive fájt, nyomta valami. Ma Gyulától, attól az ifjútól a ki először nyerte meg szivét, s most mintegy királyként trónolt ott, attól kapott levelet, a mely a halványságot kölcsönző üde arczá- nak. Esküvő után kapta kezéhez, nézzük mit ir: „Drága szerelmem, Juliskám! Ma esett tudtomra atyád halálának hire; hogy mennyire hatott ez rám, fölösleges említenem, de egy másik nem csekély mértékben izgatott fel. Igaz volna-e,
